Ezüstfenyő-díjat kapott Brendus Réka - Külhoni Magyarok
Erdély Hírek

Ezüstfenyő-díjat kapott Brendus Réka

Huszonnyolc személynek adta át az RMDSZ a 2020-as Ezüstfenyő-díjakat a Szövetségi Képviselők Tanácsa marosszentgyörgyi ülésén. A díjban többek között Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője és Biró László, Csíkmadaras volt polgármestere is részesült.

„A 2020-as Ezüstfenyő-díjakat idén januárban kellett volna átadnunk, és bár rászorultunk, sok esetben hozzá is szoktunk az online eseményekhez, mi mégis kivártunk, mert nem akartuk megfosztani díjazottainkat és magunkat annak örömétől, hogy egymás szemébe nézve mondjunk köszönetet. A díjak átadása talán értékesebbé is válik egy ilyen embert, sőt közösséget próbáló időszak után, amelynek legfontosabb tanulsága, hogy a közösségért önzetlenül dolgozó személyekre minden időben számíthat a magyar közösség. Köszönjük 28 díjazottunk áldozatos munkáját!” – fogalmazott Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a díjátadón.

„Idén 19. alkalommal fejezzük ki hálánkat mindazoknak, akik a közösség megerősítéséért, összetartásáért, kultúránk és értékeink továbbörökítéséért, vagy ahogyan szimbolikusan nevezzük: a szülőföld visszaszerzéséért áldozzák életüket. Köszönjük az RMDSZ nevében!” – hangzott el még az eseményen.

Ezüstfenyő-díjat kapott többek között Biró László, Csíkmadaras volt polgármestere, Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője, Demeter András István, az RMDSZ kulturális államtitkára, a Román Közszolgálati Televízió Produkciós Házának volt vezetője, Gergely István vállalkozó, egyháztanácsos, helyi önkormányzati képviselő, a Zetelaki Önkéntesek Egyesületének elnöke, Kovács Mihály Levente, az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezető elnöke és Mincsor Erzsébet, a Gyergyóremetei RMDSZ aktív tagja, helyi önkormányzati képviselő is.

A díjazottak teljes névsora ide kattintva olvasható.

Székelyhon

Kapcsolodó cikkek