Március a közösségek hónapja - Külhoni Magyarok
Hírek Március – közösségek

Március a közösségek hónapja

Tematikus hónapokkal jelentkezik idén a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság a tematikus év keretében. A sport, az egészség és a közösség mellett számos témával foglalkoznak majd még az év folyamán.

Februárban a gyermekegészség volt a középpontban, az államtitkárság pedig online képzéssorozatot hirdetett a külhoni magyar egészségügyi szakemberek számára.

Március a közösségek hónapja lesz. A Kárpát-medencei és a diaszpórában lévő programokat és pályázati lehetőségeket is márciusban indítják el, remélhetően 15-én – nyilatkozta a Pannon RTV-nek Potápi Árpád János. A magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte, a kiírások kicsit megváltozott formában jelennek majd meg. Először a fejlesztésre, felújításra, eszközbeszerzésre vonatkozó pályázatokat hirdetik meg, később a rendezvények, táborok szervezésére.

A Kőrösi Csoma Sándor és Petőfi Sándor Program kiírása valószínűleg csak augusztusban lesz és szeptembertől indulnának el – húzta alá az államtitkár.

Január a sport hónapja volt, február pedig a gyermekegészségé. A program keretében egész hónapon át tartó online képzéssorozatot szerveztek a külhoni magyar gyermekorvosok, ápolók, gyermekegészségügyi szakemberek számára a Bethesda Gyermekkórházzal és a Magyar Gyermekorvosok Társaságával. A hónap során négy héten át a következő négy témában bővíthették tudásukat a résztvevők: táplálkozás a gyermekek egészségéért, gyermekneurológiai továbbképzés, hit és gyógyulás konferencia, kognitív viselkedésterápia a gyermekkori szorongás kezelésében – írta Facebook-posztjában Potápi Árpád János.

A magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára bejegyzésében kiemeli, hogy februárban a www.kulhonimagyarok.hu portálon is a külhoni egészségügy témáját járták körbe dr. Velkey Györggyel, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatójával, dr. Bagi Bojánnal, a Szabadkai Közkórház aneszteziológiai és intenzív osztályának vezetőjével, a Vajdasági Magyar Orvosok és Fogorvosok Egyesületének elnökével, és dr. Vass Leventével, Románia egészségügyi államtitkárával és a Studium Prospero Alapítvány elnökével készített interjúkban. Potápi Árpád János kiemeli, hogy Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága 2013 óta támogatja a Kárpát-medencei gyermekegészségügyi hálózat kialakítását, és bízik abban, hogy az elmúlt hónap során végzett munka tovább erősíti az eddigi eredményeket.

Potápi Árpád János nyilatkozata a Közügyek című műsorban ide kattintva megtekinthető.

Pannon RTV

Kapcsolodó cikkek

  • Az aradi vértanúkra emlékezünk

    Az aradi vértanúk napján, október 6-án arra a tizenhárom magyar honvédtisztre emlékezünk, akiket az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése