Október 29-én Kelemen Hunor szövetségi elnök és Winkler Gyula EP-képviselő, megyei RMDSZ-elnök jelenlétében tartotta kampányindító tanácskozását az RMDSZ Hunyad Megyei Képviselő Tanácsa. A Dévai Magyar Házban zajló találkozót házigazdaként Pogocsán Ferdinánd újraválasztott városi tanácsos nyitotta meg, megköszönve mindazok munkáját, bizalmát, akik a helyhatósági választáson az RMDSZ mellé álltak. Köszönettel fordult a mindenkori támogatásért Kelemen Hunor szövetségi elnök felé is, aki ezúttal is a szolidaritás üzenetét hozta.
Kelemen Hunor a helyhatósági és parlamenti választások „tűzszünetében” röviden elemezte a szeptember 27-i szórványvidéki eredményeket, az ezek mögött húzódó általános demográfiai okokat és a járványhelyzetet, illetve azokat a vidékenként változó sajátos tényezőket, melyek ahhoz vezettek, hogy például Hunyad megyében 10-15 szavazaton múlt két nagyvárosi RMDSZ-mandátum elvesztése. Hangsúlyozta: fontos, hogy felismerjük, megfogalmazzuk és tudatosítsuk a választások tétjét. Az RMDSZ a magyar érdekképviselet mellett rendkívül fontosnak tartja a hazai társadalom kiszolgáltatottságának csökkentését, ami elsősorban az egészségügy, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar megerősítését jelenti, a sokrétű uniós támogatással megvalósítható infrastrukturális fejlesztést, amely mozgatórugója kell legyen a hazai gazdaság élénkítésének és a munkahelyteremtésnek is. Ehhez azonban ott kell lenni a döntéshozó testületekben – hangsúlyozta a szövetségi elnök.
A december 6-ra meghirdetett parlamenti választások kapcsán Kelemen Hunor elmondta: a kormánynak indokolt esetben lehetősége van a választások elnapolására. De jelenleg semmiféle szakmai garancia nincs arra, hogy a járvány a következő 3-4 hónapban visszaszoruljon. Meg kell tanulnunk tehát ezzel élni, és egészségünk védelme mellett figyelni azokra az értékekre, melyek fontosak az életünkben, a társadalmunkban. Nem szabad feladni a demokrácia eszközeit, hiszen Romániának mindenképpen lesz új parlamentje, új kormánya, akkor is, ha mi ki sem mozdulunk a házból, és elengedjük a döntéshozatal összes országos eszközét. Ennek nem szabad megtörténnie! – fogalmazott a szövetségi elnök, rámutatva, hogy egészségbiztonsági szempontból a szavazáson való részvétel nem jelent nagyobb kockázatot, mint egy mindennapos vásárlás vagy egyszerű találkozás.
Minden leadott RMDSZ-es szavazatból magyar mandátum lesz! – hangsúlyozta Kelemen Hunor. Elmondta: az RMDSZ komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy megszülessen az Erdélyi Magyar Szövetség és a parlamenti választáson az MPP- és az EMNP-jelöltek is az RMDSZ égisze alatt induljanak. Ehhez józan döntésekre és együttműködési készségre volt szükség – összegzett az elnök. Rámutatott továbbá a tömbvidék–szórvány szolidaritás fontosságára, melynek számos konkrét jelét tapasztalhattuk az elmúlt évtizedben is. – Az országos szintű képviselet terén is odafigyelünk arra, hogy a szórványvidékek közösségei is hallathassák hangjukat. A szakmai tudás és elért eredmények mellett ennek is szerepe volt abban, hogy az európai parlamenti választáson a Hunyad megyei Winkler Gyula lett az RMDSZ listavezetője és e tisztségből az erdélyi magyar érdekképviselet keretében külön figyelmet kap a Hunyad megyei magyarság támogatása. Az RMDSZ továbbá hosszú évek óta székelyföldi listán biztosít egy bejutó helyet a szórványvidék képviseletét felvállaló jelöltnek. Idén Benedek Zakariás, a Szeben megyei szervezet alelnöke indul a Hargita megyei lista bejutó helyén. Hogy ezenkívül hány szórványbeli képviselőt sikerül bejuttatni, az nagyon sok mindentől függ, hiszen ez már az országos visszaosztás kérdése. De az biztos, hogy minél több szavazatot kap országos, illetve helyi szinten az RMDSZ, annál nagyobb az esély, hogy az illető szórványközösség képviselője mandátumhoz jusson.
A választást követő esetleges RMDSZ-es kormányzás kapcsán Kelemen Hunor elmondta: nagyon fontos lenne végre stabil kormányzást biztosítani Romániában, hiszen az elmúlt 8 év alatt 10 kormánya volt az országnak. Az RMDSZ úgy véli, aktív kormányzási szerepvállalással nem csupán a magyarellenes indulatokat lehet hatékonyan visszaszorítani, de jelentős mértékben hozzájárulhat az ország társadalmi stabilitásához, gazdasági megerősödéséhez. Amennyiben viszont a választást követően nem kérik fel kormányalakításra, vagy olyan jellegű felkérés születik, amely a közösség kiszolgáltatottságát növelné, akkor a parlamentből fogják ellátni az országos érdekképviseletet. Ehhez azonban összefogásra, szavazatokra van szükség! A járványhelyzetre való tekintettel az RMDSZ ezúttal nem tudja hagyományos módon eljuttatni üzenetét a választók felé. Ezért fordul a telefonos megkereséshez is, és arra kéri a magyar közösségek tagjait, ne adják fel a reményt, ne adják fel a lehetőségét annak, hogy saját sorsukról döntsenek. Éljenek a választás lehetőségével!
A helyi választási eredményekre visszatérve, a szövetségi elnök megerősítette: maximálisan támogatja a dévai RMDSZ-es alpolgármester kinevezését. Winkler Gyula EP-képviselővel együtt tárgyalást folytatott Déva polgármesterével, aki megerősítette ilyen irányú szándékát. Tekintettel azonban a helyi tanács rendkívül fragmentált összetételére, a helyi szintű egyeztetések még folynak. Az alpolgármester-választásra nagy valószínűséggel csak december 6. után kerül sor. – A dévai polgármester viszont biztosított arról, hogy adott szavát tartja, és azon dolgozik, hogy Pogocsán Ferdinánd megtarthassa alpolgármesteri mandátumát, hiszen ez a város és a helyi magyar közösség szempontjából is pozitív döntés lenne.
A Hunyad megyei RMDSZ-jelöltek nevében Széll Lőrincz listavezető képviselőjelölt szólalt fel, megemlítve, hogy 30 éves közösségi munkával a háta mögött szívesen gyümölcsözteti továbbra is tudását, tapasztalatát elsősorban az erdélyi magyarság, de a teljes hazai társadalom javára. Úgy véli, gazdasági fejlődéssel lehet itthon maradásra bírni a fiatalokat. – A helyi, megyei és országos ifjúsági szervezetekben, intézményekben szerzett tapasztalatom szerint szükség van az ifjúsági és sporttevékenységeket, táboroztatásokat szabályzó törvények módosítására, a hátrányos helyzetű fiatalokat befogadó intézmények működésének átláthatóbb és hatékonyabb szabályozására, támogatására. (…) A kézzelfogható eredmények érdekében szükség van az összefogásra helyi szinten, de a szórványmegyék és a székely–szórvány partnerség keretében is. Bízom benne, hogy együtt sikerül erős képviseletet juttatnunk a parlamentbe. Ehhez azonban minden egyes magyar ember szavazatára szükségünk van – hangsúlyozta Széll Lőrincz.
Kutasi Csaba szenátorjelöltként az identitásőrzés, itthon maradás fontosságára fordította a figyelmet, ennek támogatását említve elsődleges céljai között.
Dr. Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes, frissen megválasztott megyei tanácsos a marosillyei születésű Bethlen Gábor fejedelem emlékét idézve hangsúlyozta, mennyire fontos szövetségeseket találni megmaradásunk, közös céljaink elérése érdekében. – Egy ilyen szövetség eredménye az, hogy ma hivatalosan is a megyei tanácsban képviselem a magyar közösséget, RMDSZ-színekben. Ez csak egy okosan megkötött szövetség nyomán valósulhatott meg, hiszen tudjuk, hogy egy megyei mandátum megszerzéséhez 8300 szavazatra van szükség, az utóbbi választáson pedig Hunyad megyében valamivel többen, mint 4000-en pecsételtek a tulipánra.
Burján Gergely, az RMDSZ Hunyad Megyei Szervezetének alapító tagja felemlegette az 1990-es választásokat, amikor Hunyad megyében 17 000 szavazatot sikerült szereznie az RMDSZ-nek. Ma már ennek egynegyedére csökkent a szavazatszám. Párhuzamot vont továbbá az erdélyi és kárpátaljai magyar közösségek között, feltette a kérdést, vajon tényleg az ukrajnaihoz hasonló társadalmi helyzet kialakulására, akkora traumák megélésére van-e szüksége az erdélyi magyarságnak is ahhoz, hogy minden tartalékát megmozgassa és testületileg az urnákhoz járuljon?! Vagy mi lenne az az üzenet, ami valóban mozgósítani tudná az erdélyi magyarságot? – tette fel a kérdést Burján Gergely.
Winkler Gyula EP-képviselő felemlegetve az utóbbi évek nagy közösségi megmozdulásait Hunyad megyében, az országos RMDSZ-vezetőség jelenlétében zajlott lelkesítő kulturális és kampányrendezvényeket, elmondta: Hunyad megyében a járványhelyzet csak a külsőségekben hozott változást. A járvány hozta szabályok: az egymásra figyelés, a közös érdekeknek a szem előtt tartása itt mindig is érvényesek voltak. Ezt a magatartást kell továbbra is erősíteni, a jelenlegi körülmények között fokozottan megélni ahhoz, hogy életképes közösség maradjunk.
Üzenetét három fogalom köré építette az EP-képviselő. A választás tétjeként elsősorban az érdekképviselet megerősítését nevezte meg, hangsúlyozva, hogy bár számarányunk miatt nincs lehetőségünk közvetlen úton mandátumhoz juttatni a Hunyad megyei magyarság képviselőjét, de minél több RMDSZ-szavazat gyűl a megyében, annál nagyobb az esély egy visszaosztott mandátum megszerzésére. Elmondta továbbá, hogy bár Hunyad megyében és a szórványban általában mandátumvesztésekkel járt a szeptember végi választás, országos szinten mégis az RMDSZ helyi képviseletének megerősödéséről beszélhetünk. És Hunyad megyében is sikerült 16 év után ismét bekerülni a megyei tanácsba, ami politikai szövetségkötés és a leadott szavazatok közös eredményének tekinthető.
Winkler Gyula kiemelte az összefogás fogalmát, mely szintén sok vonatkozásban jellemző a Hunyad megyei magyar közösségre. Az innen induló székely–szórvány partnerségre utalva elmondta: mind a szórványban, mind pedig a Székelyföldön úgy kell szavazni, hogy mindenki erejéhez mérten gyarapítsa az RMDSZ kosarába kerülő voksok számát, és a tömbvidéki szavazatok akár megerősíthessenek egy-egy szórványbeli mandátumot.
Megemlítette továbbá a Hunyad megyei RMDSZ-szervezet választási kiáltványát, melyet közel egy hónappal ezelőtt bocsátottak közvitára a helyi közösségekben, és melynek nyomán számos konkrét javaslat született a helyi sajátosságokból kifolyólag. Ezekkel akár a Szövetség ötletkosarát, választási programját is gazdagíthatják.
A hozzászólások során Ferenczi István, az RMDSZ vajdahunyadi szervezetének elnöke ismertette a helyi közösség munkáját, megvalósításait, Domokos Balázs pedig a dévai szervezet életéről, eredményeiről számolt be.
Az MKT alkalmával Kelemen Hunor szövetségi elnök megtekintette a Dévai Magyar Ház udvarán önkormányzati támogatással megépült vadonatúj műfüves futballpályát is.
Nyugati Jelen