Ötszázkét magyar jött meg éjszaka Tirolból - Külhoni Magyarok
Hírek

Ötszázkét magyar jött meg éjszaka Tirolból

Négy autóbuszból és a közel 150 személygépkocsiból álló konvojjal hazatért hétfő éjjel 502 magyar a korábban karantén alá helyezett tiroli településekről – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter éjszakai Facebook-bejegyzésében.

Rendkívüli logisztikai és szervezési munkának köszönhetően éjszaka hazatérhettek a több, mint két hete Tirolban vesztegzár alá került honfitársaink, köztük az Ischgl-ben reked Ildikó, aki folyamatosan tájékoztatta a Magyar Nemzet olvasóit a vesztegzárról, majd a kimentésükről.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán éjjel három negyed 2-kor posztolta ki az örömhírt: „Ezekben a percekben érkezik a határra az a négy autóbuszból és közel 150 személygépkocsiból álló konvoj, amellyel 502 honfitársunk tér haza Magyarországra.”

Ausztria Tirol tartományának öt települését március 13-án két hétre karantén alá helyezték annak érdekében, hogy lelassítsák a koronavírus terjedését a régióban. A lezárt területen több, mint félezer honfitársunk tartózkodott munkavállalás céljából, akik így valamennyien vesztegzár alá kerültek. Az eredetileg március 28-án lejáró karantént a tiroli tartományi kormányzat április 13-ig meghosszabbította, azonban szigorú kikötések mellett, a tünetmentes külföldi állampolgárokkal kivételt tettek. Magyarország természetesen vállalta a kiszabott feltételeket, így nyilatkoztunk arról, hogy állampolgárainkat visszafogadjuk és gondoskodunk hazaszállításukról – tette hozzá a miniszter.

A világszerte dolgozó diplomatáink a külügyminisztérium munkatársaival közösen, a helyi hatóságokkal együttműködve március 22-től 30-ig 5460 honfitársunkat hozta haza külföldről.A missziót azonban folytatják, hiszen még nem sikerült minden rászoruló magyart hazahozni. Így például a mai Magyar Nemzetben bemutatott Langó Réka és hat magyar munkatársai is menekítésre vár a francia Alpokból.

Ildikó 6 óra 15 perckor ért a Siófok melletti házához mintegy 17 órás autóút után, amit végig konvojban, osztrák rendőrök kíséretében tettek meg. Mint mondta reggel, megkönnyebbült, hogy haza jöhetett. Egyelőre pihenni tért. Nap közben azonban beszámol a menekítés utolsó fázisáról, a haza tartó útról.

MTI

Kapcsolodó cikkek