Polgármester-választással felérő előválasztást nyert meg Korodi Attila Csíkszeredában - Külhoni Magyarok
Hírek

Polgármester-választással felérő előválasztást nyert meg Korodi Attila Csíkszeredában

„Remélem, ezzel a nyitással új pályára tudjuk állítani a várost” – jelentette ki szombat késő este Korodi Attila, miután a szavazatok közel 74 százalékával megnyerte a csíkszeredai előválasztást Ráduly Róbert Kálmán polgármesterrel szemben. A képviselő lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje az idei helyhatósági választásokon, így nagy eséllyel négy évig ő fogja majd június után irányítani Hargita megye székhelyét.

Az előválasztás hivatalos eredményei még nem voltak ismertek szombat este fél 12 körül, amikor Korodi Attila bejelentette a győzelmét a kampánycsapatának eredményváróján. De az már este nyolckor, tehát urnazárás után egy órával körvonalazódni kezdett, hogy a csíkszeredaiak váltást akarnak a városukban, mert akkor kezdtek kiszivárogni az első adatok a szavazókörzetekből. Tíz óra körül Ráduly Róbert Kálmán jelenlegi polgármester beismerte választási vereségét, tizenegy után pedig már tudni lehetett, hogy Korodi Attila mind a tíz körzetben fölényesen nyert.

A szombat éjfél előtti, nem hivatalos végeredmény szerint a képviselő 6236, a polgármester pedig 2211 szavazatot kapott csíkszeredai előválasztáson, tehát a támogatottsága közel 74 százalékos volt. Győzelme azt jelenti, hogy Korodi Attila lesz az RMDSZ jelöltje a júniusi helyhatósági választásokon, amelyeket nagy esélyekkel meg is nyer. A román pártok jelöltjei Csíkszeredában nem rúgnak labdába, és nem valószínű, hogy az Erdélyi Magyar Szövetség olyan jelöltet talál, aki le tudná győzni az RMDSZ politikusát.

Korodi Attila ebben a tudatban tartotta meg a győzelmi beszédét az eredményvárón, azt ígérve a csíkszeredaiaknak, hogy új pályára tudja állítani a várost. A képviselő megköszönte a kampánycsapata, az önkéntesek és a családja támogatását, megjegyezve, hogy az elmúlt időszakban nagy nyomás alatt volt.

„Megpróbáltak lebeszélni az indulásomról. Ám én úgy gondoltam, hogy Csíkszeredában érződik a váltásra való hangulat. Ha ezen a pályán el kell indulni, akkor felelősségteljesen kell elindulni, és ezt a felelősséget vállaltam” – jelentette ki.

Megjegyezte, sokan azzal vádolták, hogy nem ért a közigazgatáshoz. „Dehogynem értek. Csakhogy én a közigazgatást úgy képzelem el, hogy a döntésekbe minél több okos embert be kell vonni. Várok mindenkit ötleteikkel, meglátásaikkal, kreativitásukkal. Azt szeretném, hogy jövőt tervezzünk, és hogy jó legyen” – jelentette ki.

Az előválasztáson 8447 érvényes szavazatot adtak le a csíkszeredaiak. Összehasonlításképpen: négy éve, a 2016-os helyhatósági választásokon összesen 11 883 választó ment el szavazni, akiknek a 72 százaléka Ráduly Róbertet támogatta.

„Kutyakomédia” a kampány hetében

A szombati előválasztás előtti héten intenzíven kampányoltak a jelöltaspiránsok. Korodi Attila és Ráduly Róbert szinte minden nap sajtótájékoztatót tartottak vagy valamilyen sajtóeseményre hívták az újságírókat. Eredetileg összesen három szemtől szembeni találkozót is hirdetett a csíki RMDSZ, de végül csak egy jött össze, hétfőn, Porcsalmi Bálint országos ügyvezető elnök moderálásával. Ez a vita egészen békésre sikeredett. Korodi és Ráduly végül úgy álltak fel az asztaltól az Ólommadár kávézóban, hogy ennyi elég is volt, a betervezett további két találkozójukat lemondják.

Csíkszereda jelenlegi polgármestere azonban meggondolhatta magát, mert szerdán a tanácsosjelölt-aspiránsok vitájának helyszínéről azt üzente Facebook-oldalán a parlamenti képviselőnek, hogy várja őt az eseményre. „Mi ma este is itt vagyunk (…) és péntek este is itt leszünk, hétkor. Várunk téged, Attila, a bujkálásnak vége, szembe kell állni, mint férfi a férfival!” – hangzott el Ráduly Róbert Kálmán videóüzenetében.

Korodi Attila értelemszerűen aznap este nem jelent meg azon az eseményen, másnap pedig a Maszolnak elmondta, nem érti a polgármester magatartását, hiszen nem ebben egyeztek meg a hétfői találkozójuk végén. „A kézfogásunk nem erről szólt, de vannak ilyen kézfogások, amelyeket nem kell figyelembe venni” – jegyezte meg. Hozzátette, a történtek ellenére kész újra vitázni Ráduly Róberttel, és felkérte a területi RMDSZ-t, hogy szervezzen egy újabb találkozót közöttük péntekre.

Pénteken azonban Korodi szerint a polgármestert nem lehetett elérni, hogy az esti vita részleteiről egyeztessenek, és elege lett a „kutyakomédiából”, ahogy fogalmazott a Facebook-oldalán. „Ma délig vártam, hogy reagáljon, nem tette. Ezért most bejelentem, hogy ebben a #vita, #nemvita, #megintvita kutyakomédiában nem veszek részt. Felelős emberhez ez nem méltó. Sajnálom, hogy nem tudtunk tovább beszélgetni a város dolgairól” – írta bejegyzésében.

Eközben a polgármester kampánycsapata „saját szakállára” már csütörtök este meghirdetett a Facebook-oldalán egy találkozót péntek este hétre Korodi és Ráduly között, amit Becze Zoltán moderált volna. Ám az esemény meghirdetésén kívül más lépések nem történtek, a parlamenti képviselőt meg sem keresték az újabb vita ügyében. Ez a vita értelemszerűen el is maradt, de a polgármester csapata mégis szervezett péntek estére egy beszélgetést. Erre Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert, Tamás Sándor háromszéki tanácselnököt és Tánczos Barna Hargita megyei szenátort hívták meg, a moderátor Bencze Zoltán maradt.

A péntek esti beszélgetés résztvevőinek egy része burkoltan ugyan, de voltaképpen Ráduly Róbertnek kampányolt. Erre reagált is Korodi Attila egy péntek esti Facebook-bejegyzésben. „Ráduly Róbert Kálmán (…) nem érezte elég erősnek magát ahhoz, hogy egyedül álljon a szeredaiak elé, máshonnan hozott magának méltatókat. Ma este nem csíkszeredai politikusokat vont be, hogy meggyőzze városunk polgárait, ne szavazzanak a változásra, ne szavazzanak a fejlődésre. Ötön kampányolnak ellenem” – írta bejegyzésében a képviselő.

A román közösség is szavazhatott

A városban a román lakosság aránya 17 százalék körüli, és az előválasztáson ők is szavazhattak. Azt nem tudni, hogy hányan éltek közülük ezzel a lehetősséggel. Ám az előválasztást megelőző héten néhány román nemzetiségű csíkszeredai részvételre buzdította a közösségét.

Köztük Gina Ștefan, az Agerpres Hargita megyei tudósítója, aki egy Facebook-bejegyzésben emlékeztetett Ráduly Róbertnek arra a hétfőn elhangzott kijelentésére, miszerint az apja őt arra tanította, hogy ne vegyen el román nőt feleségül. „Aki az előválasztást megnyeri, az lesz Csíkszereda polgármestere. Esélyünk van arra, hogy eldöntsük kettejük küzdelmét” – üzente a csíkszeredai románoknak az újságíró.

Maszol

Kapcsolodó cikkek