RMDSZ: Apjok becsapta a magyar választókat - Külhoni Magyarok
Hírek

RMDSZ: Apjok becsapta a magyar választókat

Hamisítással is vádolja az RMDSZ a diplomabotrányba keveredett Apjok Norbert parlamenti képviselőt. A mandátumáról lemondani nem hajlandó honatya ügyét a héten tárgyalja az RMDSZ Nagybánya területi szervezetének választmánya.

Nem csitul a botrány az RMDSZ-ben Apjok Norbert Máramaros megyei parlamenti képviselő körül, aki úgy szerezte meg második törvényhozói mandátumát, hogy nem teljesítette az RMDSZ által megszabott feltételeket. Mint arról beszámoltunk, a 31 éves politikus az RMDSZ vezetőségének tett korábbi ígéretével ellentétben, valamint a szövetség vezetőinek felszólítása dacára nem hajlandó megválni képviselői mandátumától, holott kiderült: állításával ellentétben nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel.

A szövetség tavaly szabta feltételül a felsőfokú végzettséget jelöltjei számára, Apjok Norbert pedig egy angliai e-kereskedelmi kurzus diplomáját csatolta, amelyről azt állította: neki „úgy adták el”, mint felsőfokú tanulmányt. A honatya lapunknak úgy nyilatkozott, amikor iktatta jelöltségét, nem honosított oklevelet adott le, időközben pedig „kiderült” a diplomáról, hogy nem is lehet honosítani.

A parlamenti képviselő ez ügyben jogi lépéseket kíván tenni: bepereli az angliai oktatási intézményt, amely kibocsátotta számára az oklevelet. Kelemen Hunor elnök a Maszol hírportálnak nyilatkozva elmondta: amikor kiderült, hogy nem tekinthető érvényesnek Apjok oklevele, a neve már rajta volt a szavazólapokon, ezért állapodtak meg abban, hogy – ha bejut a parlamentbe – visszaadja mandátumát.

„Továbbra is várom a lemondását, bízom benne, hogy meggondolja magát, mert végül is ő hibázott, nem más. Példátlan, amit tett! Nem az a gond, hogy az én véleményemmel szembefordult, mert ilyen volt az RMDSZ-ben, van és lesz is, hanem az, hogy becsapta a választóit, becsapta az RMDSZ vezetőségét, és így jutott jelöléshez a máramarosi listán, s így szerzett mandátumot. Ez az, ami elfogadhatatlan” – nyilatkozta Kelemen. Hozzátette, a mandátum nem vonható vissza, csak lemondással veszíthető el, az RMDSZ csak politikai szankciókat alkalmazhat.

Ez várhatóan nem marad el, az RMDSZ Nagybánya területi szervezetének választmánya ugyanis január 14-én tárgyalja az ügyet.

Székely István, a szervezet ideiglenes elnöke közösségi oldalán ismertette a történteket, felidézve, a megyei jelölési pályázatokat elbíráló bizottság szeptember 18-án állapította meg, hogy Apjok Norbert pályázata hiányos – nem tartalmazza a felsőfokú végzettségről szóló okiratot –, és felkérte őt annak pótlására. Mivel a később csatolt oklevél hitelességével kapcsolatban kételyek merültek fel, azt nem fogadták el, Apjok pályázatát elutasították, az érintett óvása nyomán viszont az RMDSZ elnöksége megadta a politikus számára a megméretkezés jogát a rangsoroló gyűlésen. Székely szerint ez azért történhetett, mert „feltételezték a pályázó jóhiszeműségét”, Apjok ugyanis arra hivatkozva nem tudta felmutatni oklevelének a tanügyminisztérium honosítási központja által hitelesített változatát, hogy koronavírus-gócpont alakult ki az intézménynél, ezért szünetelt az ügyfélfogadás.

„Apjok Norbert – helyi szintű viták hatására – december harmadikán eljuttat az RMDSZ elnökségéhez egy olyan, általa fogalmazott és aláírt, december 2-i nyilatkozatot, miszerint tudomása volt arról, hogy a diplomája hamisítvány, azt nem lehet Romániában akkreditálni, ezzel nem teljesíti az RMDSZ jelöltállítási feltételeit, és vállalja, hogy lemond képviselői mandátumáról, amennyiben a választások során megszerzi azt” – számolt be Székely István.

Mindez azért érdekes, mivel Apjok eddig sehol sem beszélt arról, hogy oklevele hamisítvány lenne, csak azt ismerte el, hogy nem lehet hitelesíteni, illetve nem ad felsőfokú végzettséget. Ráadásul eddig egyetlen lemondó levél ismert, egy december 3-ai román nyelvű, amelyben a nagybányai politikus indoklás nélkül jelenti be, hogy le fog mondani képviselői mandátumáról, ha ismét bejut a törvényhozásba a három nap múlva rendezendő választáson.

Lapunk a fejleményekkel kapcsolatban reagáltatni kívánta Apjok Norbertet a hétvégén, ám telefonhívásunkra, valamint írásban elküldött kérdéseinkre nem válaszolt.

Krónika

Kapcsolodó cikkek