Száz új bölcsőde építését hagyja jóvá augusztusban a román fejlesztési minisztérium, így a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által meghirdetett bölcsődeépítési program hamarosan a kivitelezési szakaszához ér – közölte kedden Cseke Attila romániai fejlesztési miniszter.
A tárcavezető egy bukaresti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szaktárca jövő hónapban hagyja jóvá az első önkormányzati finanszírozási kéréseket. Emlékeztetett, hogy fél éve dolgoznak a program kivitelezésén, elkészültek a látványtervek, a megvalósíthatósági tanulmányok, és most a technikai szakbizottság is jóváhagyta a terveket. A szakmai jóváhagyást követően a minisztérium elemzi a már beérkezett 128 bölcsődeépítési kérést, és az elsőket augusztusban jóváhagyja – mondta a miniszter.
„A fiatal családokat akarjuk támogatni a bölcsődék építésével. Erre vállalkoztunk, és az intézkedés már nemcsak papíron létezik, hanem hamarosan elkezdhetjük jóváhagyni a létesítmények megépítését” – mondta a miniszter.
Az RMDSZ javaslatára a kormánykoalícióban döntés született a bölcsődék működtetésének állami finanszírozásáról is, ezért a miniszter arra biztatott minden önkormányzatot, hogy adjanak be bölcsődeépítési kérést, ha eddig nem tették meg. A kérések indoklásához a településre vonatkozó születési ráta igazolása is szükséges.
Romániában 386 bölcsőde működik, így egy megyében átlagban mintegy 10 ilyen létesítmény van, de egyes megyékben ennél jóval kevesebb.
MTI