Bejgli, advent, Mikulás... - Külhoni Magyarok
Magyarok a diaszpórában

Bejgli, advent, Mikulás…

December 6-án délután nagy sürgés-forgás kezdődött a stockholmi Magyar Házban: előkerültek a padlásról a fényfüzérek, gyertyatartók, a hagyományos svéd adventi csillagok és a karácsonyfadíszek és megkezdtük a ház kidíszítését.

Estére már vártunk egy kisebb csapatot főzőest sorozatunk decemberi programjára. Mire az érdeklődők megérkeztek, már teljes pompájában ragyogott a ház, így elcsíphettük az első álmélkodó, rácsodálkozó pillantásokat, megjegyzéseket, ahogy az emberek beléptek az előtérbe, ami igazán szívmelengető volt. Ezután Feldőtő Emese várta őket a konyhában, ahol megtanulhattak mákos bejglit készíteni. Míg a sütemény sült, a főzőest résztvevői együtt elfogyaszthatták a számukra készült gulyáslevest, majd a karácsonyfánál kellemes beszélgetés mellett mindenki nagy megelégedésére a frissen sült bejglit is megkóstoltuk.

A szombat reggel hagyományosan a magyar órával indult, ahol a dekoráció újabb örömet okozott: ezúttal a megérkező gyerekek játszottak hosszasan az előtér zöld-piros fényeiben.

Szombaton este a Magyar Ház adventi, karácsonyváró műsorára került sor, amelynek meghívott vendége Dévai Nagy Kamilla művésznő volt, aki dalaival, verseivel, énekével igazán meghitt hangulatot teremtett az előadás során. A Liszt Ferenc-díjas előadóművész februárban Budapesten ad majd életmű-koncertet számos neves művész fellépésével. A műsor előtt és után az előző este elkészült bejglivel kínáltuk a vendégeket, mindenki nagy megelégedésére.

Vasárnap megérkezett a Mikulás hozzánk is! Először Uppsalába kopogtatott be az Uppsalai Magyar-Svéd Egyesület gyermekeihez, akik énekszóval várták és olyan lelkesen dalolták a „Hull a pelyhes fehér hó…” kezdetű dalt, hogy kint valóban elkezdett havazni… varázslatos volt. Miután a Pesti Kisszínház színészei a Mikulás ajándékait is kiosztották, gyorsan bepattantak szánjukba (amelynek ezúttal négy kereke volt, szerencsére a téli svéd közlekedésre leginkább alkalmas szöges gumikkal felszerelve) és már száguldottak is Stockholm felé, hogy délután az UHU (Stockholmi Magyar Családi Kör) gyermekeit is meglephessék. A „Mikulás okosórája” című előadásnak itt is nagy sikere volt és az összes – több, mint 70 – gyermek a kis csomagját elégedetten szorongatva, vagy már az első csokoládét, mandarint majszolva térhetett haza.

Így kezdtük meg az adventi időszakot, karácsonyra hangolódást Uppsalában és Stockholmban. 🙂

Szalóki Petra ösztöndíjas, korosiprogram.hu

Kapcsolodó cikkek