Virtuális múzeumi séták - Külhoni Magyarok
Magyarok a diaszpórában

Virtuális múzeumi séták

„ A szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg. ” (Auguste Rodin)


A világszerte kialakult járványhelyzet, mint ahogyan minden másra is, az egyesületek mindennapi életére is rányomta a bélyegét. A felelősségteljes viselkedés jegyében megszűntek a fizikai értelemben vett közös programok, a tagok találkozásai. Ez értelemszerűen az ösztöndíjas munkát is érinti, hiszen a közösségi életet virtuális szintre kellett emelni, mely új, a korábbiakhoz képest egészen másfajta szemléletmódot igényel.

Az internet adta lehetőségekkel élve, új programot nyitottam a svédországi egyesületek számára. Híres múzeumokat tekintünk meg közösen, virtuális sétákat téve. Az idegenvezető szerepét szívesen vettem magamra, hiszen végzettségemből kifolyólag (új- és legújabbkori történti muzeológus vagyok) a kiállítások mindig az életem részei voltak, melyeket szerettem látogatni.

Az eddigiek során két múzeumot tekinthettek meg az érdeklődők a Google Arts & Culture Projektnek köszönhetően. Az első alkalommal az érdeklődők madártávlatból kukkanthattak be a néhány éve felújítás miatt zárva tartó budapesti Iparművészeti Múzeum korábbi kiállításaiba, majd a következő alkalommal a Metropolitan Művészeti Múzeumba kalauzoltam őket, New York szívébe.

Reményeim szerint a továbbiakban is lesznek érdeklődők, akikkel a világ híres művészeti- és történeti múzeumainak páratlan kincset az otthoni karosszékből, a képernyő előtt ülve fedezhetjük fel.

Lohn Annamária, korosiprogram.hu

Kapcsolodó cikkek

  • Húsvét a tengerentúlon

    Az amerikai húsvét ma már jellemzően nem – ahogy jó ideje a magyarországi sem – Jézus kereszthaláláról és feltámadásáról