Interjú Pedro Marquessel - Külhoni Magyarok
Magyarok a diaszpórában

Interjú Pedro Marquessel

A Pántlika táncegyüttes 2018-ban ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját. Vezetőjével, Pedro Marquessel beszélgettem többek között arról, hogy hogyan, mikor találkozott először a magyar néptánccal; valamint arról, hogy idén rendezték volna meg a Dél-Amerikai Magyar Néptáncfesztivált Brazíliában, Sao Paulóban, amelyre a járvány miatt online kerül sor.

TM: – Hogyan és mikor ismerkedtél meg a tánccal?

PM: 1990-ben, édesanyám járt a magyar kolóniába, cserkész volt és a nagyapám is nagyon aktív tagja volt a közösségnek. Sajnos nagypapám halála után már nem igazán járt senki a magyar kolóniába a családból. Egy eseményen az édesanyám és az édesapám találkoztak Kokron Ilonával, az akkori Pántlika táncegyüttes vezetőjével. Ili (Kokron Ilona) akkor beszélgetett a szüleimmel, hogy van egy tánccsoport és vannak fiatalok is, hogyha érdekel minket (engem és a bátyámat), akkor hozzanak el minket egy próbára. 1990 februárjában jöttem először a Magyar Házba és láttam a legelső generációját a Sarkantyús tánccsoportnak. Megnéztük a próbát, melyet Piller Gedeon és Tóth Eszter tartottak. Gida (Piller Gedeon) behívott egy táncra. Igazából ez nem a legfiatalabb csoport volt. Nagyon tetszett, amikor láttam a csoportot, és nagyon szerettem volna járni a táncra. Édesapám azt mondta, hogy rendben van, de inkább a Sarkantyúba járjak, mert az a próba vasárnap van, és munka szempontjából a szüleimnek így jobb volt. Ezért kezdtem el járni ebbe a csoportba. A bátyám soha nem táncolt és nem is akart, sajnos. De én odavoltam a boldogságtól, amikor láttam a csoportot és a táncokat.

TM: – Kik voltak a mestereid / tanáraid?

PD: Az első mestereim Piller Gedeon és Tóth Eszter voltak, tőlük kezdtem el tanulni. Egy év után, 1991-ben, volt egy közös műsorunk a Pántlika táncegyüttessel, amikor még Kokron Ilona vezette. Tőle is nagyon sokat tanultam, amikor készültünk erre a nagy fellépésre, ami Brazíliavárosban volt. Fiatalok és idősebbek együtt gyakoroltunk erre az előadásra. Ez volt az első “komolyabb” fellépésem. Mi nem táncoltunk minden táncban, de nagyon sokat készültünk rá, hogy minden nagyon jó legyen.

1991-ben itt volt Batyu (Farkas Zoltán) és Fecske (Tóth Ildikó). Idejöttek javítani a táncstílust és adni nekünk egy alapot, erre nagyon emlékszem a mai napig is. Itt voltak 2-3 hétig és végig komoly próbákat tartottak nekünk, én 11 éves voltam ekkor.

1992-ben itt volt Truppel Mariann és Makovinyi Tibor, ők is nagyon sokat tanítottak, tőlük már koreográfiákat is kaptunk.
Kokron Ilonának szoros kapcsolata volt Tímár Sándorral és Tímár Böskével. Tímár Sándor itt volt Brazíliában, amikor én még nem táncoltam, 1988-ban. Később 1996-ban Magyarországon ismertem meg őket. Ezután sokszor találkoztunk és sok alkalommal tanulhattam tőlük, vagy velük együtt dolgozhattam. 1996-ban voltam először Magyarországon a Pántlika táncegyüttessel. Ezután voltam egy tánctáborban, amelyet ők tartottak, itt nagyon sok új táncot tanultam meg. Kaptam tőlük egy kazettát, amelyen sok eredeti szatmári archív film volt. Ebből csináltam a legelső koreográfiámat. 1997-ben, amikor a Dél-Amerikai Néptáncfesztivál itt volt Sao Paulóban, Tímár Sándor is részt vett ezen a fesztiválon. Később beszélgettünk a koreográfiámról, és elmondta a véleményét is róla. Nagyon szeretem az ő alkotásait, koreográfiáit, sokat láttam belőlük.

Gyerekkoromban kevés információm volt a magyar néptáncról, nagyon nehéz volt eredeti anyagokat és videókat találni. Volt egy Állami Népi együttes kazettám, azon volt egy műsor, melyben voltak kalotaszegi, sóvidéki és szatmári táncok, valamin üveges és botoló. Milliószor megnéztem ezt a kazettát és nagyon sokat tanultam belőle.

TM: – 2020-ban a Dél-Amerikai Néptáncfesztivált itt Sao Paulóban rendeztétek volna. Mik a tervek, lesz-e egyáltalán fesztivál? Ha lesz, hogyan fog ez megvalósulni?

PM: Beszéltem a szervezőkkel és az összes barátommal itt Dél-Amerikában, hogy csináljunk valamit a járvány ellenére is. Az ötlet az volt, hogy kerestünk régi felvételeket, amelyet bemutatunk majd, visszatekintés formájában. Kértünk üzeneteket azoktól, akik voltak már a fesztiválon, arról, hogy mit jelent számukra a fesztivál. A beérkezett videókból is lesz egy rövid bemutató. Hagyomány, hogy minden fesztiválon van egy finálé szám, amelyben minden táncos részt vesz. Idén magam készítettem egy “grand finálét”. Ezt szintén szétküldtük az együttesek számára; egy külön egysége lesz az online fesztiválunknak. Az a legfontosabb, hogy a kialakult helyzet ellenére is együtt lehessünk egy kicsit.

TM: – Mely országokból vesznek részt az idei online fesztiválon?

PM: Természetesen Brazília, Argentína, Uruguay, Paraguay és nem utolsó sorban Chile, valamint a felvidéki Ilosvai Táncegyüttes.

TM: – Miért tartod fontosnak ezt a fesztivált?

PM: Amikor ezt a fesztivált első alkalommal rendezték, nagyon fontos volt, mert akkoriban kevés lehetőség volt Magyarországra utazni, részt venni magyar fesztiválokon, és találkozni “személyesen” a kultúrával. Szerintem fontos a Dél-Amerikai néptáncmozgalomnak, hiszen alkalmat ad arra, hogy összegyűljünk és együtt legyünk. Egy ilyen fesztiválon fontos, hogy ösztönözni is tudjuk a fiatalokat. A fesztivál után egy egyhetes szimpózium (tánctábor) is van, ahová érkeznek zenészek, magyarországi tanárok, mesterek. Nálunk nem mindennapi dolog zenekarral táncolni. Itt erre is van lehetőség, akár az előadáson, akár a szimpóziumon. Volt, hogy hét évig nem volt fesztivál, akkor ez a közös kapcsolat eltűnt a Dél-Amerikai együttesek között. Majd rögtön visszatért, amikor felmerült a fesztivál újbóli megrendezésének a gondolata és megvalósítása.

TM: – Jövőre vonatkozóan mit gondolsz, mik a tervek? Lesz-e fesztivál Sao Paulóban 2021-ben?

PM: Mi azt szeretnénk, ha meg tudnánk szervezni itt Sao Paulóban az igazi fesztivált. Úgy látom, hogy idén már nem lehet megtartani a kialakult járvány miatt, de a következő évben próbáljuk úgy alakítani a dolgokat, hogy pótoljuk.

TM: – Van-e valamilyen érdekes és/vagy vicces élményed, amelyet megosztanál az olvasókkal?

PM. -Igen, persze hogy van. Amikor 1995-ben Argentínában voltunk, az volt az első fesztiválom. A szimpózium ott volt a Hungáriában (Buenos Aires-i magyar ház). Mi családoknál laktunk, mindig egyedül kellett közlekednünk a városban. Egy olyan családnál szállásoltak el minket, amelyiknek a házában nem volt portás. Valaki közülünk kicsit korábban akart hazamenni és csak egy kulcsunk volt a lakáshoz. Amikor mi később hazaértünk, nem tudtunk bejutni a házba, mert a barátunk elaludt és nem hallotta a csengőt. Leültünk a folyosón, a lakás ajtaja mellett, és elaludtunk ott. Egyszer csak kinyitottam a szemem és ott volt egy rendőr, aki kérdőre vont minket. Mit csinálunk itt, kik vagyunk, mindezt spanyolul. Akkor még nem beszéltem spanyolul, így egy szót sem értettem abból, amit a rendőr mondott nekünk. Mint utólag kiderült, az egyik szomszéd látta, hogy sok ember van a folyosón és ez gyanús volt neki, így felhívta a rendőrséget, pedig mi csak aludni szerettünk volna.
A másik, amikor Uruguayban voltunk. Volt egy előadás, egy nagyon kicsi színházban. Rábaközi táncokat adtunk elő és az előadáson Piller Gedeon – akitől tanultam táncolni – egyik tánclépése közben beszakadt alatta a színpad. Folytattuk tovább a táncot, bár ott volt egy lyuk a színpadon és nagyon kellett figyelnünk, nehogy valaki beleessen. Ez nagyon jó volt.

Rengeteg szép és emlékezetes közös élményünk van az eddigi fesztiválokról, reméljük, hogy ez csak bővülni fog és továbbra is élni fog a fesztivál hagyománya.

Tomori Márk, korosiprogram.hu

Kapcsolodó cikkek

  • Az első magyar ballagás Regensburgban

    A regensburgi konzuli magyar iskolában elbúcsúztattuk az első végzős osztályunkat. Egyedülálló, kivételes ünnep volt ez mindannyiunk számára. Kivételes, mert