GPS: 50° 5′ 0.4″ N 14° 25′ 12.8″ E
Cím:110 00, Uhelný trh 11. Praha 1, Prága, Csehország
Liszt Ferenc (1811-1886) a XIX. század egyik legnagyobb zeneszerzője és legkiválóbb zongoraművésze is minden bizonnyal kedvelte Prágát, többször is ellátogatott ide és mindannyiszor megörvendeztette Prága zenekedvelő közönségét művészetével.
Első prágai fellépését – amelyre 1840. március 3-án került sor – már nagy izgalommal várta egész Prága, hiszen ekkorra már jól ismerték őt egész Európában, többek között Bécsben, Párizsban és Londonban is. A koncertjét megelőző hetekben róla beszéltek legtöbbet az emberek a színházakban, a szalonokban, a kávéházakban és a prágai sétányokon. A legjelesebb újságok jelentettek meg hosszú cikkeket a híres magyar zongoravirtuózról, melyekből nem hiányoztak azok a híres legendák sem, hogy például már hatéves korában is zeneszerző akart lenni, vagy az, hogy kb. 12 éves korában az egyik bécsi koncertjén Beethoven is jelen volt – aki, annak ellenére, hogy akkor már csaknem süket volt –, a koncert végén felemelte a kis zongoraművészt, homlokon csókolta és fényes jövőt jósolt neki.
Az első koncertnek – melyre a Platýz nevű ház (Uhelný trh 11, vagy Národní třída 37.) koncerttermében került sor – hatalmas sikere volt, így az eredetileg tervezett három prágai koncertből végül hat lett. A ház falán elhelyezett emléktábla is jelzi ezt az eseményt. Két koncertjének teljes bevételét Liszt egy prágai kórháznak és egy vakok intézetének adományozta. Ezen a nagy szenzációval beharangozott első koncerten jelen volt az akkor 16 éves Bedř ich Smetana is, aki lelkes csodálója volt a mesternek. Gimnáziumi évei alatt azt írta a naplójába, hogy „…zeneszerzésben olyan szeretnék lenni mint Mozart, technikában pedig olyan mint Liszt.”
1848-ban, mikor Smetana az első zeneiskoláját szerette volna megnyitni az Óváros téren, anyagi problémái voltak, s mivel Liszt közismert volt jótékonykodásáról, hozzá fordult segítségért. Liszt természetesen nem utasította el kérését és 450 aranyat küldött Smetanának, s így már ugyanabban az évben megnyílhatott a zeneiskola. Később ez a két nagy zeneszerző életük során többször is találkozott; kölcsönös elismerés és barátság fűzte össze őket.
Az utolsó prágai koncertre 1846-ban került sor a Žofín ne vű palota ( Slovanský ostrov – Szláv sziget) koncerttermében.
1856-ban Liszt újra Prágába érkezik, hogy ő vezényelhesse az Esztergomi miséjének bemutató előadását a Szent Vitus székesegyházban, amely szintén nagy eseménynek számított a prágai zenekedvelők számára ; 4000 ember töltötte be az akkor még befejezetlen székesegyházat (csak a gótikus rész volt kész). A Szent Erzsébet c. oratóriumának prágai bemutató előadására 1866-ban került sor az Újvárosi Színházban ( Novoměstské divadlo) , melyet B. Smetana vezényelt.
S végezetül 1886. augusztus 28-án haláláról (július 31-én hunyt el) való megemlékezésként gyászünnepségre került sor a Nemzeti Színházban. Liszt prágai koncertjeinek sikeréről minden prágai útikönyv megemlékezik, legyen az bármilyen idegen nyelven.
Kocsis Dániel