2019 szeptemberében, amikor Halmágyra kerültem, és Bandi Márta lelkészasszonnyal és mentorommal megterveztük az éves munkánkat, már akkor felhívta a figyelmemet a „törökbuza-főzésre – hogy úgy, hálmágyiason legyen mondva”. Így adták nekem örökül a helyiek ezt a farsangi szokást, mely Erdélyben elterjedt, egyéb területeken azonban nem ismert.
Eddigi tevékenységem talán egyik legnagyobb feladata a farsangi gyermekdélután megszervezése volt. Mivel a február Magyarországon a farsangról szól, így Vancouverben is egy farsangi programmal búcsúztattuk el a telet. Célom az volt, hogy a gyermekeknek egy olyan programot szervezzek, ami később hagyománnyá válhat a Magyar Házban.
Az Isztambulban élő magyarság együtt mulatott februárban az Isztambuli Magyar Intézet jóvoltából és az Isztambuli Magyar Kulturális és Baráti Társaság szervezésében.
Kanadáról a legtöbb embernek a juharszirup és a hideg tél jut eszébe elsőre. Az utóbbi tekintetében a Vancouver-sziget déli csücske, Victoria és környéke nem szokványos kanadai térség. Ugyanis téli időjárására nem jellemző a havazás. Az pedig kifejezetten ritka, hogy meg is marad a lehullott hó. Ellenben esőzésből jut bőven. Éppen ideje volt már elkergetni a telet és köszönteni a közelgő tavaszt.
A farsangi időszak vízkereszttől a húsvétot megelőző negyven napos nagyböjt kezdetéig, hamvazószerdáig tart. A farsangi időszak hossza változó, attól függően, hogy mikor van húsvét vasárnapja. Ettől a naptól számolunk vissza negyven hétköznapot és szombatot, így megkapjuk a nagyböjt időszakának kezdetét, hamvazószerdát.
Január 6-tól, Vízkereszt ünnepétől kezdve egészen hamvazószerdáig hagyományosan a farsang időszakát üljük. A mókából és szórakozásból természetesen a legkisebbek sem maradhatnak ki. Így az augsburgi Magyar Katolikus Misszió Szent Piroska Hétvégi Magyar Iskolájának és Óvodájának gyermekei is közös farsangolásra gyűltek össze február 1-én, szombaton.