
Címke: Határtalanul Program


Nacsa Lőrinc: a Határtalanul programban minden érvényes pályázatot támogattak
A Határtalanul programban minden érvényes pályázatot támogattak, így több mint 50 ezer diák juthat el határon túli területekre – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Facebook-oldalán csütörtökön közzétett videójában.

Potápi Árpád János: „A jövőnek is szól a Határtalanul Program”
Több mint félmillió diák vett már részt határon túli tanulmányi kiránduláson a Határtalanul Program keretében. A Nemzetpolitikai Államtitkárság által működtetett projekt célja, hogy erősítse a fiatalok nemzettudatát és mélyítse a kapcsolatát a külhoni magyarokkal. „Az így szerzett élményeket hatvan-hetven évvel később is őrizni fogják” – mondja Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, akit arról is kérdeztünk, vajon mit adnak ezek a kirándulások a pedagógusoknak és a szülőknek.

Potápi Árpád János: megjelent a Határtalanul program új pályázati kiírása
Megjelent a Határtalanul program 2024/2025. évi pályázati kiírása – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn. A programmal magyarországi hetedikesek utazhatnak a szomszédos országok magyarlakta területeire.

Határtalanul! program 2024. évi pályázati kiírás – tanulmányi kirándulás hetedikeseknek
Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., mint támogató pályázatot hirdet a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére.

Potápi Árpád János: magyar fiatalok nélkül nincs magyar jövő
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a jövőben is mindent megtesz a Kárpát-medencei ifjúság támogatása érdekében, mert magyar fiatalok nélkül nincs magyar jövő – fogalmazott Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Határtalanul középiskolai vetélkedő szerdán tartott online nagydöntőjének megnyitóján.

Potápi Árpád János: félmillió felett a Határtalanul programban részt vevő diákok száma
Eddig mintegy 535 ezer diák vett részt a Határtalanul programban, amelybe kilencszáznál is több település kapcsolódott be – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Potápi Árpád János: kiegészül a Határtalanul program idei nyerteseinek sora, minden érvényesen pályázó utazhat
A nemzeti összetartozás és a magyar-magyar kapcsolatok erősítését szolgáló Határtalanul program céljaira és kiemelt jelentőségére tekintettel bővítik a program idei nyerteseinek körét – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten.

Potápi Árpád János: a gyerekekben erősíteni kell magyarságtudatot és a hazaszeretetet
A gyerekekben erősíteni kell a magyarságtudatot, a hazaszeretetet és azt, hogy a magyar nemzet egységes határon belül és kívül is. Erre kiváló lehetőség a Határtalanul program – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Csaknem negyvenezer diák utazhat külföldre a 2022-2023-as tanévben a Határtalanul programban
Csaknem negyvenezer diák utazhat külföldre a 2022-2023-as tanévben a Határtalanul programnak köszönhetően – közölte a Belügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.

Több mint 160 ezer diák vett részt a Határtalanul középiskolai vetélkedőn
Több mint 160 ezer magyarországi és külhoni diák vett részt a nemzetpolitikai államtitkárság szervezésében zajló Határtalanul középiskolai vetélkedőn, amelynek nagydöntőjét szerdán tartották.

Potápi Árpád János: új elemekkel bővül a Határtalanul! program
Új elemekkel bővül a Határtalanul! program, mostantól nem magyarlakta területeket is meglátogathatnak kirándulásaik során a diákok – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában csütörtökön.

Potápi Árpád János: megjelentek a Határtalanul! program idei felhívásai
Megjelentek a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program idei felhívásai, a program több új elemmel bővül – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatón. A jelentkezéseket június 9-ig lehet benyújtani.

Szilágyi Péter: közösségépítő a Határtalanul vetélkedősorozat
A Határtalanul program és az annak keretében határon inneni és határon túli középiskolásoknak szervezett vetélkedősorozat közösségépítő szerepéről beszélt a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán Noszvajon.

Határtalanul! program – pályázati kiírás
PÁLYÁZATI KIÍRÁS
TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HETEDIKESEKNEK
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő), mint támogató pályázatot hirdet a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére, összhangban (tovább…)

Potápi: 158 ezer fiatal vett részt a Határtalanul középiskolai vetélkedőn
Több mint 158 ezer anyaországi és külhoni fiatal vett részt a Határtalanul online középiskolai vetélkedőn – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága szerdán, a döntő napján az MTI-vel.
