
Címke: Kovács


Megújult a szamosújvári műemlék ferences templom és kolostor
Megújult az erdélyi Szamosújváron a 18. században barokk stílusban épült ferences templom és kolostor, amelyet a pénteki ünnepélyes műszaki átadást követően Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes és Cseke Attila fejlesztési miniszter nyitott meg jelképesen a katolikus hívők és a turisták előtt.

Alapjogokért Központ: az EU intézményei alig foglalkoznak a nemzeti kisebbségekkel
Az Európai Unió intézményei alig foglalkoznak az őshonos nemzeti kisebbségek jogaival, annak ellenére, hogy a tagállamok lakosságának, mintegy 10 százaléka tartozik valamilyen őshonos etnikai kisebbséghez az Alapjogokért Központ kutatása szerint, amelynek eredményét kedden ismertették sajtótájékoztatón Budapesten.

Erdélyi templomfelújítási program a megmaradásért: több mint 3 milliárd forintos támogatást nyújt a magyar kormány
Több mint 250 erdélyi, partiumi és bánsági templom újul meg magyarországi támogatásból. A magyar kormány templomfelújítási programjának részleteit ismertető, az erdélyi egyházi vezetők jelenlétében megtartott csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatón Soltész Miklós államtitkár hangsúlyozta, a programnak nem csak hitéleti vetületei vannak. A támogatásról az eseményt követően Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével és Kovács Gergely gyulafehérvári érsekkel beszélgettünk.

Németh Zsolt: az őshonos nemzeti kisebbségek Európa alapvető értékét jelentik
Az őshonos nemzeti kisebbségek Európa alapvető értékét jelentik, az Európa Tanács kisebbségi keretegyezménye kulcsfontosságú nemzetközi jogi eszköz megőrzésük és jogaik biztosítására – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke kedden, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének egyhetes ülése keretében.

Bukovszky: Nem feledkezhet meg a kisebbségekről a helyreállítási terv
Nem feledkezhet meg a Szlovákiában élő kisebbségekről a helyreállítási terv. Bukovszky László, a nemzeti kisebbségekért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott, megérti, hogy a terv elsődleges célja Szlovákia megújítása, de leszögezte: a kisebbségek nyelvi jogai nem elhanyagolhatók, különösen, ami ha a közigazgatás digitalizálásáról van szó – tájékoztatta szerdán a TASR hírügynökséget Kovács Zoltán, a kormánybiztosi iroda titkárságvezetője.

Uniós biztos: az EU továbbra is határozottan kiáll Ukrajna területi integritása mellett
Az Európai Unió továbbra is határozottan kiáll Ukrajna területi integritása mellett – hangsúlyozta Oroszország beavatkozását bírálva Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke az Európai Parlament (EP) EU és Ukrajna közötti társulási megállapodás végrehajtásáról szóló vitája keretében kedden.

Németh Zsoltot választotta egyik alelnökének az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése
Németh Zsoltot, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnökét választotta egyik alelnökének a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése hétfőn.

„Nem jár hátránnyal, csak előnyökkel!” Bemutatták a magyar népszámlálási kampány weboldalát
November 11-én, szerdán élesítették a nepszamlalas.sk, a jövőre esedékes szlovákiai népszámlálás magyar nemzetiségi kampányának weboldalát. Az erről szóló virtuális bemutatón Kovács Balázs és Tokár Géza ismertették a kampánnyal kapcsolatos fejleményeket.

Megválasztották a parlamenti bizottságok elnökeit, a VMSZ egy elnöki és egy elnökhelyettesi posztot kapott
A szerb parlament képviselői hétfőn megválasztották a bizottsági elnököket és elnökhelyetteseket. A Vajdasági Magyar Szövetség képviselői közül Kovács Elvira bizottsági elnök, Fremond Árpád pedig elnökhelyettes lett.

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek lett az új örmény apostoli kormányzó
Ferenc pápa elfogadta Jakubinyi György nyugalmazott gyulafehérvári érsek lemondását az örmény apostoli kormányzóságról és kinevezte a tisztségre Kovács Gergely gyulafehérvári érseket – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerdán az MTI-vel.
