Minden magyar felelős minden magyarért, Kárpátalja és az ottani magyarság mindig számíthat a kormány támogatására – jelentette ki Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola pénteki tanévnyitóján.
Az újvidéki Európa Kollégium szerves része, bástyája a vajdasági magyarságnak, és általa lehetővé vált, hogy a diákok magyar környezetben éljék a mindennapjaikat – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Újvidéken, ahol az Európa Kollégium elsőéves hallgatóinak a fogadásán vett részt.
Idén az erdélyi és partiumi református iskolák közös tanévnyitójának házigazdája a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium volt. A helyszínt az intézmény alapításának 400. évfordulójának tiszteletére választották ki.
A magyarság a világon mindenhol értéket képvisel, a nemzeti identitás pedig segít megkülönböztetni a helyest a helytelentől – jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a felvidéki Révkomáromban, ahol pénteken beszédet mondott Selye János Egyetem tanévnyitó ünnepségén.
A magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy Kárpátalján működjön az óvodától a felsőoktatásig terjedő anyanyelvi oktatási rendszer – jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a kárpátaljai magyar iskolák tanévnyitó ünnepségén.
A jogszűkítő törvények ellenére Kárpátalján van jövője a magyar nyelvű oktatásnak – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a kárpátaljai magyar iskolák központi tanévnyitó ünnepségére küldött videóüzenetében, amelyet szeptember 4-én, szombaton délelőtt tartottak Beregszászon.
A kárpátaljai magyar közösség a jövőben is számíthat a magyar kormány feltétlen támogatására, mert egymás nélkül sem a kisebbség, sem az anyaország nem tud erős, sikeres és teljes lenni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Beregszászon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitóján, amelyen az iskola Rákóczi-díjjal tüntette ki a magyar diplomácia vezetőjét.
Hosszú hónapok után kezdődhetnek újra a magyar nyelvű katolikus szertartások Bákóban. Az iskolakezdés alkalmából előbb tanévnyitó szentmisét tartanak magyar nyelven, majd szeptember utolsó vasárnapján újrakezdődhetnek a havi rendszerességű szertartások is.
A Kárpát-medencei magyar közösségek számára is példaértékű az az anyaországi és kárpátaljai összefogás és együttműködés, amelynek köszönhetően mintegy száz diák kezdhette meg tanulmányait az új tanévben a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola újonnan létesült Egán Ede Szakképzési Centrumában – jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár hétfőn az ungvári járási Nagydobronyban, az intézmény tanévnyitó és átadó ünnepségén.
A garfieldi magyar közösség szeptember 29-én tartotta hagyományos tanévnyitó, “Veni Sancte” szentmiséjét a Passaicon található Szent István Római Katolikus Magyar Templomban. A katolikus közösség fontosnak tartja, hogy minden év szeptemberében egy mise keretében a Szentlélek áldását kérjék az elkövetkezendő tanévre.
A kárpátaljai magyarság az anyanyelvű felsőoktatás megteremtésével bizonyította, hogy hosszú távra tervez – jelentette ki Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitó ünnepségén szerdán Beregszászon, ahol Rákóczi-díjjal tüntették ki az intézmény fejlesztése érdekében kifejtett tevékenységéért.
Közép-Európa nemzetei képesek megújítani Európa szellemi önvédelmét, és ezzel megerősíteni az európai politika önvédelmi képességét – jelentette ki, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a felvidéki Selye János Egyetem (SJE) ünnepi tanévnyitóján Révkomáromban, ahol köszöntőt mondott pénteken.
Ünnepélyesen megnyitotta a 2019-2020-as tanévet a négy kárpátaljai református líceum vasárnap az ungvári járási Nagydobronyban, ahol átadták a magyar kormány közel 400 millió forintnyi támogatásával felújított és új létesítményekkel bővített helyi líceumot.
Ünnepélyesen megnyitották a 2019-2020-as tanévet Kárpátalja mintegy száz magyar tannyelvű iskolájának pedagógusai, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében szombaton, a Munkácshoz közeli Csongoron.