Nem futamodunk meg a munkától, tovább építjük a magyar felsőoktatást – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
Hankó Balázs az ELTE Márton Áron Szakkollégium felújított épületének ünnepélyes átadásán úgy fogalmazott, olyan felsőoktatási struktúrát alkalmaznak a fejlesztések terén is, amely egyszerre teszi versenyképessé és emeli fel az egyetemeket. Közlése szerint az elmúlt időszakban 150 milliárd forint értékben ötven kollégiumot vett át, váltott ki az állam magánberuházóktól, és az ezt követően lezajlott fejlesztések, melyek során mintegy 8000 kollégiumi férőhely újult meg, nemcsak infrastrukturális, hanem kiemelt nemzetpolitikai jelentőséggel is bírnak, tekintettel arra, hogy ezek a kollégiumok mintegy 300 külhoni magyar diák számára is otthont biztosítanak.
A magyar felsőoktatás ügyét a teljes Kárpát-medencében segítenünk kell – hangsúlyozta, kiemelve a tudáselőny, a tudásfölény fontosságát. Versenyképes, minőségi magyar felsőoktatásra és ehhez kapcsolódó magyar „gazdasági erőtérre” van szükség – hangoztatta. Az államtitkár fontos célként fogalmazta meg, hogy a külhoni magyarság körében a diplomával rendelkezők száma meghaladja részarányukat az adott országban, az egyetemek pedig a külhoni magyarság kulturális életének szervezőközpontjaivá váljanak.
Az államtitkár a Márton Áron-szakkollégium átadását az infrastrukturális fejlesztés meghatározó pillanatának nevezte, amellyel az ELTE közel ezer diákjának korszerű, minden igényt kielégítő, a legmagasabb komfortfokozatú kollégiuma újult meg. Közlése szerint ezt a felújítást a magyar állam két ütemben közel 13 milliárd forint értékben támogatta. Kiemelte, hogy Magyarországon ma mindenki számára lehetőség van arra, hogy szabad akaratából válasszon magának egyetemet, ahol tanulni szeretne, egyúttal méltatta a magyar felsőoktatást, jelezve, hogy a legfrissebb adatok szerint ma már 13 magyar egyetem található a világ legjobbjai között és az ELTE számos képzése is a világon a legjobb 250-ben szerepel. Hankó Balázs azt mondta, biztos abban, hogy 2030-ra lesz olyan magyar egyetem, amely a világ legjobb 100 felsőoktatási intézménye közé fog tartozni.
Az államtitkár a magyar felsőoktatás sikereként említette, hogy idén a korábbinál 33 százalékkal több embert vettek fel, ez pedig az elmúlt hét esztendő legmagasabb felvételi száma. Ez azt jelenti, hogy egyre többen kívánnak részesedni a magyar felsőoktatás sikereiből, ugyanakkor a korábbi évhez képest értékesebb pontokkal lehet bekerülni – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ma minden tíz diákból nyolc állami ösztöndíjjal kezdi meg tanulmányait, így ezen hallgatók képzését a magyar állam fejenként hatmillió forinttal támogatja. Amíg van tudásra éhes magyar fiatal, addig van magyar nemzeti fejlődés és lesz magyar jövő – hangsúlyozta az államtitkár, hozzáfűzve, hogy az egyetemek a nemzet megtartását szolgálják.
Hankó Balázs az intézmény névadója, az erdélyi magyar katolikus egyház püspökének életútját méltatva felidézte, hogy Márton Áron a magyarság nehéz időszakában mentette a lelkeket, őrizte és erősítette az erdélyi magyarság, a székelység keresztény hitét, tette ezt úgy, hogy a román kommunista önkény fogságra ítélte őt. Márton Áron hite, kitartása, tenni akarása sokszorozódott meg a lelkekben – tette hozzá. Alapvető értékeinket ma legalább olyan támadások érik, mint annak idején a kommunizmus évtizedeiben – fogalmazott, hozzátéve, hogy hiába szeretnék a „nyugati birodalmi központokból” nem futamodnak meg, folytatják a munkát.
Az ELTE által kiadott, úgynevezett kollégiumi kisokosban elérhető információk szerint a Márton Áron Szakkollégium felújításának második ütemében az A, C és E épület, valamint a tornaterem és a karbantartó épületek teljeskörű felújítása, komplett bútorozása és eszközökkel történő felszerelése valósult meg, illetve a színházterem is megújult. A közel nyolcmilliárd forintos beruházásnak köszönhetően további majdnem 500 hallgató számára vált elérhetővé a magas színvonalú saját fürdőszobás lakhatás, emellett a hallgatói szolgáltatásoknak otthont adó épületrész is megújult. A beruházást követően már az ELTE hallgatói számára felkínált férőhelyek több mint háromnegyede tartozik a jogszabályok szerint meghatározott legmagasabb minőségi kategóriába, miközben 2015-ben még ezen férőhelyek hasonló arányban a legalacsonyabb kategóriába tartoztak – olvasható a tájékoztató füzetben.
A III. kerületi Kunigunda útján lévő szakkollégium felújított épületét Hankó Balázs államtitkár Sára Botond Budapest Főváros főispánja, Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja és Darázs Lénárd rektorhelyettes társaságában adta át, ezt követően az ünnepi esemény résztvevői épületbejáráson ismerhették meg a felújított kollégiumi szobákat, valamint a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségeket.
MTI