Jogállamról akkor lehet beszélni, amikor a bírósági ítéletet betartják, ez igaz az úzvölgyi katonatemető esetében is: végre kell hajtatni a döntést – szögezte le a betonkeresztek eltávolításáról született ítélet kapcsán Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban kifejtette véleményét a székely zászló használatával kapcsolatosan kiújult román–magyar nézeteltérésről, a májusban esedékes kormányzati rokádról, az „akasztgatós” Mihai Tudose esetleges visszatéréséről, a módosítás előtt álló oktatási törvénytervezetekről, a nyugdíjemelés mértékéről, valamint a különleges nyugdíjak megszüntetése tervének életképességéről is. A politikus elmondja azt is, mit tekint 12 éves szövetségi elnöki mandátuma sikerének és kudarcának.
– A Bákói Táblabíróság jogerős ítélete alapján el kell távolítani a 2019-ben törvénytelenül elhelyezett betonkereszteket az úzvölgyi katonatemetőben. Miként kommentálja az ítéletet? Románia papíron jogállam, de számtalanszor szolgált már kellemetlen meglepetésekkel, éppen ezért érvényt lehet-e szerezni az ítéletnek, végre lehet-e hajtani? Annak ismeretében is, hogy a szélsőséges nacionalisták már korábban leszögezték: nem hagyják, hogy hozzányúljanak a betonkeresztekhez.
– Nem kommentálom a táblabíróság jogerős ítéletét, van az erdélyi magyar politikában jó bőven olyan kolléga, aki megteszi, ha kell, ha nem. Én annyit tennék hozzá, hogy az igazságot az igazságszolgáltatástól várjuk, és megelégedéssel nyugtázom, hogy ez a döntés kimondja, hogy nem jogszerűen építették fel a betonkerezteket. Más kérdés, hogy egy bírósági ítéletnek érvényt kell szerezni, hiszen azért hozzák, hogy alkalmazzák, tetszik valakinek vagy nem. Azzal én is tisztában vagyok, hogy az ítélettől annak végrehajtásáig egészen hosszú az út, még a legegyszerűbbnek tűnő esetekben is. Itt van például a törvénytelenül felépített Cathedral Plaza esete Bukarestben, amely ellen a katolikus egyház több éven keresztül pereskedett, kulturális miniszterként az egyház mellett magam is részese voltam a pernek a tárcával együtt. És bár 2011. óta megvan a döntés, hogy le kell bontani a 19 emeletes épületet, csak most jutottak el odáig, hogy egyáltalán közelednek a bontás fizikai kivitelezéséhez, de még mindig nincs elkezdve. Mivel önkormányzati területre épült, az önkormányzatnak kell végrehajtania a törvénytelenül felhúzott építmény bontását, vagyis az intézmény térfelén pattog a labda, ez a helyzet az úzvölgyi katonatemető esetében is. Jogállamról akkor lehet beszélni, amikor a bírósági ítéletet betartják, ez igaz az Úzvölgye esetében is: végre kell hajtatni a döntést. Mi egyébként 2019-ben olyan megoldásokat javasoltunk a katonatemetővel kapcsolatban, amelyek most is érvényesek lehetnek, el is kezdődött az egyeztetés a román és a magyar védelmi minisztérium között, ami időközben leállt, de folytatni lehetne. Attól függetlenül, hogy egy, kettő vagy három román katona nyugszik ott, valamennyiüket megilleti a tisztelet és kegyelet, viszont nem az a megoldás, hogy más katonasírokra helyezünk törvénytelenül fölhúzott építményeket. Akkor az volt a javaslat, hogy külön parcellát lehet nyitni, anélkül, hogy a mostani katonai temetőt bármilyen formában megbolygatnák. És a külön parcellában emlékművet lehet állítani azoknak a katonáknak, akikről úgy gondolja egy közösség, hogy kegyeleti, történelmi szempontból emléket akar állítani nekik. Ezért javasoltuk ezt már 2017-ben is, ugyanis Európa-szerte a katonatemetőkben így, külön parcellákkal oldották meg a kegyeletadást. Megoldás tehát létezik, csak ki kell szállni ebből a merev, fantáziátlan álláspontból.
Vörös posztó a székely zászló?
– A székely zászló kapcsán ismét felcsaptak az indulatok a magyar–román kapcsolatok terén, Németh Zsoltnak, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnökének állásfoglalása miatt a román külügyminisztérium úgy reagált, mintha megégették volna. Az RMDSZ kormányzati részvétele óta számos települészászlót sikerült elfogadtatni, a székely zászló közintézményeken való kihelyezése terén azonban nem sikerült előre lépni. Ez tabu, vörös vonal a román politikum számára, nem sikerülhet megoldást találni rá?
– A 2014-ben elfogadott törvény értelmében a közigazgatási egységeknek, megyéknek, településeknek lehet saját zászlójuk, szimbólumuk, gyakorlatilag ezt a folyamatot akasztotta el a 2016-ban hivatalban lévő kormány, majd ezt indítottuk újra 2021-től. Ezek között van olyan lobogó, amelynek az alapja a székely zászló, amelyet támadtak ugyan, de sikerült megnyerni, egyelőre ezen az úton haladva tudunk a helyi közösségeknek zászlót nyújtani. Ezzel a törvénnyel nem lehet elérni, hogy az egész közösség szimbólumaként használjuk a székely zászlót, de azt gondolom, el lehet oda jutni, hogy közösségi szimbólumként a mi közösségünk, elsősorban a székelység használhassa, ez a cél, effelé el lehet jutni. Az hol így, hol úgy változik, hogy mikor mi számít vörös vonalnak egyik vagy másik román párt, politikus szemében. Szerintem az érvelésünket arra kell építeni, hogy a regionális identitásunkat meg kell erősíteni, ezek fontosak, melléjük mindig szimbólumok is társulnak, és ezeket a régi jelképeket lehetővé kell tenni ott, ahol fel akarják eleveníteni, ahol használni akarják. Románia bonyolult állam ebből a szempontból, hiszen olyan történelmi régiókból állt össze, amelyeknek megvan az identitása, amit nem tudott eltörölni még a nacionálkommunizmus sem, pedig erősen törekedett erre. Mi mindig annak voltunk a hívei, hogy a regionális identitásokat, az ezekhez köthető szimbólumokat meg kell erősíteni, ezektől nem gyengébb, hanem erősebb lesz egy ország. Ezzel az érveléssel el fogunk tudni jutni oda, hogy egy kis- vagy egy történelmi régió közösségi szimbólumát használni lehessen.
– Már csak azért is, mivel a magyar, a székely közösségek joggal tapasztalnak kettős mércét e tekintetben. Hiszen miközben például Moldva történelmi zászlaja szabadon loboghat az ottani nagyvárosokban, egy határral odébb pedig senkit nem zavar, ha magyarországi közintézményeken – például a méhkeréki községházán – ott a román trikolór, a székely zászló nálunk vörös posztó egyesek szemében.
– Igen, azt kell megérteni, hogy nem csak ennek a régiónak, hanem egész Európának a történelme ezekről a helyi, regionális közösségekről szól, szimbólumokkal, értékekkel, kulturális különbségekkel. És ezeket nem szabad eltörölni, hanem erősíteni kell. A technikai, pénzügyi, technológiai globalizációval szembe lehet fordulni, de nem lehet megállítani, ezen belül viszont nem szabad hagyni, hogy a sajátos etnikai, kulturális, nyelvi értékek feloldódjanak. Ez érdeke románoknak és magyaroknak, moldvaiaknak és oltyánoknak, székelyeknek, partiumiaknak, mint ahogy érdeke az elzásziaknak, szicíliaiaknak is, és sorba lehetne venni egész Európát Portugáliától Isztambulig.
– Miután a zászlóügyben a román külügyminisztérium bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét, az RMDSZ, vagy Ön miniszterelnök-helyettesként nem vitatta meg a kérdést Bogdan Aurescuval, a tárca vezetőjével?
– Nem, nem is találkoztunk. Igazából a román külügy intézményként adott esetekben úgy jár el, ahogyan jónak tartja, ehhez nem kell sem a kormányfő, sem a miniszterelnök-helyettesek engedélyét kérnie, erről nem is volt alkalmunk beszélni. Összességében nekünk nem az a célunk, hogy a román külügyminiszterrel vagy a minisztérium egyik-másik emberével kocolódjunk, hanem hogy a többséget, a többséget képviselő pártokat folyamatosan abba az irányba próbáljuk „terelni” érvekkel, amely azt mutatja meg, hogy a sajátságos értékeket megerősítve egy államon belüli nagyobb közösség erősebb lesz, és nem gyengébb.
„Nem lehet 50 évesen nyugdíjba vonulni nagyobb nyugdíjjal, mint fizetéssel”
– A nyugdíjasok, valamint az érdekvédelmüket ellátó országos szervezetek némi csalódottsággal fogadták a döntést, hogy januártól csak 12,5 százalékkal nőtt az öregségi juttatás Romániában, holott az infláció mértéke meghaladta a 16 százalékot. Van-e kilátás ebben az évben további nyugdíjemelésre? Sokan úgy vélekednek, hogy költségvetési forrás meglenne rá, ha végre rendeznék a speciális nyugdíjak ügyét. E téren mi várható a koalíció részéről, hozzá mer-e nyúlni a különleges illetmények rendszeréhez a kormány?
– Két különálló dologról van szó, amit nem szabad összemosni, mert nem fogunk tisztán látni soha. A törvény szerint 2023-ban a 2021-es infláció mértékével (5,1 százalék – szerk. megj.) kellett volna emelni a nyugdíjakat, de ezzel nem elégedtünk meg, azt mondtuk, hogy közelíteni kell a 2022-es inflációs szinthez. A 12,5 százalékos indexálás átlagos emelés, de a kisnyugdíjasok esetében ez nagyobb, 23 százalék körüli, mivel ők különböző sávokban pluszjuttatást kapnak: az 1500 lejnél kisebb nyugdíjra jogosultak 1000 lejes, az 1500 és 2000 lej közötti nyugdíjra jogosultak 800 lejes, a 2001 és 3000 lej közötti nyugdíjra jogosultak pedig 600 lejes támogatásban részesülnek, két részletben. Aki 3000 lej fölötti nyugdíjban részesül, az valóban 12,5 százalékos emelést kap, ennyit tudtunk ebben az évben megengedni, ugyanakkor a 2000 lej alatti nyugdíjasok még 1400 lejes energiapótlékot, továbbá 250 lej értékben utalványt is kapnak. Tehát tudja a nyugdíjasszövetség is, hogy a kisnyugdíjasok esetében teljesen fedi az infláció mértékét a nyugdíjpont emelése a szociális juttatásokkal együtt. A speciális vagy szolgálati nyugdíjak esetében az álláspontom változatlan, és az is marad: mindenekelőtt egy elvet kell leszögezni, és ennek alapján dönteni, a többi félmegoldás. Az elv az kell legyen, hogy azoknak, akik a köz szolgálatában állnak, és ez idő alatt különböző összeférhetetlenségek esete áll fenn, azoknak az ország akar-e valami pluszt adni azért, mert a köz szolgálata közben nem végezhetnek bizonyos tevékenységeket. Ilyen a bírák és ügyészek, az egész igazságszolgáltatási szféra, mert esetükben a legszigorúbb az összeférhetetlenség, továbbá a diplomaták, katonák, rendőrök, a politikusok, beleértve az önkormányzati vezetők. Vagy eldöntheti az állam, hogy semmit nem akar nyújtani pluszban, de akkor valóban nem ad senkinek. A második elv, amit szerintem követnie kell az államnak, hogy ha adni akar többletjuttatásként, akkor az mennyit jelent, és ez a legkirívóbb esetben sem lehet nagyobb, mint amennyi a fizetése volt. És a negyedik elv: ezt a pénzt nem kaphatja meg a nyugdíjkorhatár előtt. Elmehet korábban nyugdíjba, de nem korábban, mint 50 évesen. Nem lehet az, hogy 50 évesen nyugdíjba vonul egy bíró, egy ügyész, nagyobb a nyugdíja, mint a fizetése, utána pedig alkalmaztatja magát jogtanácsosként, vagy elmegy ügyvédnek, közjegyzőnek. De ha semmit sem csinál, akkor is nagyobb a nyugdíja, mint az utolsó fizetése, ez viszont elfogadhatatlan. Ha ezeket az elveket tisztázzuk, akkor gyorsan le lehet zárni ezt a kérdést; mi ezt képviseltük korábban is, egyébként a populista, demagóg szövegek nem érdekelnek. Jelenleg nagyon torz a romániai rendszer, mert egy-két kategóriát – például a képviselőket – kiütötte a parlament, másokat viszont, köztük a magisztrátusokat megőrzött. Bár valamennyire mérsékli, a parlament napirendjén szereplő előterjesztés szerintem nem jelent megoldást a helyzetre, mert nem elvszerűen áll hozzá, hanem azt mondja, hogy a nyugdíj ne legyen magasabb az utolsó hat havi bérek átlagánál, de ezzel nem oldja meg a helyzetet. Ezért ez a probléma még vissza fog térni, és mi továbbra is azt képviseljük, hogy elvet kell követni, és akkor nagy probléma nem történhet.
Az RMDSZ nem része a kormányzati rokádnak
– A májusban a szociáldemokraták (PSD) és a liberálisok (PNL) között esedékes rokád kapcsán Klaus Iohannis államfő értésre adta, hogy nem feltétlenül veszi figyelembe a koalíciós egyezményt, és saját hatáskörben hozza meg a kormányfőváltás kapcsán az általa legjobbnak tekintett döntést. Történhet e téren váratlan lépés az államelnök részéről, például esetleg nem Marcel Ciolacu PSD-elnököt bízza meg az új kormány megalakításával?
– Nem tudjuk, mi történik májusban, mert ha tudnánk, akkor megjósolhatnánk a jövőt, de ilyen képességekkel nem rendelkezünk. Azt tudjuk, hogy létezik egy megállapodás, amelynek az RMDSZ nem része, mert nem vagyunk érdekeltek a miniszterelnök-cserében, de ismerjük. Az egyezség értelmében kormányfőt cserél a két párt, továbbá négy minisztérium vált gazdát keresztbe: a pénzügy az igazságüggyel, a szállításügy a beruházási és európai alapokért felelős tárcával, illetve a kancellária a főtitkársággal. Ez ilyen egyszerű, még akkor is, hogy nincs előzménye Romániában, és emiatt mindenki találgat, ami a hazai közvéleményformálók egyik erős szakmai jellemzője. De ha az aláíró két fél betartja a megállapodást, akkor ez nagyon könnyen, öt-hat nap alatt levezényelhető május végén. Természetesen ehhez kell az államelnök is, hiszen ő nevezi ki a miniszterelnököt, a parlamentben meg kell szavazni az új kormányt. Az RMDSZ ennek nem része, ki is akarok maradni belőle, szavazni fogunk ugyan a parlamentben, de nem kell lemondanunk tárcáról. Persze látom a feszültségeket, hiszen nézik a pártok a közvélemény-kutatásokat, ami nyilván spekulációkra ad okot a második-harmadik vonalban. De sem a PNL, sem a PSD elnöke részéről nem hallottam a hivatalos megbeszéléseken, hogy ezt ők megkérdőjelezték volna, és másképp járnának el. Természetesen májusig sok minden történhet, amennyiben kétoldalúan újra szeretnék tárgyalni a megállapodást, lehetséges, megegyezhetnek valami egyébben is, de most ez a megállapodás van érvényben. És ha komolyak vagyunk, felelősen járunk el, akkor ezt be kell tartani, amíg nincs más egyezmény.
„Megvan a véleményem Mihai Tudoséról”
– Miként vélekedik az RMDSZ arról, hogy a PSD elnöke szívesen látná a majdani új összetételű kabinetben a székely zászló kapcsán korábban akasztást emlegető Mihai Tudosét? Ellenezné-e Tudose miniszteri kinevezését?
– A pártok dolga, hogy kit akarnak miniszternek hozni, amennyiben az államfő elfogadja, bármi lehetséges, ha van egy megállapodás, onnan arrafelé szinte bárkivel együtt lehet dolgozni. Nekem voltak már egészen furcsának tűnő tapasztalataim a kormányzásról, mi Valeriu Tabărával, a Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) egykori elnökével is együtt dolgoztunk. Én nem tudok abba beleszólni, hogy kit hozzanak be miniszternek, ettől függetlenül mindez nem változtatja meg a bennem az évek során Tudoséval kapcsolatban kialakult véleményt. Olvastam erről, de nem szaladnék ennyire előre; mi sem fogadjuk el, hogy beleszóljanak abba, kit akarunk miniszternek javasolni. Ez a pártok dolga, és a pártelnökök, valamint a miniszterelnök felelőssége.
„Nem tesz jót a háború a kisebbségi törvény elfogadtatásának”
– Milyen elvárásokat támaszt az RMDSZ a leendő, új kormányprogrammal felálló kabinettel szemben? Célkitűzés-e még a kisebbségi törvény elfogadása?
– Sem alkotmányosan, sem procedurálisan nem lehetséges, hogy egy új kormány program nélkül járuljon a parlament elé. Már csak azért is, mivel amikor a jelenlegi kormámyprogram íródott, nem volt háború, ami olyan helyzeteket eredményezett, amiket mindenképp rögzíteni kell az új programban: az inflációval, gazdasággal kapcsolatos közép- és hosszú távú elképzeléseket, szociális ügyeket. Végigbeszéljük majd a koalícióban, nekünk is lesznek javaslataink családpolitikára, szociális, gazdasági kérdésekre, a polgárok mindennapi életét érintő ügyekre. A kisebbségi törvénynek maradnia kell a kormányprogramban, erről nem mondunk le, viszont mindenki látja, hogy a régióban kialakult háborús helyzet nem segít egy ilyen törvény elfogadásában. Meg kell várni a megfelelő pillanatot, amikor előrelépést tudunk elérni, mi nem szoktunk lemondani ilyen célkitűzésekről. Emlékeztetném az olvasókat, hogy 2017-ben egy nagyobb lendülettel nekifutottunk a kisebbségi törvénynek, de nem tudtuk megoldani. Márpedig én nem akarok kudarcot, mert ebből építkezni nem lehet. A mostani háborús pszichózis, az előítéletek föllángolása nem kedvez ennek, de nem fogunk lemondani róla.
– A magyar anyanyelvű oktatás szempontjából tartogat-e előrelépést a módosítás előtt álló oktatási törvények új tervezete?
– Az oktatási törvényekről egyelőre annyit tudok mondani, hogy a kisebbségi oktatás tekintetében nagyjából rendben vagyunk, és azért fogalmazok így, mert a parlamenti vita során történhetnek meglepetések. A megszerzett jogokból nem fogunk veszíteni, ugyanakkor van egy olyan fontos előrelépés, hogy megnő a kisebbségi oktatásra jutó finanszírozás, továbbá jobban le lesz szabályozva a létszám alatti osztályok, a kisiskolák, szakiskolák működtetése. Február második felében kerül tárcaközi egyeztetésre mindkét tervezet, tehát a közoktatási és a felsőoktatási törvényé egyaránt. Utóbbi esetben olyan megoldást próbálunk találni, ami lehetővé teszi, hogy azokat a felsőoktatási intézményeket külön programokkal finanszírozzák, amelyek magánegyetemnek számítanak, de olyan anyanyelvi oktatást biztosítanak, ami nincs az állami egyetemeken. Ezen a változaton még dolgoznak a kollégák.
– Áprilisban tisztújító kongresszust tart az RMDSZ, amelynek 2011 februárjában vette át az irányítását. Megpályázza-e ismét az elnöki tisztséget a szövetség élén?
– Az elnökjelölésnek nálunk megvan a rendje, ezt a menetet fogom magam is betartani, eszerint fogok eljárni. A döntésemről pedig először a saját politikai közösségemet fogom tájékoztatni, és utána a nyilvánosságot. Nem vagyunk elkésve sem a döntés bejelentésével, sem a tájékoztatással kapcsolatban, erről most ennyit tudok elmondani.
Egyszemélyes kudarcok, többszemélyes sikerek
– Mondjuk az RMDSZ politikai közösségébe talán a Krónika olvasóinak egy része is beletartozik, tehát nyugodtan elmondhatná. Akkor annyit áruljon el, mit tekint 12 éves elnöki tevékenysége legfőbb eredményének, illetve kudarcának.
– Amikor a folyamat során odaérünk, természetesen tájékoztatni fogunk mindenkit. Mindig vannak eredmények és kudarcok, tizenkét év alatt különösen. Annak idején, amikor megválasztottak elnöknek, nehéz kormányzati helyzetben voltunk, a gazdasági válságból próbáltunk kilábalni, nagyon nehéz intézkedéseket vezetett be a kabinet, ami keményen visszahatott ránk. Akkor kudarcként éltem meg, hogy bár eszméletlenül sokat dolgoztunk, a várakozásainktól messze elmaradt az eredmény a parlamenti választásokon, megugrottuk ugyan a küszöböt, de akkor volt a legkisebb frakciónk. Aztán elveszítettük Székelyudvarhelyt, ami szintén kudarc volt. De 2016-ban már javítani tudtunk, 2020-ban pedig meg tudtuk őrizni a választási eredményt, erős parlamenti frakciókkal tudtuk folytatni a munkát, és fontos eredmény volt az is, hogy össze tudtuk hozni, majd meg is őriztük a magyar–magyar választási megállapodást. Fontos eredmény volt az is, hogy húsz esztendő után vissza tudtuk szerezni Marosvásárhelyt, és azt is jelentős eredménynek tartom, hogy 2020-ban milyen pozíciót alkudtunk ki a kormányban, amellyel a közösséget tudjuk szolgálni, építeni, és javítani tudjuk a szülőföldön boldogulás perspektíváit. Mert nem elégséges csak azt mondani, hogy magyarként kötelességed a szülőföldön maradni, hanem ahhoz a feltételeket is biztosítani kell, másrészt azt tapasztaljuk, ma már nem elég, hogy van aszfalt, csatorna, víz, jó internetszolgáltatás, hanem jó közszolgáltatásokat is várnak a polgárok. Ugyan nem élem meg kudarcként, de nyilvánvalóan aggaszt a demográfiai folyamat. Azért nem élem meg kudarcként, mert ez nem kizárólag politikai kérdés. Ha sehol a régióban nem lenne demográfiai csökkenés, csak az erdélyi magyarok esetében, akkor lehetne azt mondani, hogy – felelősöket keresve – a kudarcot nyomjuk a politikai osztályra. De mivel azt látjuk, hogy az összes közép-kelet-európai államban az összes közösség demográfiai problémákkal küzd, éppenséggel a mobilitás, a gazdasági vonzerő miatt, akkor nyilván ennek a trendnek a keretei között mozog az erdélyi magyarság is sajnos. Szóval vannak kudarcaink, vannak eredményeink, előbbiek általában egyszemélyesek, a sikerek általában többszemélyesek, a politika mindig többszemélyes tevékenység, de nyilván az elnököt mindig nagyobb felelősség illeti.
Forrás: Krónika
Fotó: Gönczy Tamás/RMDSZ
