Címke: kelemen hunor
Egyeztetett Kelemen Hunor és Magyar Péter – Az RMDSZ elnöke üzent azoknak, aki csalódtak
Magyar Péter hétfőn Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével beszélt telefonon. Az RMDSZ elnöke Facebook-bejegyzésében leszögezte, bárki is kormányoz Budapesten vagy Bukarestben, a szövetség feladata változatlan: „megvédeni a közösségi jogainkat, és építeni a közösségeink jövőjét a szülőföldön”.
Kelemen Hunor gratulált a Tiszának és Magyar Péternek
Közösségi oldalán közzétett bejegyzésben gratulált hétfőre virradó éjszaka a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Tisza Pártnak és Magyar Péternek az országgyűlési választáson aratott győzelemhez.
„Határtalanul magyarok”. Debreceni kampánygyűlésen Orbán Viktor és Kelemen Hunor
A határon túli magyarok számára van nagy tétje a választásnak, hiszen az elmúlt 16 év nemzetegyesítési politikája hosszabb távra is garantálja az ő túlélésüket – jelentette ki Magyarország miniszterelnöke csütörtökön Debrecenben. Orbán Viktort Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is elkísérte a cívisvárosban rendezett kampánygyűlésre.
Kelemen Hunor: mindenkit arra biztatunk, hogy éljen a szavazati jogával
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minden erdélyi magyart arra biztat, hogy éljen szavazati jogával a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokon, ugyanakkor tiszteletben tartja mindenkinek a politikai opcióját – mondta Kelemen Hunor elnök a Krónika.ro portálon kedden megjelent interjúban.
Kelemen Hunor: a koalíciónak folytatnia kell, Bolojan maradjon a rotációig
Kelemen Hunor elutasítja az „erőfitogtatás” gondolatát a koalícióban, és úgy véli, hogy a feszültségek ellenére a költségvetést el fogják fogadni. Az RMDSZ elnöke a Digi24-nek nyilatkozva kijelentette, hogy Ilie Bolojan a rotációig miniszterelnök marad, és a politikai vitáknak nem szabad fölöslegesen felemészteniük az időt egy gazdaságilag nehéz helyzetben.
Semjén Zsoltot nemzetpolitikai munkásságáért Ezüstfenyő-díjjal tüntette ki az RMDSZ
Semjén Zsoltot nemzetpolitikai munkásságáért Ezüstfenyő-díjjal tüntette ki az RMDSZ. Kelemen Hunor hangsúlyozta, hogy a magyar miniszterelnök-helyettes az első nem erdélyi, hanem anyaországi kitüntetett.
Az RMDSZ elnöke elmondta, kit támogatnak az erdélyi magyarok a magyarországi választáson
Az erdélyi magyarok elsöprő többsége Orbán Viktort és a kormánypártokat támogatja – jelentette ki Kelemen Hunor az áprilisi országgyűlési választások kapcsán.
Kelemen Hunor: A sok rossz között, végre egy jó hír!
A sok rossz között, végre egy jó hír – így kommentálta Kelemen Hunor a Maszol megkeresésére az alkotmánybíróság döntését a bírák és ügyészek nyugdíját illetően. Az RMDSZ elnöke szerint a politikai és erkölcsi szempontból fontos üzenet mellett, Románia hozzájuthat ahhoz a 231 millió euróhoz is, amelyet az erre a reformra vonatkozó vállalás késlekedése miatt tartott vissza az Európai Bizottság a helyreállítási alapból.
Kelemen Hunor: jövő héten dönthet a bukaresti kormány az RMDSZ által javasolt adócsökkentésről
Jövő heti ülésén dönthet a bukaresti kormány a helyi adók csökkentését lehetővé tevő új szabályozásról, amelyet a koalícióban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezett – jelentette be kedden a szövetség elnöke.
Kelemen Hunor: Nincs nemzeti egység az erdélyi magyarok nélkül
Éles bírálattal reagált Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Demokratikus Koalíció (DK) kezdeményezésére, amely a határon túli magyar állampolgárok szavazati jogának megszüntetését célozza. A politikus kedden reggel a Kossuth Rádióban hangsúlyozta: az ilyen javaslatok nem a nemzetegyesítést szolgálják, hanem megosztó nemzetfelfogást képviselnek.
Kelemen Hunor: Sokként élte meg a társadalom a kormány intézkedéseit – a Maszol.ro portálról
„Ha van a rossz helyzetben jó hír, akkor az a jó hír, hogy nincsen szükség újabb intézkedésekre” – mondta Kelemen Hunor hétfőn Csíkszeredában, ahol küldöttgyűlést tartott az RMDSZ Csíki Területi Szervezete. Az eseményen felszólalt Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes is.
Kelemen Hunor: Óriási a politikai osztály felelőssége – a Maszol.ro portálról
A Holokauszt Nemzetközi Emléknapja alkalmából tartottak megemlékezést hétfőn Bukarestben a Korál Templomban, a zsidó közösség zsinagógájában. Az eseményen beszédet mondott Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is.
Pragmatizmust javasol Kelemen Hunor – „A reálpolitika ma az egyetlen járható út”
Külpolitikai meglátásairól értekezett az RMDSZ országos elnöke.
Új bölcsődét avattak Kisbácsban – A bölcsődeépítési program 48-ik épületét adták át
Új bölcsődét avattak a Kolozsvár melletti Kisbács községben pénteken. Negyven kisgyermeket várnak ősztől az új intézménybe. Ez a 48-ik bölcsőde, amely a fejlesztési minisztérium Szent Anna országos bölcsődeépítési programja által, az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében valósult meg, és mintegy 11 millió lejes beruházásról van szó. Cseke Attila fejlesztési miniszter az átadáson elmondta, Kolozs megyében összesen tíz új bölcsőde épül a minisztérium programján keresztül, ebből négyet adtak át, és várhatóan idén tavasszal Kolozsváron avatnak egy új, a kisbácsinál nagyobb bölcsődét. A kisbácsi bölcsőde működtetésére húszfős személyzet alkalmazását hagyják jóvá, mondta el a miniszter.
Vallásszabadság napja: Nicușor Dan is üzent a kolozsvári megemlékezőknek
Az 1568-as tordai országgyűlés határozata nem megváltani akarta a világot, hanem élhetővé tenni, és egy nagyon konkrét társadalmi helyzetre adott helyes választ, egy olyan Erdélyre, amelyben különböző felekezetek éltek egymás mellett – hangoztatta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kedden este Kolozsváron a vallásszabadság napja alkalmából megtartott ünnepi istentiszteleten.
Kelemen Hunor: a tordai országgyűlés határozata nem megváltani akarta a világot, hanem élhetővé tenni
Az 1568-as tordai országgyűlés határozata nem megváltani akarta a világot, hanem élhetővé tenni, és egy nagyon konkrét társadalmi helyzetre adott helyes választ, egy olyan Erdélyre, amelyben különböző felekezetek éltek egymás mellett – hangoztatta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kedden este Kolozsváron a vallásszabadság napja alkalmából megtartott ünnepi istentiszteleten.
Kelemen Hunor: Győzzön a józan ész, győzzön a Fidesz
A nemzet iránti felelősség nem ismer határokat, és a határon inneni és túli magyarok egyenrangú tagjai a nemzetnek – hangsúlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Fidesz kongresszusán elmondott beszédében.
Kelemen Hunor: az erdélyi magyarokon nem fog múlni a Fidesz győzelme
Magyarország nem sodródik, hanem irányt mutat – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szombaton Budapesten, a nagyobbik magyarországi kormánypárt, a Fidesz jelöltállító kongresszusán. A nagygyűlésen formálisan is bejelenthetik a kormánypártok 106 parlamenti képviselőjelöltjét, valamint azt, hogy Orbán Viktor lesz a miniszterelnök-jelöltjük a tavaszi országgyűlési választáson.
Az RMDSZ elnöke szerint nem áll fenn a koalíció felbomlásának a veszélye
A Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter elleni egyszerű indítvány megszavazása nem vezet a kormánykoalíció felbomlásához – vélekedett kedden Kelemen Hunor.
Évet értékelt Kelemen Hunor: „idén is megvédtük a magyarokat!”- a Maszol.ro portálról
Az erdélyi magyar közösség nagy erejét bizonyította a másfél éves választási időszak – véli Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke szerint ugyanakkor a kormányzati felelősségvállalás nehéz döntésekkel jár. A megszorító intézkedésekről, a közösség védelméről, valamint a következő évek céljairól beszélt Kelemen Hunor.
Az Erdélyből elvándorolt magyarok hazaköltözését ösztönző programot indít az RMDSZ
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Erdély hazavár néven az Erdélyből elvándorolt magyarok hazaköltözését ösztönző hosszú távú programot indít, amellyel elsősorban gyakorlati segítséget akar nyújtani a külföldön élő honfitársak hazatéréséhez – jelentették be pénteken a marosvásárhelyi nemzetközi repülőtéren tartott sajtóértekezleten a szövetség vezetői.
Kelemen Hunor: Csökkenteni kell a közigazgatásban a kiadásokat – A végrehajtás nehézkes
Nem fog működni a helyi közigazgatásban a költség-, és létszámcsökkentés abban a formában, amelyről kedden megállapodtak a koalícióban, véli Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke figyelmeztetett, hogy a költségcsökkentő intézkedéseket a helyi önkormányzatok is meg kell még szavazzák, ami tovább nehezíti a folyamatot.
Kelemen Hunor: Nem a székely himnusz a hibás, ha elhangzik, nem a székely zászló a hibás, ha lobog
„Nem a székely himnusz a hibás, ha elhangzik. Nem a székely zászló a hibás, ha lobog. Az elmúlt hónapokban ismét előkerült a régi lemez: egyesek a székely himnusz miatt háborognak, mások letépik, megrongálják a székely zászlót” – írta Facebook bejegyzésében Kelemen Hunor.
Gulyás Gergely: rajtunk múlik, gyarapítjuk-e a református őseink hagyatékát
Most olyan időket élünk, amikor közös nemzeti sorsunk a saját kezünkben van, amikor rajtunk múlik, megőrizzük, majd gyarapítjuk-e a nehezebb időkben a templomot és iskolát megőrző református őseink hagyatékát – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Szatmárnémeti Református Gimnázium magyar kormánytámogatás segítségével felújított és kibővített épületének átadásán pénteken a partiumi nagyvárosban.
Kelemen: a székely himnusz a magyar kulturális örökség része, nem a román állam ellen irányul
A székely himnusz a romániai magyar közösség kulturális örökségének része, és nem szabad a román állam elleni gesztusként értelmezni – szögezte le Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Kelemen a Máérton: a politikának az emberekről és a jövőről kell szólnia
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnök csütörtökön a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XV. plenáris ülésén, Budapesten, a Várkert Bazárban értékelte az erdélyi magyar közösség helyzetét, illetve az elkövetkező időszak kihívásairól is beszélt.
Kelemen Hunor: nem elég őrizni, amit elértünk, tovább is kell építeni
Az RMDSZ a Kárpát-medence legsikeresebb politikai innovációja volt az elmúlt 35 évben – és annak is kell maradnia, ehhez pedig a szövetségnek meg kell újulnia. „Nem elég őrizni, amit elértünk, tovább is kell építeni” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök az erdélyi Zsukiménesen, az RMDSZ 17. kongresszusán.
Orbán Viktor: az RMDSZ nem kisebbségi szervezet, hanem nemzetstratégiai tényező
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem kisebbségi szervezet, hanem nemzetstratégiai tényező – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az RMDSZ 17. ünnepi kongresszusán pénteken a Kolozs megyei Zsukiménesen.
Kelemen Hunor: közösség nélkül nincs jövő, nem lehet sikeres politikát folytatni
Közösség nélkül nincs jövő, nem lehet sikeres politikát folytatni, és az RMDSZ programja tartalmazza a szülőföldön való boldogulás vízióját, ezen nem kívánnak módosítani, most a stratégiai irányadás a fontos a következő két évre – összegezte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a szövetség 17. kongresszusának feladatát a Maszol hírportának adott interjúban.
Kelemen Hunor: Romániában a bizalom szintje annyira alacsony, hogy mérni sem lehet
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök bevallása szerint elégedett Nicușor Dan államfővel, akit becsületes, a problémákat megérteni és megoldani akaró embernek tart.
Háromszéken tanácskozott az RMDSZ: prioritás a magyar közösség védelme
Nehéz időkben is folytatni kell a közösséget szolgáló fejlesztéseket – erről tanácskoztak az RMDSZ háromszéki önkormányzati vezetői és a szövetség miniszterei. A Kovászna megyei megbeszélésen Kelemen Hunor szövetségi elnök, Cseke Attila fejlesztési miniszter és Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes is részt vett, írja közleményében az RMDSZ háromszéki szervezete.
Balatoni Katalin: számunkra minden magyar oktatási intézmény kincs, amelyet óvni és erősíteni kell
Magyarország kormánya és az egész magyar nemzet elkötelezett a határon túli magyar bölcsődék, óvodák, iskolák támogatása mellett, számukra minden magyar oktatási intézmény kincs, amelyet óvni és erősíteni kell – hangsúlyozta Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos szombaton Kolozsváron, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén.
Kelemen Hunor: „az AUR által kínált út zsákutca”
A kormánynak folytatnia kell a munkát – üzente vasárnap Kelemen Hunor. Az RMDSZ országos elnöke szerint a helyes úton járnak, az AUR által kínált út zsákutca.
Kelemen Hunor: a magyar közösség minden oktatási intézményét meg fogjuk védeni
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) soha nem mondott le a korábban megszüntetett marosvásárhelyi katolikus iskoláról, és a magyar közösség minden oktatási intézményét meg fogja védeni – hangsúlyozta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a marosvásárhelyi katolikus líceum újbóli létrehozása kapcsán az MTI-nek küldött pénteki közleményében.
RMDSZ-elnök: az államnak nincs joga megmondani, mit kezdjen az ember a magánnyugdíj-megtakarításával
Az államnak nincs joga megmondani, mit kezdjen az ember a saját pénzével – írta közösségi oldalán pénteken Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke arra reagálva, hogy a bukaresti kormány megszüntetné a magánnyugdíj-megtakarítások egy összegben történő felvételének lehetőségét.
Semjén Zsolt: a Tisza Párt egy szellemi tartalom nélküli konstrukció
A Tisza Párt egy szellemi tartalom nélküli konstrukció, amely kizárólag az Orbán Viktor elleni gyűlöletre, fröcsögésre épít – jelentette ki Semjén Zsolt csütörtökön Tusnádfürdőn.
Kelemen Hunor: Orbán Viktor tihanyi kijelentése tévedés volt
Kelemen Hunor szerint Orbán Viktor hibázott a tihanyi beszéddel, amikor kijelentései félreérthetően George Simion melletti kiállásként hatottak. Az RMDSZ elnöke szerint ez tévedés volt, de gyorsan sikerült tisztázni a helyzetet a magyar kormánnyal.
Orbán Viktor Ilie Bolojannal tárgyalt Bukarestben
Orbán Viktor szerda este megérkezett a Victoria-palotába, ahol Ilie Bolojan miniszterelnökkel tárgyalt egy munkavacsora keretében. Magyarország és Románia miniszterelnöke első alkalommal egyeztetett személyesen Bolojan kinevezése óta. FRISSÍTÉS: Beruházásokról és a két ország közötti gazdasági kapcsolat fejlesztéséről is tárgyalt a két miniszterlenök.
Bizalmat szavazott a román parlament az RMDSZ részvételével megalakult négypárti kormánynak
Bizalmat szavazott a kétkamarás román parlament hétfői együttes ülésén a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével megalakult, Ilie Bolojan (PNL) vezette koalíciós kormánynak.
Kelemen Hunor: az RMDSZ folytatja a kormányzást az új négypárti koalícióban
Folytatja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a kormányzást Bukarestben az újonnan alakuló négypárti koalícióban – jelentette be vasárnap Kelemen Hunor.
Kelemen Hunor: kérdéses, hogy az RMDSZ részt vesz-e a megalakítandó bukaresti kormányban
Kérdéses, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részt vesz-e a megalakítandó bukaresti koalíciós kormányban, ugyanis nem akar politikai befolyás nélküli díszítő elem maradni a kabinetben – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök szerdán a francia RFI rádió román adásának adott interjúban.
Egyeztetésre hívta az államfő a parlamenti pártokat a miniszterelnök-jelölt kinevezése érdekében
Meghirdette az alkotmány által előírt formális egyeztetéssorozatot a parlamenti pártokkal a román államfő a miniszterelnökjelölt kinevezése érdekében.
Orbán Viktor a Karmelita kolostorban tárgyalt Kelemen Hunorral
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban fogadta Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét.
Parajd – A katasztrófa sújtotta térségbe látogatott a román elnök
A katasztrófa sújtotta székelyföldi Parajdra érkezett szombat délben Nicusor Dan román államfő.
Kelemen Hunor: Veszélybe került egy közösség gondosan megtervezett és sok munkával felépített jövője
Támogatásáról biztosította a parajdi közösséget Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében hangsúlyozta A Salrom Országos Sóipari Társaság első számú prioritása kell legyen a bánya teljes rendbetétele.
Kelemen Hunor: minden támogatást megadunk Parajdnak
Kelemen Hunor együttérzéséről biztosította a parajdi sóbányánál kialakult rendkívüli helyzet miatt a Hargita megyei község lakosait. Minden támogatást megadunk Parajdnak – írta kedden este Facebook-oldalán az erdélyi magyar politikus.
Kelemen Hunor: az RMDSZ segíteni kívánja Románia leendő kormányát
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint az erdélyi magyarok érdekképviselete segíteni kívánja Románia leendő kormányát, és nem fog megfutamodni a felelősség elől. „Ránk lehet számítani!” – üzente hétfőn Facebook-oldalán az erdélyi magyar politikus.
Román elnökválasztás – Kelemen Hunor: az erdélyi magyarok büszkék lehetnek a közösségi összefogásra
Az erdélyi magyarok büszkék lehetnek arra az összefogásra, amelyet közösségük tanúsított a román elnökválasztás második fordulójában azáltal, hogy egységesen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által támogatott, Románia elnökévé választott Nicusor Danra adták voksukat – mutatott rá a szövetség elnöke hétfőn.
Orbán Viktor Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban tárgyalt Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
Román elnökválasztás – Kelemen Hunor: az erdélyi magyar emberek érezték ennek a választásnak a jelentőségét, súlyát
Az erdélyi magyarság magas részvétele a romániai elnökválasztás vasárnapi döntő fordulójában azt mutatja, hogy az erdélyi magyar emberek érezték ennek a választásnak a jelentőségét, súlyát, veszélyeit, lehetőségeit – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap Kolozsváron az urnazárását követően.
Kelemen Hunor: Nemrég még törvényszéken támadták a székely zászlót azok, akik most a szavazatainkat kérik – a Maszol.ro portálról
„Magyarellenes jelöltre az az egyetlen válasz, ha május 18-án élünk szavazati jogunkkal, és nemmel szavazunk” – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán közzétett videóban az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor emlékeztetett: azok, akik most a szavazatainkat kérik, nem is olyan régen még az Úz-völgyében a sírokat rongálták, és a törvényszéken a székely zászlót támadták.
Román elnökválasztás – Kelemen Hunor az erdélyi magyarokhoz intézett levélben kéri a közösség támogatását George Simion megállításához
Kelemen Hunor az erdélyi magyarokhoz intézett, a Maszol.ro hírportál által hétfőn közzétett levélben arra kérte a közösség tagjait, hogy menjenek el szavazni a román elnökválasztás második fordulójában és Nicusor Dan bukaresti főpolgármesterre adják voksukat, megakadályozandó a szerinte „minden porcikájában magyarellenes” George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke államfővé választását.
Kelemen Hunor: „Nem felejthetjük el Úzvölgyét!”
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szombaton közzétett videójában hangsúlyozta: Simion nem szuverenista, nem keresztény, hanem magyarellenes. Nem felejthetjük el, hogy Úzvölgyében nagyapáink sírjain táncolt, és nem felejthetjük el, hogy perek százaival támadja az anyanyelvünket, zászlóinkat, szimbólumainkat.
Orbán Viktor telefonon egyeztetett az RMDSZ elnökével
Telefonon egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök szombat délután Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével. A kormányfő erről a Facebook-oldalán számolt be.
Kelemen Hunor: A magyar közösséggel kapcsolatban nem lehet semmit felróni Nicușor Dannak
Nicușor Dan az RMDSZ-től messze balra áll, egy progresszív párt alapítója, első elnöke volt, viszont a magyar közösséggel kapcsolatban nem lehet semmit felróni neki, Erdélyben szocializálódott, érti a kisebbségeket, és nem volt magyarellenes megnyilvánulása – mondta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az InfoRádióban.
Kelemen Hunor: Simiont és Georgescut csomagban kapnánk – veszélyt jelentenek mindenkire
Feje tetejére állt az ország. Május negyedikén George Simion nagy fölénnyel megnyerte az államelnökválasztás első fordulóját, és az épeszű ember döbbenten nézte a választási eredményeket illusztráló országtérképet, amely azt mutatta, hogy a székelyföldi megyéken kívül minden más megye narancssárga. Hétfőn lemondott Marcel Ciolacu miniszterelnök és felbomlott a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ alkotta koalíció. Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel sorra vettük a választások óta történteket.
Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
Bejelentette lemondását és a bukaresti kormánykoalíció felbomlását hétfőn Marcel Ciolacu román szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök, miután a kormánykoalíció államfőjelöltje, Crin Antonescu nem jutott be a megismételt román elnökválasztás második fordulójába.
Román elnökválasztás – Kelemen Hunor: tegyünk félre minden ellenérvet, fenntartást, és támogassuk a második fordulóban Nicusor Dant
Az erdélyi magyaroknak félre kell tenniük minden ellenérvet, fenntartást, és a román elnökválasztás május 18-án tartandó második fordulójában Nicusor Dan független jelöltet kell támogatniuk, a magyarellenes jelölt ellen kell szavazniuk, mert ez a közösség érdeke – hangoztatta hétfőn közétett videóüzenetében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
Kelemen Hunor: az erdélyi magyaroknak arra van szükségük, hogy Románia következő elnöke tisztelje őket
Az erdélyi magyaroknak arra van szükségük, hogy Románia következő elnöke tisztelje őket, és tegye lehetővé számukra, hogy megőrizhessék és megerősíthessék identitásukat, megtarthassák az ehhez szükséges intézményeiket – mondta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerdán Csíkszeredában, a Crin Antonescu államfőjelölttel közösen tartott kampányrendezvényen.
Magyar fiatalokat vertek meg Kolozsváron, Kelemen Hunor a román belügyminiszterhez fordul
Magyar fiatalokat vertek meg Kolozsváron az Universitatea Cluj helyi futballklub ultrái. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök bejelentette: a román belügyminiszterhez fordul, határozottan kérve: statuáljon példát, büntesse meg az agresszorokat.
Román elnökválasztás – Az RMDSZ elnöke Crin Antonescu támogatására kérte a romániai magyarokat
Kelemen Hunor a bukaresti kormánypártok közös államfőjelöltjének, Crin Antonescunak a támogatására kérte a romániai magyarokat szombaton, a Románia előre nevű választási szövetség kolozsvári nagygyűlésén.
„Nem létezhet állam az államban”. Kelemen Hunor megemelné a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfő este kijelentette: ha tőle függene, a bírák és ügyészek esetében is 65 évre emelné a nyugdíjkorhatárt, mert „nem létezhet állam az államban”.
Kelemen Hunor: soha többé fekete márciust!
Magyaroknak és románoknak együtt kell megvédeniük Romániát azoktól, „akik a sötétből jönnek, és a sötétségbe akarják taszítani”. „Soha többé fekete márciust!” – írta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerdán Facebook-oldalán, a marosvásárhelyi fekete március 35. évfordulóján.
Kelemen Hunor: nem a közvélemény-kutatásokat, hanem a választásokat kell megnyernünk
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hétfőn kijelentette, hogy a kormánykoalíciós pártok jelöltjének, Crin Antonescunak nem a közvélemény-kutatásokat kell „megnyernie”, hanem a választásokat. Kifejezte meggyőződését, hogy Antonescu bejut a második fordulóba és megnyeri az elnökválasztást.
Orbán Viktorral találkozott Kelemen Hunor
A Karmelita kolostorban fogadta Orbán Viktor miniszterelnök Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét szombaton.
Kelemen Hunor: Csökken a feszültség az elnök távozásával
Nem lett instabilabb a romániai politikai helyzet Klaus Iohannis lemondásával, épp ellenkezőleg, csökken a feszültség az államfő távozásával – mondta a Maszolnak Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke szerint a szenátus elnöke ügyvivő államfőként veszi át a feladatokat, a váltás zökkenőmentes lesz.
Kelemen Hunor: hátráltatja a koalíció jelöltjét, hogy Klaus Iohannis nem mond le
„Pluszteher” Crin Antonescu államfőjelölt számára, hogy Klaus Iohannis nem mond le az elnöki tisztségről, szögezte le Kelemen Hunor az RMDSZ-elnöke.
Kelemen Hunor: „Nagy bajban az ország, és senki nem reagál” – a Maszol.ro portálról
Elképesztő, hogy Călin Georgescu jelentéseket kap a titkosszolgálatoktól, nagy „szarban van” az ország, és senki nem reagál, szögezte le Kelemen Hunor.
Egyed Emese, Fülöp Zoltán és Siklódy Ferenc kapta idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat
Egyed Emese költő, író, irodalomtörténész, Fülöp Zoltán színművész és Siklódy Ferenc képzőművész, grafikus vehette át idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat a péntek este Kolozsváron tartott díjátadó gálán.
MVM-botrány: földbe döngölte az energiaügyi minisztert az RMDSZ elnöke
Szánalmasnak minősítette Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a román energiaügyi minisztérium szerdai közleményét, amelyben jelezte, hogy ellenőrző hatósághoz fordul, miután a német E.ON romániai érdekeltségeit a magyar MVM-nek készül eladni.
Kelemen Hunor: az RMDSZ nem támogat olyan közigazgatási reformot Romániában, amely megváltoztatja az etnikai arányokat
A bukaresti kormányban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kész egyeztetni koalíciós partnereivel a közszolgáltatások racionalizálásáról, de olyan közigazgatási reformot nem támogat, amely megváltoztatja az etnikai arányokat – szögezte le Kelemen Hunor szövetségi elnök a Maszol.ro portálon szerdán közzétett videóinterjúban.
Koalíciós egyeztetésre van szükség a területi-közigazgatási átszervezésről Bolojan szerint
A liberálisok minden olyan törvénytervezetet támogatnak, amelyik hatékonyabbá teszi a közigazgatást – reagált hétfőn Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke a koalíciós partner, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által bejelentett területi-közigazgatási átszervezési jogszabályjavaslatra.
Kelemen Hunor: Várható volt Nicușor Dan bejelentése
Várható volt Bukarest főpolgármesterének, Nicușor Dannak a bejelentése, miszerint indulni kíván az elnökválasztáson – nyilatkozta az AGERPRES-nek Kelemen Hunor RMDSZ elnök. Szerinte a jövőbeli kormánykoalíciónak egyetlen közös jelöltet kell állítania.
Kelemen Hunor: a magyar emberek biztonsága a legfontosabb
A magyar emberek biztonságát, a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést említette a kormányalakításnál elérendő legfontosabb célok között Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Romániai választások – Kelemen Hunor: a magyar emberek biztonsága a legfontosabb
A magyar emberek biztonságát, a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést említette a kormányalakításnál elérendő legfontosabb célok között Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Kelemen Hunor: nagy parlamenti többséggel rendelkező koalíció kezdi meg a kormányprogram kialakítását
Nagy parlamenti többséggel rendelkező, többpárti koalíció kezdi meg a kormányprogram kialakítását Romániában, de kihívás lesz a különböző elképzelések összefésülése – mondta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerdán a Kossuth rádióban.
Kelemen Hunor: jó eséllyel kormányra kerülhet az RMDSZ Romániában
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) arra számít, hogy a szociáldemokratákkal és a liberálisokkal együtt kormányzati többségük lehet a romániai parlamentben, de a nagykoalíció lehetőségét sem zárja ki – erről Kelemen Hunor, a romániai magyar párt elnöke beszélt kedden a Kossuth rádió reggeli műsorában. Az elnök szerint fontos, hogy legyen befolyásuk, mert nagyon megerősödtek a magyarellenes pártok.
Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában
Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően, amikor Elena Lasconinak a magyar kormányfővel kapcsolatos korábbi kijelentésére reagáltattuk.
Romániai választások – Kelemen Hunor: az erdélyi magyar közösség bebizonyította, hogy erős, szolidáris, felelősséget vállal saját magáért
Az erdélyi magyar közösség a romániai parlamenti választásokon nagyon nehéz kampány végén, magas részvétel mellett bebizonyította, hogy erős, szolidáris, felelősséget vállal saját magáért és az ország további éveiért, évtizedeiért – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap este Kolozsváron.
Semjén Zsolt: a kultúra őrzésére a nehézségek közepette is pénzt kell fordítani
Minden, a magyarság megmaradása érdekében tett erőfeszítés végső soron azért van, hogy a magyarság meg tudja őrizni kultúráját, és a kultúra őrzésére a nehézségek közepette is pénzt kell fordítani – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán Kolozsváron.
Semjén Zsolt: veszélybe kerülhetnek az elért eredmények, ezért minden magyar szavazatára szükség van
A romániai államfőválasztás első fordulója után veszélybe kerülhetnek az eddig elért eredmények, ezért a vasárnapi parlamenti választáson minden magyar szavazatára szükség van – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán Kolozsváron.
Kelemen Hunor: erős parlamenti képviselet nélkül az erdélyi magyarság az új többség prédájává válhat
A nagy próbatétel nekünk a december 1-jei választás, amely a parlamenti erőnket fogja adni, szögezte le hétfőn este a Hír TV műsorában Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke az államelnök-választások első fordulóját értékelve kifejtette, sok erdélyi magyar ember ment el szavazni, de a magyarok aránya alulmaradt a román választópolgárokéhoz képest. „December elsején arra kell törekednünk, hogy ne legyünk kevesebben és kevesebbek” – szögezte le.
A parlamenti választások tétjét ki kell mondani, annál is inkább, mert az eddig ismert román politikai rendszer összeomlott, a jelenleg kormányzó két párt jelöltje összesen nem ért el annyi szavazatot az államelnök-választások első fordulójában, mint annak a nyertese, a kétes múlttal rendelkező, a múlt század húszas-harmincas éveit idéző, vasgárdista ideológiát hirdető Călin Georgescu, fejtette ki Kelemen Hunor.
Meglátása szerint, teljesen új helyzet előtt áll Románia, a nacionalista, magyarellenes erők – a Románok Egyesülésért Szövetség (AUR) és Călin Georgescu együtt a szavazatok mintegy 37 százalékát szerezték meg, ami parlamenti mandátumokra lefordítva azt jelentheti, hogy 35 és 40 százalék között lehet azok aránya a román parlamentben, akik magyarellenesek, és a „számunkra elfogadhatatlan utat járják”.
„A tét, hogy lesz-e elég szavazat, hogy a parlamentben fel tudjuk venni a harcot a magyarellenesekkel” – fejtette ki Kelemen Hunor. Úgy véli, ez lehetséges, hiszen az államelnök- és a parlamenti választások között elért eredményben mindig van különbség, ez az erdélyi magyarok esetében egy jó százalékpontnyi különbséget jelent.
Az is kérdés, ki nyer az államelnök-választás második fordulójában, ez meghatározza, hogy viszonyul a többség a kisebbséghez, előhozhatja a rossz reflexeket. Kelemen Hunor beszámolt arról, hogy kedden reggel Temesváron a kulturális bizottsághoz bemenet egy férfi, és követelte, hogy a magyar kultúrára, történelemre utaló szobrokat azonnal távolítsák el a közterekről. „Mindig vannak váratlan fordulatok, ugyan nem mindenki ízig-vérig magyarellenes, aki Călin Georgescura vagy az AUR jelöltjére szavazott, de a párt mögött ott van az Úzvölgye. Az AUR és Georgescu 2022-ben még egy test, egy lélek voltak, volt ugyan egy szakítás, de most már újra együtt kampányolnak” – részletezte az RMDSZ elnöke.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a háborús helyzet nem kedvez a kisebbségeknek, a háborús pszichózis átterjedt Romániára is, így a megszerzett jogok bővítésére nem a jelenlegi a legjobb alkalom, de ezeket meg kell védeni. „Erre kell erős felhatalmazás, hiszen a nyelvi, a kulturális jogok, a szimbólumhasználat gyorsan veszélybe kerülhetnek” – mondta Kelemen Hunor.
Arra is kitért, másik nagy kihívás, hogy a közigazgatási átszervezés tervezete már bent van a parlamentben, ha az megvalósul, „teljes kiszolgáltatottságba taszítja” az erdélyi magyarokat.
Másik fontos kérdés az egyházi és a közbirtokossági vagyon visszaszolgáltatása, tette hozzá.
„Rengeteg a feladat, erős parlamenti képviselet nélkül az erdélyi magyarság az új többség prédájává válhat” – összegzett Kelemen Hunor a Hír TV műsorában.
Forrás: maszol.ro
Kelemen Hunor: reális veszély a parlamenti választáson az EU-tól, NATO-tól távolodni akaró erők 40 százalékos eredménye
Reális annak a veszélye a romániai parlamenti választáson, hogy a voksok 40 százalékát olyan politikai erők szerzik meg, amelyek azt állítják, hogy a legionarizmus és a Vasgárda jó volt Romániának, amelyek tagadják a holokausztot, és amelyek szerint Romániának el kell távolodnia az Európai Uniótól és a NATO-tól – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Besztercén.
Kelemen Hunor: a következő napok legfontosabb feladata a mozgósítás a parlamenti választásokra
A következő napok legfontosabb feladata a mozgósítás a december elsejei parlamenti választásokra – hangsúlyozta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, a szövetség államfőjelöltje hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Kelemen Hunor a vasárnapi elnökválasztás első fordulóját kommentálva elmondta: az RMDSZ államfőjelöltjeként több szavazatot kapott, mint öt évvel ezelőtt, arányaiban 4,5-4,6 százalékot, ami egy parlamenti választáson küszöb alatti eredmény lenne.
Ezt kell a következő napokban valamilyen módon korrigálni, hogy mindenki megértse, végiggondolja, hogy most már a „szülőföldért való harcról” van szó, és a december elsejei parlamenti választásokra plusz mozgósításra van szükség – tette hozzá.
Az RMDSZ elnöke kifejtette, az elnökválasztás második fordulójába bejutó jelöltek között van egy olyan ember, akit eddig alulmértek, és ez „sokkhatást” okozott az országban.
Calin Georgescu független jelölt Kelemen Hunor szerint „a múlt század húszas, harmincas éveinek a vasgárdista ideológiáját képviseli, holokauszttagadó, antiszemita, magyarellenes”.
Kiemelte, a parlamenti választások után egy „erős, magyarellenes, szélsőséges, vasgárdista, regionális ideológiát képviselő tábor” alakulhat ki, amely a magyar közösségre veszélyt jelent, és „ez a veszély ma sokkal nagyobb, mint volt tegnap reggel, az elnökválasztás első fordulója előtt”.
Az RMDSZ feladata, hogy ezt tudatosítsák, valamint a legkisebb közösségtől a nagyvárosokig minden magyar emberhez eljussanak az összes csatornát és az összes eszközt használva a következő napokban – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor úgy véli, hogy a városokban vannak még tartalékaik. Elmondta, hat megyét megnyertek, Erdélyben első helyen vannak, de az RMDSZ mögött rögtön a szélsőségesek állnak, ami „igazából a nagy veszély”.
MTI
Fotó: Facebook
Romániai választások – Kelemen Hunor: a következő napok legfontosabb feladata a mozgósítás a parlamenti választásokra
A következő napok legfontosabb feladata a mozgósítás a december elsejei parlamenti választásokra – hangsúlyozta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, a szövetség államfőjelöltje hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Romániai választások – Kelemen Hunor: azért kell ott lennünk a parlamentben, hogy megakadályozzuk a rossz döntéseket
Nekünk azért kell ott lennünk a parlamentben, hogy a rossz döntéseket meg tudjuk akadályozni, a jó döntéseknek pedig a részévé kell válnunk – mondta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államfőjelöltje csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Romániai választások – Kelemen Hunor: az RMDSZ rendet, kiszámíthatóságot akar teremteni a mezőgazdasági támogatási rendszerben
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) rendet, kiszámíthatóságot akar teremteni a mezőgazdasági támogatási rendszerben, ha megkapja az ehhez szükséges választói támogatást, és adott esetben kormányzati eszközökhöz is jut programja életbe léptetéséhez – mondta Kelemen Hunor szerdán Nagykárolyban, ahol Magyar Lóránd Bálint Szatmár megyei parlamenti képviselővel együtt gazdafórumon vett részt.
Romániai választások – Szijjártó Péter: az erdélyi magyaroknak ott kell lenniük a róluk szóló döntéseknél
Az erdélyi magyarok kezében van az az eszköz, hogy erős képviseletet küldjenek Bukarestbe, hogy a róluk szóló döntéseket ne nélkülük hozzák meg – mutatott rá Szijjártó Péter pénteken Csíkszeredában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) választási kampányrendezvényén.
Romániai választások – Szijjártó Péter: össznemzeti érdek, hogy az RMDSZ minél erősebb legyen
Minél jobb eredményt ér el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a választásokon, annál jobb Magyarország és Románia együttműködése, annál jobb a magyarság élethelyzete Romániában, ezért össznemzeti érdek, hogy az RMDSZ minél erősebb legyen – hangoztatta Szijjártó Péter pénteken Csíkszeredában, Kelemen Hunorral, az RMDSZ államfőjelöltjével közösen tartott sajtóértekezletén.
Romániai választások – Kelemen Hunor: közösségromboló az ellenzék közigazgatási reformtervezete
Közösségromboló a román ellenzék közigazgatási reformtervezete, ezért a román parlament egyetlen dolgot tehet vele: elutasítja – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államfőjelöltje csütörtökön Sepsiszentgyörgyön.
Romániai választások – Kelemen Hunor: segíteni kell a fiatalokat, hogy itthon maradjanak
Romániában fenn kell tartani azokat a közpolitikai programokat, amelyek segítik a fiatalokat abban, hogy itthon maradjanak, vállalkozzanak, jövőt tervezzenek, családot alapítsanak és gyereket neveljenek – nyilatkozta a közmédiának Kelemen Hunor kedden Nagyenyeden, ahol magyar családokkal találkozott.
Romániai választások – Kelemen Hunor: nagy a tétje a választásoknak
Nagy a tétje az egymást követő heteken rendezett romániai államfő- és parlamenti választásnak – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államfőjelöltje hétfő este az M1 aktuális csatornán.
Romániai választások – Kelemen Hunor: a választáson erős hangja lesz a magyar közösségnek
A romániai választáson erős hangja lesz a magyar közösségnek – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, államfőjelöltje hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Kelemen Hunor: a közigazgatási reformtervezet a politikai kiszolgáltatottság állapotába taszítaná a székelyföldi magyarságot
A román ellenzék által benyújtott közigazgatási reformtervezet a politikai kiszolgáltatottság állapotába taszítaná a székelyföldi magyarságot, általa „kis magyar szigetek” szűnnének meg – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államfőjelöltje csütörtökön Marosvásárhelyen.
Romániai választások – Felmérés: két elnökjelölt verseng, hogy Marcel Ciolacu ellenfele legyen a második fordulóban
Egy friss felmérés szerint Romániában két elnökjelölt – a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) vezető Nicolae Ciuca szenátusi elnök és a többi párt által szélsőségesnek nevezett Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion – maradt szoros versenyben, hogy Marcel Ciolacu szociáldemokrata (PSD) kormányfő ellenfele legyen az elnökválasztás második fordulójában.
Miért van magyar államelnökjelölt, ha nincs esélye? – Kelemen Hunor MCC-s diákkokkal beszélgetett
Kedd délután szűk körű beszélgetést tartottak a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Kolozsvári Képzési Központjában, amelyre hivatalos volt Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje és Csoma Botond parlamenti képviselő is. A találkozó apropója az volt, hogy az MCC-s egyetemista diákok feltegyék kérdéseiket a meghívottaknak, megoszthassák gondolataikat akár az államelnökválasztásról, vagy bármilyen más közéleti témáról.
Romániai választások – Kelemen Hunor: az RMDSZ értéknek tekinti a vállalkozásokat
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a parlamenti és államelnöki választási programjában a vállalkozásokat értéknek tekinti, értékként kezeli, mivel értéket teremtenek és kész segíteni a munkájukat – hangoztatta Kelemen Hunor, a szövetség államfőjelöltje egy vállalkozói fórumon csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Kelemen Hunor: december elsején meg kell mutatni, hogy erős közösség vagyunk
Az erdélyi magyarságnak december elsején meg kell mutatnia, hogy erős közösség, mivel a romániai parlamenti és államfőválasztás a közösség jövőjéről is szól – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államfőjelöltje szerdán Csíkszeredában.
Kelemen Hunor: Nem kell elhatárolódnom Orbán Viktortól – a Maszol.ro portálról
Hárompárti koalíciós kormányra kényszerülhet Románia a december elsejei parlamenti választások után – mondta Kelemen Hunor az RFI-nek adott interjújában. A magyar államfőjelölt arról is beszélt, hogy nem tiszte elhatárolódni Orbán Viktor magyar miniszterelnök egyes nyilatkozataitól.
Kövér László: napjaink Európájában nincs fontosabb kérdés, mint a népesedés ügye
Napjaink Európájában – így Romániában és Magyarországon is – nincs fontosabb kérdés, mint a népesedés ügye, hogy mi, magyarok, románok, európai emberek, be tudjuk-e lakni ezt a földet, amelyet a Jóistentől kaptunk otthonul – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken Kolozsváron, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház zsinatának nyitó istentiszteletén.
Gulyás Gergely: a Sapientia egyetem a nemzeti megmaradás eszköze
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) évtizedek óta biztosítja az anyanyelvi oktatás lehetőségét az erdélyi magyarság számára, és a nemzeti megmaradás szolgálója és eszköze – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Sepsiszentgyörgyön.
Gulyás Gergely: 1956 az egész magyar nemzeté
Bár a harcok és áldozatok nagy többsége Budapesthez kötődik, az 1956-os forradalom olyan kiemelkedő magyar teljesítmény volt, amely nemcsak a fővárosé, nemcsak a trianoni Magyarországé, hanem az egész magyar nemzeté – hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán este Csíkszeredában.
Kelemen Hunor: Románia súlyos problémái nem Magyarországgal kapcsolatosak
Kelemen Hunor azt reméli, hogy államfőjelöltsége csökkenti a magyarok és románok közötti szakadékot. „Aki egy olyan elnököt szeretne, aki a polgárokért van, az egyértelműen az én profilomba illik” – mondta egyebek mellett az RMDSZ elnöke a HotNews.ro HotSpot című politikai podcast műsorában.
Kelemen Hunor: „annyira lentről indulok, hogy a második fordulót biztos megnyerném”
Az államelnökválasztások második fordulóját biztosan megnyerné Kelemen Hunor, annyira lentről indul a versenyben – véli a jelölt. Még nagyobb autonómiát biztosítana a helyi és megyei önkormányzatoknak, ugyanakkor elképzelhetetlennek tartja, hogy bármilyen formában együttműködjenek az AUR-ral vagy az S.O.S. Romániával.
Teljes körű schengeni csatlakozás: Ausztria köti a kereket – Kelemen Hunor optimista
Van esély arra, hogy az év végéig pozitív döntés szülessen Románia teljes körű schengeni csatlakozásáról, szögezte le a Maszol megkeresésére Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke hozzátette, nyilván ehhez arra is szükség van, hogy Ausztriában visszatérjenek a józan gondolkodásra.
Kelemen Hunor: a liberálisok lépése politikai balett – a bizalmatlansági indítványnak se esélye, se jelentősége
Sokatmondó a kormánykoalíción belüli jelenlegi helyzet, arra világít rá, hogy valójában már rég nem működik, csak a látszatát tartották fenn annak, hogy vezetik az országot, szögezte le a Maszol megkeresésére Kelemen Hunor.
Kelemen Hunor: a szabadság romlandó, ha nem gondozzák, elpusztul
A szabadság romlandó termék, ha nem gondozzák elpusztul, ezért ápolni kell, tanítani minden nemzedéknek – jelentette ki Kelemen Hunor vasárnap, az aradi vértanúk kivégzésének 175. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen, Aradon.
Romániai választások – Kelemen Hunor: minden RMDSZ-re adott szavazatból mandátum lesz
Romániában arányos választási rendszer van, tehát bárhol szavaznak az emberek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltlistáira, abból valahol parlamenti mandátum lesz – ezzel biztatta voksolásra a külföldön vagy szórványban élő magyar polgártársait is az RMDSZ elnöke szerdán.
Kelemen Hunor befolyásolhatja az elnökválasztás végeredményét?
Kelemen Hunor államfőjelöltsége – a többi indulóval ellentétben – nem az ő személyéről szól, hanem arról, hogy minél több magyart meggyőzzön a támogatásáról, majd befolyásolhassa az elnökválasztás végeredményét – írja a Deutsche Welle román nyelvű portálján írt elemzésében Sabina Fati. Az egyik legismertebb román publicista szerint a magyar jelölt azt a jelöltet fogja támogatni a második fordulóban, aki garantálja az RMDSZ kormányra jutását.
Kelemen Hunor: a közbirtokossági perek leállításához egyértelművé kell tenni a vonatkozó törvényt
Romániában a vonatkozó törvényt kell módosítani, egyértelművé tenni ahhoz, hogy le lehessen állítani azokat a pereket, amelyeket a román állam indít a visszaszolgáltatott közbirtokossági birtokok tulajdonosai ellen – nyilatkozta a Maszol hírportálnak adott interjúban Kelemen Hunor.
Hankó Balázs: Magyarország kormánya felelősséget visel a határon túli magyar közösségek sorsáért
Magyarország kormánya felelősséget visel a határon túli magyar közösségek sorsáért, elősegíti a közösségek fennmaradását és fejlődését, hogy megőrizze a nemzet szellemi és lelki egységét – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton Székelyudvarhelyen.
Szeretne kormányra kerülni az RMDSZ a választások után
Ha a feltételek adottak lesznek, az RMDSZ kormányra szeretne kerülni a parlamenti választások után – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és államfőjelöltje szerda este.
Kelemen Hunor Iohannisról, Orbán Viktorról és Oroszországról is véleményt mondott
Az állami intézményekkel kapcsolatos lakossági bizalmatlanságról is beszélt Kelemen Hunor a Prima TV Insider Politic című műsorában. Az RMDSZ államfőjelöltje szerint az állam azt üzeni a polgárnak, hogy bűnös, s még nem kapta el, de hamarosan sor kerül rá.
Kelemen Hunor: a demográfia kérdése a legégetőbb Romániában
Az RMDSZ elnökjelöltje, Kelemen Hunor szerint Románia fő problémája a demográfiával kapcsolatos. Az RMDSZ vezetője a Prima TV-ben beszélt erről.
Csíkszéki RMDSZ: újrázhat Tánczos Barna és Hajdu Gábor
Csütörtökön délben tartotta meg parlamenti jelöltállító ülését az RMDSZ Csíki Területi Szervezete. A döntés értelmében Tánczos barna szenátor és Hajdu Gábor parlamenti képviselő újrázhat.
Kelemen Hunor: Bözödújfalu a kitartás, összefogás és újjászületés jelképévé vált
Bözödújfalu immár nemcsak a falurombolás, hanem a közösség kitartásának, összefogásának és újjászültésének jelképe is – hangoztatta Kelemen Hunor a kommunizmus idején elárasztott erdélyi település újjáépített templomának felszentelése alkalmával szombaton rendezett ünnepségen.
Kelemen Hunor: az RMDSZ-nek meg kell ismételnie a jó választási eredményt
Kelemen Hunor szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az erdélyi magyar közösség bizalmának köszönhetően az utóbbi 20 év legjobb választási eredményét érte el június 9-én, most az a legfontosabb, hogy a maratoni választási év második felében is meg tudja ismételni ezt az eredményt.
Kelemen Hunor: húsz év óta legjobb eredményét érte el az RMDSZ
Húsz év óta legjobb eredményét érte el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a vasárnapi helyhatósági és EP-választásokon, és az erdélyi magyar EP-képviselet is biztosított – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök hétfőn Kolozsváron, sajtótájékoztatón.
Kelemen Hunor: abban bízunk, hogy az RMDSZ öt százalék fölötti eredményt ér el az EP-választásokon
Abban bízunk, hogy az RMDSZ öt százalék fölötti eredményt ér el az európai parlamenti (EP-) választásokon – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap este Kolozsváron a szövetség eredményváró gyűlésén.
Antal Árpád: Sepsiszentgyörgyön jó erdélyi magyarnak lenni
Sepsiszentgyörgyön jó érzés erdélyi magyarnak lenni, mivel a városban negyedmilliárd eurónyi beruházás valósult meg és van folyamatban – mondta Antal Árpád polgármester csütörtökön az épülő terelőúton tartott sajtótájékoztatóján.
Navracsics Tibor: nincs az az érv, amellyel ma magyar fiatalokat háborúba lehetne küldeni
A magyarnál ma nincs pacifistább nemzet Európában – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Szatmárnémetiben.
Navracsics Tibor: az Európai Unió olyan pályán halad, amelyre már nem ismernek rá az állampolgárai
A jelenlegi Európai Bizottság súlyosan átpolitizált, és ebből adódik, hogy mára az Európai Unió olyan pályán halad, amelyre már nem ismernek rá az állampolgárai, és azok, akik az egységes belső piac megteremtésében voltak érdekeltek – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter hétfőn este Nagyváradon.
Orbán Viktor Nagyszalontán: június 9-én még megállíthatjuk a háborús menetet
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke meghívására Nagyszalontán folytatta kampánykörútját Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfő délután – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Kelemen Hunor: Sehol sincs az előírva, hogy nem kritizálhatjuk az Európai Uniót, de ez még nem jelent euroszkepticizmust
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán Kolozsváron Orbán Balázs jogász-politológussal, Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök politikai igazgatójával beszélgetett a Nincs mese! címet viselő megmondós-sorozat újabb kiadásán. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épületének amfiteátrumában ismét aktuálpolitikai és hétköznapi problémák kerültek terítékre.
A megjelenteket házigazdaként Tonk Márton rektor köszöntötte, majd Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke azt mondta, fontos az, hogy Erdélyben, Kolozsváron őszintén és kertelés nélkül beszéljünk akár a nemzetiségi, akár a geopolitikai helyzetről.
Kelemen Hunor a június 9-ei európai parlamenti és helyhatósági választások kapcsán a közösséget érintő kérdések mentén azt mondta: a helyhatósági választási kampányban bizonyos mértékben „árnyékban maradtak” az uniós témák, pedig az EP, az EB döntései is kihatnak ránk, és ezekről beszélni kell, mert „ha jó a diagnózis, akkor gyógyítható” az állapot.
A szövetségi elnök felidézte azt a sokat emlegetett felmérést, amely szerint az Európai Unió polgárainak jelentős része szerint rossz irányba mennek az ügyeink, és az elmúlt időszakban az egymást követő válságok kezelésének módja okán a romániai emberek bizalma is megrendült.

Orbán Balázs elmondta, Romániával ellentétben Magyarországon az európai ügyek dominálják a választási kampányt, a migrációs, a gazdasági és a háborús kérdések határozzák meg a politikai közbeszédet.
Orbán Viktor politikai igazgatója hangsúlyozta, Brüsszel problémamegoldása az utóbbi időszakban sorozatosan úgy alakult, hogy a nagy lendülettel megkezdett intézkedések nem jártak sikerrel.
Kelemen Hunor hozzátette, bár az Európai Uniót illető kritika jogos, és az emberek jelentős részének negatív véleménye megalapozott, ez még nem jelenti azt, hogy a romániaiak vagy a romániai magyarok euroszkeptikusok lennének. Amint a szövetségi elnök kiemelte, sehol sincsen az rögzítve, hogy az Európai Uniót nem lehet kritizálni, és amikor elégedetlen embereket látunk, akkor olyan embereket kell látnunk, akik aggódnak az EU-ért.
Orbán Balázs szerint azt láthatjuk, hogy az EU-ban most az ukrán mezőgazdászok érdeke elsőbbséget élvez a romániai, lengyelországi és szlovákiai gazdák érdekeivel szemben, és ezért adódik az a kérdés, hogy valójában kit is képvisel az EU agrárpolitikája, hiszen az EU-s döntések nemhogy nem segítik a tagállamok mezőgazdászait, hanem egyenesen az ő érdekeikkel ellentétes a szabályozás.
Kelemen Hunor megjegyezte, az volt a szokás a román politikában, hogy ha valamit le kellett nyomni az emberek torkán, akkor azt mondták, hogy Brüsszel ezt kéri. Amikor Cseke Attila vezette a fejlesztési minisztériumot, kezdeményezték a pályázatok bürokrációjának csökkentését, az EU részéről pedig volt ugyan egy kisebb ellenkezése, de elfogadte az RMDSZ érvelését, és aztán kiderült, hogy lehet egyszerűbben is, és a romániai politikusok is rájöttek, hogy valóban lehet hatékonyabban dolgozni.
Az orosz-ukrán háború kérdésére rátérve Kelemen Hunor hangsúlyozta, amikor kirobbant a háború több mint két évvel ezelőtt, a romániaiak elsöprő többsége ukránpárti volt, és csak az utóbbi időben alakult ki egy árnyaltabb kép, amelyet főleg az olcsó ukrán gabona okozta probléma hozott felszínre. A szövetségi elnök azt kérdezte beszélgetőtársától, hogy meglátása szerint mi az Európai Unió szerepe a jelenlegi helyzetben, tudja-e befolyásolni a dolgok menetét, amire Orbán Balázs azt mondta: az igazán izgalmas kérdés, hogy bár a 2014-es konfliktus nagyon hasonlatos a 2022-es konfliktushoz, a Nyugat reakciója miért változott az eltelt idő alatt, és miért nem a konfliktus izolációját tartotta most is fontosnak. Szerinte 2014 és 2022 között a liberális mainstream által vezetett politikai kör stratégiát váltott és már látja, hogy a világ átrendeződésének a Nyugat nem lesz a nyertese, ezért át kell rendezni az erőkoncentrációkat és fel kell készülni a konfrontációra. Tehát a béke helyett egy konfrontációs logika terjedt el, mondja Orbán Balázs, és ebben a stratégiában értékelhető a teljes stratégiai változás – magyarázta. Kijelentette: ez a helyzet életveszélyes.
Ugyanakkor feltette kérdést, hogy ez Európának érdeke-e, és a válasz szerinte egy határozott „nem”. „Ki akarna egy harmadik világháborús epicentrumot Európa közepén? Mindegy, hogy ezt a projektet ki találta ki, Európa ebben nem érdekelt. Vajon lesz-e Európának annyi ereje, hogy kimaradjon ebből? Képes-e a saját biztonságát garantálni? Bár Oroszország szomszédságában élni sosem megnyugtató” – sorolta a magyarországi jogász-politológus. Hozzátette: az, hogy Európa nem tudja a saját védelmét biztosítani, az szuverenitásvédelmi problémát feltételez, és az Amerikai Egyesült Államok pedig joggal teszi fel a kérdést, hogy mi mit teszünk a saját védelmünk érdekében.

Kelemen Hunor meglátása szerint egy nagyon erős regionális államközi együttműködésre volna szükség. Bár most még ideológiai különbségek miatt ezt kevesen vállalnák, a történelem legyőzi az ideológiákat, mondta a szövetségi elnök.
A romániai magyar kisebbségek ügyére áttérve, a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés került szóba. Az RMDSZ elnöke felidézte, hogy az Európai Bizottság szerint hiábavaló volt több mint egymillió ember aláírása, két RMDSZ-es európai parlamenti képviselő az EP mintegy háromnegyedét az ügy mellé állította, az Bizottság mégsem lépett az ügyben, ezért zajlik több per is az EB-ellen. Orbán Balázs kiemelte az együttműködést a külhoni magyar szervezetek és az anyaországi képviselők között. Hangsúlyozta: amikor csatlakoztunk az EU-hoz, akkor tudták, hogy ennek a nemzetközi szerveződésnek a definíciója szerint az egyik legfontosabb feladata a nemzetiségi kisebbségek védelme. Napjainkra ez teljes mértékben eltűnt, és amikor kisebbségi ügyekről beszélünk, akkor csak a szexuális kisebbségekről van szó vagy a bevándorlók jogairól, de az őshonos kisebbségek kérdésének mára írmagja sem maradt – jelentette ki a magyarországi politológus. Meglátása szerint a rendszerváltás után 34 évvel eljutottunk oda, hogy abba kell sok energiát fektetni, hogy a kisebbségi kérdést az európai balliberális mainstream ne forgassa ki, és felháborító az EB ilyenfajta elutasítása, amin ugyancsak változtatni kell.
Forrás: maszol.ro
Kelemen Hunor: ha az erdélyi magyarságnak erős a hite, akkor jövőt tud építeni a szülőföldjén
Ha az erdélyi magyarságnak erős a hite, az őseitől örökölt értékrendje, és tagjai bíznak egymásban, akkor jövőt tud építeni a szülőföldjén a jövő nemzedéknek – húzta alá Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kedden a Szilágy megyei Varsolcon.
Kelemen Hunor: az RMDSZ-nek a közösség bizalmára van szüksége az építkezés folytatásához
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a közösség épülésének, fejlesztésének eszköze az erdélyi magyarok kezében, és a szövetség az építkezés folytatásához kér bizalmat a június 9-i választásokon – hangoztatta Kelemen Hunor hétfőn a Maros megyei Egrestőn, az európai uniós támogatásból épült óvoda avató ünnepségén
Szijjártó Péter: június 9-e Magyarországon és Romániában is rendkívüli fontossággal bír
A június 9-ei európai parlamenti és helyhatósági választás Magyarországon és Romániában is rendkívüli fontosságú, és minél több képviselője lesz a Fidesznek és a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ), annál erőteljesebb lesz a béke hangja Brüsszelben – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Marosvásárhelyen.
Kelemen Hunor: a bátorság olyan erény, amelyet közösségként is lehet gyakorolni
A több moldvai településen is jelölteket állító moldvai csángók pontosan azt igazolják vissza, amit az RMDSZ is gondol, hogy „a bátorság olyan erény, amelyet nemcsak egyénként, hanem közösségként is lehet gyakorolni” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök kedden este Déván.
Lázár János: az RMDSZ-nek az Európai Parlamentben van a helye
Az RMDSZ-nek az Európai Parlamentben van a helye, azért, hogy az erdélyi magyar embereknek erős hangja legyen Európában, ne csökkenjen az ereje és befolyása a Kárpát-medencében, Romániában és Brüsszelben – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön este Nagyváradon az RMDSZ partiumi kampányhajráján.
A közösség javát szolgáló multifunkcionális sporttermet adtak át Székelyszentkirályon
Az iskolás és napközis gyermekek sporttevékenységei mellett sportrendezvényeknek és közösségi tevékenységeknek is helyszínt biztosít az multifunkcionális sportterem, amelyet Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, valamint Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jelenlétében adtak át szerdán este Székelyszentkirályon.
Potápi Árpád János: csak a magyarokon áll, hogy milyen lesz a magyar jövő
Mindenkinek a saját közösségében kell megtenni mindent azért, hogy a magyarságnak ne csak múltja, jelene, hanem jövője is legyen, csak a magyarokon áll, hogy milyen lesz a következő években, évtizedekben a magyar jövő – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szerdán a székelyföldi Nagymedeséren.
Kelemen Hunor: a fiatalok új szemléletére a politikában is szükség van
A politikában is szükség van arra az új szemléletre, amelyet a fiatalok képviselnek, ha ők sikeresek, akkor az erdélyi magyar közösség is sikeres – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kedden a szövetség fiatal önkormányzati jelöltjeinek kolozsvári bemutatkozóján.
Kelemen Hunor: az erdélyi magyarok ügye az erdélyi magyaroknak a legfontosabb
Azért kell önkormányzatait megerősítenie és képviselőit Brüsszelbe küldenie június 9-én az erdélyi magyarságnak, mert a közösség érdekeit senki más nem fogja képviselni, az erdélyi magyarok ügye az erdélyi magyaroknak a legfontosabb – hangoztatta Kelemen Hunor pénteken Nagybányán, ahol felavatták a magyar bölcsődét.
Kelemen Hunor: az RMDSZ építeni akarja a szülőföldet, és hallatni az erdélyi magyarok hangját Brüsszelben
Az RMDSZ felelősséget vállal az erdélyi magyar közösségért, építeni akarja a szülőföldet, és hallatni az erdélyi magyarok hangját Brüsszelben – hangoztatta Kelemen Hunor csütörtökön Székelyudvarhelyen, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség országos kampányrendezvényén.
Forró: Csak akkor fogunk tudni magyarként megmaradni, ha összetartunk, kiállunk a hagyományaink, kultúránk és anyanyelvünk mellett
Forró Krisztián a Magyar Szövetség elnöke is részt vett a CPAC budapesti rendevényének második napján tartott beszélgetésen, melyen a határon túli magyar közösségek vezetői cseréltek eszmét. A felvidéki párt elnöke arra mutatott rá, hogy Szlovákia európai uniós csatlakozása, a Magyarország és Szlovákia közti határ megszűnése nagyban segítette a két ország viszonyának javulását. Egyetértett azzal, hogy a hagyományokhoz ragaszkodás az, ami megtartja a határon túli magyar kisebbségeket.
Kelemen Hunor: az aradi Szabadság-szobor a magyarok szabadságát szimbolizálja
Az aradi Szabadság-szobor a magyarok szabadságát szimbolizálja, és irányt mutat az erdélyi magyarságnak – hangsúlyozta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szombaton Aradon.
Nagy János: ma nem fegyverekkel, hanem bölcsőkkel kell küzdeni a magyar megmaradásért
Ma nem fegyverekkel kell küzdenie a magyarságnak, hanem bölcsőkkel, mert ahol van magyar gyermek, ott van magyar megmaradás – hangoztatta Nagy János államtitkár szombaton az erdélyi Krizbán, a magyar kormány támogatásával épült óvoda és oktatási központ avatásán.
Kelemen Hunor: meg kell akadályozni a kisebbségek ellen gyűlöletet szító politikai erők hatalomra jutását
Az idei romániai választásokon nem szabad megengedni, hogy a kisebbségek ellen gyűlöletet szító politikai erők hatalomra jussanak – mutatott rá a magyar médiának nyilatkozva Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán a román parlamentben, ahol a megalakulásának 75. évfordulóját ünneplő Romániai Zsidó Hitközségek Konföderációjának (FCER) ötödik bukaresti kongresszusán mondott köszöntő beszédet.
Kelemen Hunor: folytatni kell az őshonos kisebbségek védelmében elkezdett munkát
Az Európai Uniónak a polgárok elvárásaihoz igazodva kell változnia, ugyanakkor folytatni kell az őshonos kisebbségek védelmében elkezdett munkát – hangsúlyozta Kelemen Hunor szerdán, miután az RMDSZ iktatta európai parlamenti (EP-) jelöltlistáját a bukaresti központi választási bizottságnál (BEC).
Kelemen Hunorral és Marcel Cioacuval is tárgyalt Orbán Viktor
Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, majd a magyar miniszterelnökkel és Marcel Ciolacu román miniszterelnökkel tárgyalt Kelemen Hunor szerdán Bukarestben – adja hírül az RMDSZ sajtóosztálya.
A bukaresti ötoldalú csúcs előtt az RMDSZ elnökével is tárgyal Orbán Viktor
Fontos találkozói lesznek szerda délután a magyar miniszterelnöknek a szomszédos országban.
Kelemen Hunor: csak akkor tudjuk képviselni közösségünket, ha bejutunk az európai parlamentbe
Csak akkor tudjuk képviselni közösségünket, ha bejutunk az európai parlamentbe, mert ha nem vagyunk ott, akkor rólunk nem beszél senki – hangsúlyozta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Kelemen Hunor: a mai nemzedéknek Székelyföldet élhetőbbé, otthonosabbá kell tennie
Kelemen Hunor szerint a szabadságharc hősei előtt fejet hajtva folytatni kell a küzdelmet: a romániai magyarok mai nemzedékének kell a közösség szabadságát kiteljesítenie, Székelyföldet élhetőbbé, otthonosabbá tennie.
Kelemen Hunor az Európai Néppárt kongresszusán: az EU-nak biztosítania kell az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak az érvényesítését
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az Európai Néppárt bukaresti kongresszusát megnyitó beszédében azt mondta: az Európai Uniónak, bármennyire is nehéz ezt néhány tagállamnak elfogadnia, biztosítania kell az európai őshonos nemzeti kisebbségek jogainak az érvényesítését. Kifejtette ugyanakkor azt is, hogy „a schengeni csatlakozás körüli politikai tangó nem vállalható”, és ezt az EPP kongresszusán is ki kell mondani. „Képesek vagyunk és meg tudjuk védeni az Unió külső határait, erre fölkészültünk” – jelentette ki a szövetségi elnök.
Átadták a felújított marosvásárhelyi Kultúrpalotát
Átadták csütörtökön a felújított marosvásárhelyi Kultúrpalotát, a négy évig tartó felújítási és restaurálási munkálatok alatt teljesen megújult Erdély egyik legfontosabb műemlék épülete.
Kelemen Hunor: felháborító a Maros megyei prefektus hozzáállása a katolikus iskola ügyéhez
Felháborítónak, elfogadhatatlannak és minősíthetetlennek nevezte csütörtökön Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Maros megyei prefektus hozzáállását a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyéhez a Maszol.ro hírportálnak adott nyilatkozatában.
Kelemen Hunor: az RMDSZ számára az erdélyi magyar érdek érvényesítése a tét
Kelemen Hunor szerint a romániai választások összevonása nem változtat semmin, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára 2024-ben is az erdélyi magyar érdek érvényesítése a tét.
Nagy János: az 1568-as tordai országgyűlés mai szemmel nézve is időszerű
Az 1568. január 13-i tordai országgyűlés nem csak saját korában számított kiemelkedő mérföldkőnek, igencsak időszerű mai szemmel nézve is, hiszen Erdély ezen a napon példát mutatott a világnak vallási türelemből és lelkiismereti szabadságból – hangsúlyozta Nagy János államtitkár szombaton Kolozsváron.
Washingtonban az erdélyi magyarok kisebbségi jogairól ad tájékoztatást az RMDSZ küldöttsége
A magyar nemzeti kisebbségek ügyéről, valamint a romániai magyarság helyzetéről ad tájékoztatást Washingtonban több intézménynek és törvényhozási képviselőknek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) delegációja hétfőtől.
Kelemen Hunor a Fidesz-kongresszuson: kettős mérce van Magyarországgal és a romániai magyarokkal szemben is
„Kopernikuszi fordulatként” jellemezte Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szombaton Budapesten a Fidesz 30., tisztújító kongresszusán az Orbán-kormány által végrehajtott nemzetpolitikai változtatásokat, amelynek lényege, száz év után nem Magyarország van az egyik oldalon és határon túli magyar kisebbségek a másik oldalon, hanem magyarok vannak a határon innen és túl, akiket megillet az állampolgárság, kormányzati támogatás és a közös felelősség.
Kelemen Hunor: a szórványban a legfontosabb akarni a célt, minden nap tenni a közösségért
A szórványban a legfontosabb akarni elérni a megálmodott célt, és cselekedni, minden nap tenni valamit azért, hogy a közösséget építsük, erősítsük – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szombaton Nagybányán.
Kelemen Hunor határozott hatósági fellépést sürget a román nacionalista szervezetek úzvölgyi megemlékezése ügyében
Határozott hatósági fellépést sürget Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a román nacionalista szervezetek vasárnapi úzvölgyi megemlékezésének ügyében a magyar párt honlapján közzétett, a Krónika által idézett nyilatkozatában.
Magyar Levente: 1956 a magyar nemzeti közösségek örökérvényű erkölcsi fáklyája
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára szerint 1956 sűríti mindazon erényeket, amelyek átsegítették a magyarokat nemzeti történelmük véres megpróbáltatássorozatán, stabil támpontot jelent az egyre zavarosabb világban és örökérvényű erkölcsi fáklyaként világítja be a járandó utat a magyar nemzeti közösségek számára.
Kövér László: erősíteni kell a szülőföld gazdaságilag megtartó erejét
A felelős állami politika legfontosabb teendője minden eszközzel erősíteni a szülőföld gazdaságilag megtartó erejét az összes nemzeti közösség számára – hangoztatta Kövér László szombaton Csíkjenőfalván, ahol a hagyományos Felcsíki Állatvásár és Gazdanap keretében adták át a Tercs közbirtokosság magyar állami támogatással megvalósított vágóhídját és húsfeldolgozó üzemét.
Kelemen Hunor beszéde a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanévnyitóján
A hétköznapokban úgy vagyunk vele, hogy ha valami jól működik, azt egy idő után természetesnek vesszük. A Művészeti Egyetem itt Marosvásárhelyen ilyen: alapítása, azaz közel nyolc évtizede üzembiztosan magas színvonalon teljesít, és meghatározó szerepe van abban, hogy például az erdélyi színjátszás nem csupán művészeti értelemben vett világszínvonalú produkciókra képes, hanem mindmáig egy közösségi ügy, közösségünk ügye, identitásunk alakítója.
Kelemen Hunor Temesváron: ellenzéki szerepből is azt képviseljük, ami a vállalkozásoknak jó
A kis- és középvállalkozásokat védelmének fontosságát hangsúlyozta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Pro Economica Alapítvány által szervezett gazdasági konferencián, az Erdélyi Mentorprogram harmadik évadának temesvári állomásán.
Szijjártó Péter: minél jobb a magyar-román kapcsolat, annál jobb az erdélyi magyar közösségnek
A lehető legjobb kapcsolatokat kell fenntartani a szomszédos országokkal, ez ugyanis hasznára válik a határon túli magyar nemzeti közösségeknek is, ami jól látható Magyarország és Románia esetében is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Az RMDSZ elnökével egyeztetett Novák Katalin Bukarestben
Megérkezett Novák Katalin köztársasági elnök Bukarestbe, hogy részt vegyen a Három tenger kezdeményezés szerdán kezdődő csúcstalálkozóján. Előbb azonban még tárgyalóasztalhoz ült a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Kelemen Hunorral – számolt be az államfő a Facebook-oldalán.
Semjén Zsolt: a határon túli magyarság megmaradásához döntő fontosságú a magyar nyelvű oktatás biztosítása
A határon túli magyarság megmaradásához döntő fontosságú az iskolahálózat fenntartása, a magyar nyelvű oktatás biztosítása, fejlesztése – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn Budapesten.
Semjén Zsolt megköszönte a csíkkarcfalvaiak nemzethűségét
Az ember lélek-szellem-test összetettségéből áll, a magyar kormány támogatásai ezt tükrözik, a templomoktól az iskolákon át a sportcsarnokokig – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton Csíkkarcfalván, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia sportkollégiumának avatóján.
Kelemen Hunor az úzvölgyi ügyről: gyalázatos cselekedet
Az RMDSZ minden segítséget megad Csíkszentmárton önkormányzatának és mindent elkövet azért, hogy megkapják jogos büntetésüket azok, akik a romániai magyar közösség méltóságába tipornak – fogalmazott hétfői állásfoglalásában Kelemen Hunor
Kövér László: a magyarságot sem az elmúlt ezer esztendőben nem lehetett, sem a következőben nem lehet felszámolni
A Kárpátok gyűrűjében ma is a magyar nyelvet beszélők tábora a legnépesebb, ami azt mutatja, hogy a magyarságot sem az elmúlt ezer esztendőben nem lehetett, sem a következőben nem lehet felszámolni – jelentette ki az Országgyűlés elnöke a barcasági csángókhoz intézett beszédében az erdélyi Pürkerecen.
Potápi Árpád János: a határon túli magyar pártok legfontosabb feladata a szülőföldjükön boldogulni akaró magyar emberek érdekképviselete
A határon túli magyar pártok legfontosabb feladata a szülőföldjükön boldogulni akaró magyar emberek érdekképviselete – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Fiuméban (Rijeka), a Kárpát-medencei nemzetpolitikai kerekasztal című tanácskozáson.
Kelemen Hunor: nem kell kétségbeesni az ellenzéki szereptől
Soha nem szabad kétségbeesni az ellenzéki szereptől, az RMDSZ életében korábban is voltak ilyen időszakok, és nem félek attól, hogy most nem találja meg a hangját – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Maszol.ro-nak adott szerdai interjúban.
Kelemen Hunor: az RMDSZ nem fog kilépni a kormányból
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem fog kilépni a kormányból, és a koalíciós egyezmény betartását szorgalmazza – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán az Europa FM rádiónak adott interjújában, amelyben először beszélt a nyilvánosság előtt a küszöbön álló kormányfőcserével kapcsolatos bukaresti koalíciós tárgyalásokról.
Újabb négy évre bizalmat szavazott Kelemen Hunornak az RMDSZ kongresszusa
Újabb négy évig Kelemen Hunor vezeti a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), miután a szervezet 16. tisztújító kongresszusa bizalmat szavazott neki szombaton Temesváron.
Novák Katalin: mi, magyarok határon innen és túl, egymásra mindenkor számíthatunk
Mi, magyarok határon innen és túl, egymásra mindenkor számíthatunk – jelentette ki a köztársasági elnök Kölcsey Ferenc szobrának avatásán szerdán a partiumi Nagykárolyban.
Novák Katalin magyar köztársasági elnök Nagykárolyba látogat
Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke is jelen lesz és ünnepi beszédet mond szerdán Nagykárolyban, ahol felavatják Kölcsey Ferenc bronzszobrát. Az ünnepségen felszólal Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese és Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere. Az alkotást Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Schönberger Jenő szatmárnémeti római katolikus megyéspüspök áldja meg.
Kelemen Hunornak sorrendben a harmadik tisztújításon nem akad kihívója az RMDSZ élén
Egyedül pályázik a szövetségi elnöki tisztségre az alakulat áprilisi tisztújító kongresszusán az RMDSZ-t tizenkét éve irányító Kelemen Hunor, akinek ezúttal sem kell tartania a versenytárstól. Leghamarabb tehát a 2027-es tisztújításon kerülhet szóba az esetleges váltás a szövetség élén.
Iktatta jelöltségét Kelemen Hunor az RMDSZ elnöki tisztségére
Az RMDSZ április 28–29-én tartja soron következő tisztújító kongresszusát, ezúttal Temesváron.
Újraindul az RMDSZ elnöki posztjáért Kelemen Hunor
Újabb elnöki mandátumra pályázik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tisztújító kongresszusán Kelemen Hunor – jelentette be pénteken közösségi oldalán a szövetséget 12 éve vezető politikus.
Kelemen Hunor mérleget von, de egyelőre nem árulja el, megpályázza-e újból az RMDSZ elnöki tisztségét
Jogállamról akkor lehet beszélni, amikor a bírósági ítéletet betartják, ez igaz az úzvölgyi katonatemető esetében is: végre kell hajtatni a döntést – szögezte le a betonkeresztek eltávolításáról született ítélet kapcsán Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban kifejtette véleményét a székely zászló használatával kapcsolatosan kiújult román–magyar nézeteltérésről, a májusban esedékes kormányzati rokádról, az „akasztgatós” Mihai Tudose esetleges visszatéréséről, a módosítás előtt álló oktatási törvénytervezetekről, a nyugdíjemelés mértékéről, valamint a különleges nyugdíjak megszüntetése tervének életképességéről is. A politikus elmondja azt is, mit tekint 12 éves szövetségi elnöki mandátuma sikerének és kudarcának.
Kelemen Hunor: a kultúra jelenvaló, benne élünk és általa formálódunk
Kétszáz év telt el Kölcsey Ferenc Himnuszának megírása óta. Hosszú idő, hét nemzedéknyi távolság. A vers születésétől aztán ismét eltelt több mint száz év, amikor a nemzet himnusza lett, és aztán ismét hosszú évtizedek múltak, amíg ezt a tényt Magyarország Alaptörvénye alkotmányos szintre emelte, emlékeztetett Kelemen Hunor, az RMDSZ Marosvásárhelyen a magyar kultúra napja alkalmából tartott ünnepségen elhangzott beszédében.
Kelemen Hunor: a kormánykoalíciónak fenn kell maradnia
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke azt mondta a Prima News keddi adásában, hogy nem merült fel annak lehetősége, hogy az RMDSZ májusban kilépjen a kormányból, amikor a koalíciós megállapodás értelmében megtörténik a kormányfőcsere. Ugyanakkor elmondta azt is, nem támogatja, hogy Románia különváljon Bulgáriától a schengeni csatlakozási folyamatban.
Kelemen Hunor: Valaki be fogja tölteni az üres helyeket
Nem ért egyet Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elődjének, Markó Bélának a véleményével, mely szerint a kettős állampolgárság megkönnyítette az erdélyi magyarok elvándorlását. A romániai magyarság lélekszámának a csökkenését tekintve a szövetség elnöke nem hiszi azt sem, hogy az RMDSZ stratégiai hibát vétett volna az elmúlt tíz évben. De akadhat szerinte egy-két dolog, amit fontos lehetett volna megtenni, vagy korábban elkezdeni. A jövőt illetően Kelemen Hunor a családpolitikákat, illetve a korfa összetételének a javítását tartja a legfontosabbnak.
Kelemen Hunor: bőven egymillió felett van a romániai magyarság
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint bőven egymillió felett van a romániai magyarság, hiszen majdnem két és fél millió állampolgár nem vallotta be nemzetiségét a romániai népszámláláson, és közöttük biztosan olyan arányban vannak a magyarok, mint akik nyilatkoztak a nemzetiségükről, ezért szerinte nincs szó 250 ezres fogyásról.
Beiktatták tisztségébe Bogdán Szabolcs János királyhágómelléki református püspököt
A szilágysági Krasznán – korábbi szolgálati helyén – pénteken beiktatták tisztségébe Bogdán Szabolcs Jánost, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) új püspökét.
Az oktatási-nevelési támogatás jelentős növeléséről is tárgyalt Orbán Viktor és Kelemen Hunor
A romániai magyar közösséget érintő kérdésekről is „véleményt cserélt” Orbán Viktor Kelemen Hunorral a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) budapesti ülése alkalmából – közölte pénteken Facebook-oldalán az RMDSZ elnöke.
Lázár János: Komoly tartalékok vannak Magyarország és Románia között a gazdasági és infrastrukturális együttműködés területén
Mind a román, mind a magyar nemzet közös hasznára komoly tartalékok vannak Magyarország és Románia között a gazdasági és infrastrukturális típusú együttműködésben, és az a tervünk, hogy ezeket a tartalékokat kiaknázzuk – jelentette ki Lázár János építési és beruházási miniszter Bukarestben, aki kétoldalú tárgyalásokat folytatott a román kormány több tagjával.
Aradi vértanúk – Semjén Zsolt: ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak
Semjén Zsolt szerint ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak. Magyarország miniszterelnök-helyettese az aradi Szabadság-szobornál az aradi vártanúk emléknapján tartott csütörtök esti megemlékezésen mondott ünnepi beszédet.
Kelemen Hunor: új lehetőségeket nyithat a magyar-román kapcsolatokban a hivatalos államfői találkozó
Új teret, új lehetőségeket nyithat a magyar-román kapcsolatokban Novák Katalin magyar köztársasági elnök és Klaus Iohannis román államfő szerdai találkozója, az, hogy tizenkét éves szüntet után ismét hivatalos megbeszélést folytatott Bukarestben a két ország államfője – vélekedett Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
„Nem látom értelmét megmagyarázni, ki miért tapsol meg egy beszédet”. Kelemen Hunor szerint nincs ok koalíciós válságra
Nincs ok koalíciós válságra, az RMDSZ ugyanis eleget tett partnereivel szemben vállalt kötelezettségeinek, Orbán Viktor pedig nem Romániáról és nem a bukaresti hatóságokról beszélt a Tusványoson – jelentette ki pénteken Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Álláspontja nyilvános tisztázására kéri Iohannis az RMDSZ-t Orbán tusványosi beszéde miatt
Az RMDSZ-nek nyilvánosan tisztáznia kellene az Orbán Viktor tusnádfürdői beszédével kapcsolatos álláspontját – jelentette ki pénteken Klaus Iohannis.
Kelemen Hunor: Orbán Viktor nem rasszista
Kelemen Hunor nem tartja rasszistának vagy putyinistának Orbán Viktornak a hétvégén Tusnádfürdőn elmondott beszédét. Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: a magyar miniszterelnök kijelentéseit a kontextusában kell értelmezni, nem pedig kiragadni onnan. Kiemelte: jó ideje személyesen ismeri a magyar kormányfőt, ezért ki meri jelenteni, hogy „Orbánban egy cseppnyi rasszizmus nincsen”.
Óvodát és felújított templomot avattak, iskola alapkövét tették le Bánffyhunyadon
A Kolozs megyei Bánffyhunyadon vasárnap felavatták a magyar állam támogatásával felépített bölcsődét és óvodát, valamint az EU és a magyar állam támogatásával felújított református műemléktemplomot, és elhelyezték egy magyar iskola alapkövét.
A Bethlen Gábor Kollégium megalapításának a 400. évfordulóját ünnepelték szombaton Nagyenyeden
A Bethlen Gábor Kollégium megalapításának a 400. évfordulóját ünnepelték szombaton Nagyenyeden.
Potápi: a kiszámítható nemzetpolitika a külhoni magyarság megmaradásának biztosítéka
A folytonos és kiszámítható nemzetpolitika a külhoni magyarság megmaradásának biztosítéka – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Fiuméban (Rijeka), a Választások után, kihívások előtt – Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia címmel tartott tanácskozáson.
Érvénytelenítette a bíróság a marosvásárhelyi katolikus gimnázium működési engedélyét
Működési engedély nélkül maradt a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum, miután a legfelsőbb bíróság jogerőre emelt egy korábbi alapfokú ítéletet – számolt be Tamási Zsolt igazgató.
Szijjártó: A választás megmutatta, hogy az anyaország és a határon túli magyarság számíthat egymásra
Az áprilisi országgyűlési választás megmutatta, hogy az anyaország számíthat a határon túli magyar nemzeti közösségek tagjaira, és ez fordítva is éppen így igaz – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kolozsváron.
Tudástranszfer: lezárult az erdélyi vállalkozói mentorprogram második évada
Oklevelek átadásával zárult szombaton este Marosvásárhelyen az erdélyi vállalkozói mentorprogram második évada.
Felavatták a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyet Máriapócson, amely testvérvárosi megállapodást kötött Csíkszeredával
Sorsdöntő választás következik áprilisban, amelyen ezúttal nem egyszerűen társadalmi vagy gazdasági jövőképekről, hanem a béke és a biztonság vagy a háborúskodás kérdéséről kell dönteni – jelentette ki Szijjártó Péter pénteken Máriapócson.
Kelemen Hunor egyre kevesebb esélyt lát a PNL–USR–RMDSZ-koalíció helyreállítására
Helyes döntésnek tartja Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hogy Klaus Iohannis államfő csak akkor hívja egyeztetésekre a pártokat, ha előzetesen megállapodnak egymással egy parlamenti többség kialakításáról.
Gyimesfelsőlokon átadták az Árpád-házi Szent Erzsébet katolikus iskola felújított épületeit
Hargita megyei Gyimesfelsőlokon átadták az Árpád-házi Szent Erzsébet katolikus iskola felújított épületeit. A beruházást 500 millió forinttal (kb. 7 millió 760 ezer lejjel) támogatta a magyar állam.