Magyar Szövetség: 82 napja nem működik az ország - Külhoni Magyarok
általános Felvidék Hírek

Magyar Szövetség: 82 napja nem működik az ország

Úgy tűnik, Rudolf Huliak miniszteri kinevezésével a kormánykoalíciónak papíron sikerül visszaszereznie a parlamenti többségéhez szükséges 76 szavazatot. Hogy ez a gyakorlatban is így lesz-e, majd a március 25-én kezdődő ülésszaka mutatja meg – írja Facebook-oldalán a Magyar Szövetség.

A párt szerint a rebellis vagy trafikozó képviselők miatt kisebbségbe került kormánykoalíció az utolsó rendes ülését november 26-án tudta össze hívni, az utolsó törvényjavaslatot pedig december 11-én fogadta el. A januári ülést elnapolták, az egészségügyi törvénycsomagot pedig ad hoc egyezség alapján rendkívüli ülésen szavazták meg, gyorsított eljárásban.”

A Gubík László vezette párt felhívta a figyelmet arra is: a szlovák parlament egy éves működtetése 51 milliójába kerül az országnak. Ez, függetlenül attól, hogy a honatyák üléseznek-e, vagy épp a koalíciós válsággal foglalatoskodnak, naponta 140 ezer eurót tesz ki.

Mivel a parlament nem úgy működik, mint egy autógyár, ahol a nehezebb időszakokban vagy elbocsátják, vagy kényszerszabadságra küldik az alkalmazottakat, az a 82 nap, amikor a koalíció saját sorait rendezgette, összesen 11 és fél millió eurónkba került.”

Forrás: Ma7

Kapcsolodó cikkek