magyar szövetség Archives - Külhoni Magyarok

Címke: magyar szövetség

Minden és mindenki a helyére került

A Magyar Szövetség a hétvégén tartotta Országos Tanácsát a kassai megyeházán. Az ott meghirdetett, a párt jövőképét felvázoló 13 pontból álló programról, az elfogadott határozatról és a pártból kizárt Gyimesi Györgyről is kérdezték Gubík Lászlót, a párt elnökét hétfőn reggel a Pátrián.

(tovább…)

Semjén Zsolt: Gubíkban bízunk, Gyimesiben nem

Szombaton tartja első ülését a Magyar Szövetség Országos Tanácsa azóta, hogy tavaly szeptemberben tisztújítást hajtott végre a párt. Az új elnök, Gubík László korszakváltást hirdetett meg, ami kiterjed a párt stratégiájára, szakmai munkájára és kommunikációjára egyaránt. A felvidéki magyarság átfogó képviseletének igénye azt jelenti, hogy a valóság talaján kell állnia a Magyar Szövetségnek, és ideológiai bozótharcok helyett a magyarlakta vidékek mindennapi ügyeivel kell foglalkoznia. Az alig fél év alatt történt változtatásokat a magyar kormány nemzetpolitikai vezetése is bizakodással figyeli – derült ki a portálunknak, a Ma7-nek nyilatkozó Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elmondásából.

(tovább…)

A Magyar Szövetség segít a gazdáknak a bajban

A száj- és körömfájást múlt hét végén három dél-szlovákiai településen – Medvén, Csiliznyáradon és Bakán – azonosították először a honi szarvasmarha-állományban. Az érintett községek listája tegnap a szintén csallóközi Kislúccsal bővült, ezért a kormány rendkívüli helyzetet hirdetett. A Magyar Szövetség politikusai is figyelemmel kísérik az eseményeket, és haladéktalanul cselekednek a krízishelyzetben.

(tovább…)

Gubík: nincs olyan forgatókönyv, hogy ne sikerüljön a parlamentbe való bejutás

A Magyar Szövetség elnöke, Gubík László az index.hu magyarországi hírportálnak adott interjúban beszélt többek között a szlovákiai magyar politikai helyzetről, a Magyar Szövetség jövőjéről, valamint a Robert Ficóval való novemberi találkozásáról is. Az interjú során kiemelte, hogy amennyiben a magyar párt a 2027-es parlamenti választásokon sem tud bekerülni a szlovák törvényhozásba, az a felvidéki magyarság számára végzetes következményekkel járhat, ám szerinte nincs olyan forgatókönyv, hogy ne jussanak be a szlovák törvényhozásba.

(tovább…)

Nincs vita Gubík és Orosz között

A KözBeszéd legutóbbi vendégei a felvidéki közélet két meghatározó szereplője, Gubík László és Orosz Örs voltak: Gubík a Magyar Szövetség elnöke, Orosz pedig a párt színeiben komáromi városi, illetve Nyitra megyei képviselő.

(tovább…)

Magyar Szövetség: 82 napja nem működik az ország

Úgy tűnik, Rudolf Huliak miniszteri kinevezésével a kormánykoalíciónak papíron sikerül visszaszereznie a parlamenti többségéhez szükséges 76 szavazatot. Hogy ez a gyakorlatban is így lesz-e, majd a március 25-én kezdődő ülésszaka mutatja meg – írja Facebook-oldalán a Magyar Szövetség.

(tovább…)

A Magyar Szövetség megszólítja a parlamenti pártokat, melyik számára fontos a kisebbségi jogérvényesítés

„Hogy Andrej Danko tegnap esti levele Az ifjú Werther szenvedései alcímmel kerül-e be Szlovákia politikai történelmébe, vagy a nagyrőcei Martin Kukučín Gimnázium stilisztikai munkafüzetébe sorolják-e be szemelvényként, még nem tudjuk. Amit viszont tudunk, hogy negyedszerre már Robert Ficónak sem sikerült a stabil kormányzás” – áll a Magyar Szövetség szerkesztőségünkbe eljuttatott sajtónyilatkozatában.

(tovább…)

Magyar iskolaközpontok jelenthetik a megoldást!

Nem tartjuk ördögtől valónak az összevonásokat, de fő szabálynak tekintjük, hogy magyar iskolát magyar iskolával kellene összevonni – jelentette ki Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke. Punktum! Ez a mérce, ha tetszik, ha nem. Ez a Magyar Szövetség önmaga számára állított mércéje iskoláinkkal kapcsolatban. Ugyan a pozitív diszkrimináció követelése is lehetne a megoldás a magyar iskolák jövője szempontjából, de ennek bizonytalan lenne a kimenetele. Nagyon előremutatónak és nagyon életképesnek kellene lennie, mert sem az iskolai intézmények, sem a fenntartó önkormányzatok nem tudnak a végtelenségig várni, fogytán a gyerek, fogytán a pénz és a türelem.

(tovább…)

„Kizárólag saját választóinknak felelek” – Gubík László felvidéki magyar pártelnök Ficóról és Fideszről

Múlt héten Robert Fico miniszterelnökkel tárgyalt Gubík László, a felvidéki Magyar Szövetség nemrég megválasztott elnöke, aki 2011-ben a magyar állampolgárság felvétele miatt veszítette el szlovák állampolgárságát – a büntető jogszabályt pedig az akkor is hatalmon lévő kormányfő kezdeményezte. A politikus azt mondja, Fico ígérete szerint nem szigorítják a szlovákiai nyelvtörvényt. A „szuverenista” retorikát használó Szövetség-politikus, Gyimesi György szerinte nem a magyar közösségnek motorozik, és a közeljövőben eldől, tolerálható-e különútja. Húsz évvel a kettős állampolgárságról szóló december ötödikei népszavazás után Gubík László szerint a sebek már gyógyulnak, ám úgy látja, a határontúli egyéni választókerületek kialakítása újabb törést okozhatna a viszonyban. Nagyinterjú.

(tovább…)

Gubík: rég nem látott egységben a felvidéki magyar közösség

„Megnyugtató, hogy a magyar diplomácia a legmagasabb, külügyminiszteri szinten jár el, a felvidéki magyarok összefogása pedig példaértékű” – nyilatkozta portálunknak Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke, aki megválasztása óta első alkalommal, november 11-én találkozott Szijjártó Péter külügyminiszterrel a párt pozsonyi székházában.

(tovább…)

Magyar Szövetség: az e-kormányzat és a digitális közszolgáltatások a jövőben magyar, cseh és ruszin nyelven is elérhetőek lesznek

Pandy Péter, a Magyar Szövetség Országos Tanácsának elnöke és Ivan Ivančin beruházási, régiófejlesztési és informatizációért felelős államtitkár mai, a digitális ügyintézés fejlesztésére irányuló megbeszélésükön egyetértettek abban, hogy az állami szervekkel való elektronikus kommunikációt Szlovákia minden lakosa számára elérhetővé kell tenni, függetlenül attól, hogy az ügyintéző milyen nemzetiségű és milyen nyelven beszél.

(tovább…)

Vissza kell adnunk a felvidéki magyar közösség hitét – Gubík László, a Magyar Szövetség új elnöke

Az elmúlt évek, sőt évtizedek politikai belharcai fájdalmas nyomot hagytak a lelkekben, a fejekben és a társadalmi állapotokban. Nemcsak a politikumot kell talpra állítani, hanem a közösségünk hitét is, jövőképet és küldetést kell kínálnunk ennek a majd félmilliós nemzetrésznek – hangsúlyozta a hirado.hu-nak Gubík László, a felvidéki Magyar Szövetség frissen megválasztott elnöke.

(tovább…)

Továbbra is kerestetik Pellegrini magyar tanácsadója

Azután, hogy az államfő, Peter Pellegrini bejelentette, hogy magyar tanácsadót is választ, úgy tűnt, ezt a pozíciót Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke töltheti be. Pellegrini ugyanakkor gyorsan egyértelművé tette, hogy aktív politikus szóba sem jöhet. Forró azonban a hétvégén távozott a párt éléről. De megnyílhat előtte az elnöki palotába vezető út? Erről érdeklődtünk.

(tovább…)

Gyimesi megkezdte az alulról építkezést

Bár több helyi szervezet is jelölte őt a párt élére, ő végül nem vállalt semmilyen jelölést. A felvidéki magyarság több, országosan ismert arcával együtt Gyimesi is visszautasította Gubík László felkérését arra, hogy legyen a Magyar Szövetség országos elnökségének a tagja.

(tovább…)

Egy a tábor, egy a zászló

Kezdjük a legfontosabbal: a Magyar Szövetség tisztújító kongresszusának megvannak a nyertesei, a vesztesei, van, aki joggal örülhet, és vannak csalódottak, elégedetlenek, a tisztújítás eredményét azonban mindenki elfogadta. Az előzetes félelmek, hogy a párt akár szakadhat is, nem következett be, nem volt látványos kivonulás, látszólag azok is elfogadták az eredményt, akiknek nem épp a szájuk íze szerint alakultak az események. Az elkövetkező három évben tehát Gubík László vezeti a magyar pártot, 77 támogató szavazata meggyőző többségként értékelhető, a második körbe bejutott másik elnökjelölt, Pandy Péter 61 szavazatával szemben is.

(tovább…)

Gubík: Meg kell állítani a lejtmenetet

A Magyar Szövetség szeptember 28-án tartja tisztújító kongresszusát. A választáson indul Gubík László is, aki civil aktivistaként lett ismert, miután megfosztották szlovák állampolgárságától. A párt állapotáról, kihívásairól és jövőbeni terveiről beszélgettünk vele.

(tovább…)

Gubík László: Nem zárt ajtók mögött lobbizom!

A Magyar Szövetség tisztújítás előtt áll. A napokban a párt elnökjelöltjeivel olvashatnak interjút indulásuk okairól, politikai céljaikról és a felvidéki politika megújulásának lehetőségeiről. Ezúttal Gubík Lászlót, a Szövetség a Közös Célokért elnökét, a felvidéki Esterházy Akadémia alapító igazgatóját kérdeztük.

(tovább…)

Nemcsak a Magyar Szövetség, hanem a magyar közösség talpra állítása a cél

Nem pusztán a Magyar Szövetség, hanem az egész felvidéki magyar közösség talpraállítása a cél, amihez a párt csupán egy keret – mondta a HírTv Napi Aktuális című műsorában Gubík László, az Esterházy Akadémia igazgatója, a SZAKC elnöke, aki nem kevesebbre vállalkozna elnökjelöltként, mint a sok évtizedes mélypontján lévő magyar érdekképviselet talpra állításán túl az emberek bizalmának visszaszerzésére.

(tovább…)

Gubík Lászlót jelölték Nagykaposon a Magyar Szövetség elnökévé

A Magyar Szövetség Nagykaposi Alapszervezete 2024. szeptember 12-én tartotta a jelöltállító és tisztújító ülését, amelyen az országos elnök posztjára Gubík Lászlót jelölték. Gubik augusztus végén politikai fórumot is tartott az Ung-vidék központjában, ahol ismertette elképzeléseit, programját és vízióját a felvidéki magyar párt jövője kapcsán.

(tovább…)