
Címke: szlovákia


A Magyar Szövetség támogatja a választási törvény módosítását
A parlamenten kívüli Magyar Szövetség támogatja a választási törvény módosítását, azt, hogy a régióknak és a nemzeti közösségeknek erősebb parlamenti képviseletük legyen. A politikai verseny korlátozásával azonban nem ért egyet a párt – mondta a TASR hírügynökségnek Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke.

Őry Péter: Eljött az idő, hogy közösen lépjünk fel az igazságos önkormányzati finanszírozásért
Őry Péter, a Magyar Szövetség alelnöke, a Pro Civis Polgári Társulás vezetője levélben fordult azon települések polgármestereihez, amelyek a közel 20 éves önkormányzati finanszírozási rendszer rossz mutatói miatt évről évre jelentős összegtől esnek el. Azt szeretnék elérni, hogy az új finanszírozási rendszer jobban tükrözze az önkormányzatok aktuális szükségleteit.

Füleken megnyitották a Megosztott Szolgáltatások Központját
Mostantól egy tucatnyi szakértő nyújt majd szolgáltatásokat Fülek és tizennyolc környező település számára. Április 14-én, hétfőn hivatalosan is átadták a Püspöki úti vállalkozói inkubátorházban található Megosztott Szolgáltatások Központját. Az eseményen részt vett Richard Raši, a parlament elnöke, Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter és államtitkára, Michal Kaliňák is.

Gubík: nincs olyan forgatókönyv, hogy ne sikerüljön a parlamentbe való bejutás
A Magyar Szövetség elnöke, Gubík László az index.hu magyarországi hírportálnak adott interjúban beszélt többek között a szlovákiai magyar politikai helyzetről, a Magyar Szövetség jövőjéről, valamint a Robert Ficóval való novemberi találkozásáról is. Az interjú során kiemelte, hogy amennyiben a magyar párt a 2027-es parlamenti választásokon sem tud bekerülni a szlovák törvényhozásba, az a felvidéki magyarság számára végzetes következményekkel járhat, ám szerinte nincs olyan forgatókönyv, hogy ne jussanak be a szlovák törvényhozásba.

Nincs vita Gubík és Orosz között
A KözBeszéd legutóbbi vendégei a felvidéki közélet két meghatározó szereplője, Gubík László és Orosz Örs voltak: Gubík a Magyar Szövetség elnöke, Orosz pedig a párt színeiben komáromi városi, illetve Nyitra megyei képviselő.

A magyar külügy határozottan elítélte a késes támadást és kiáll a felvidéki magyarság mellett
A pénteken történt pozsonyi késes támadás kapcsán Magyar Levente külügyi államtitkár szlovák kollégájával egyeztetett az eset kivizsgálása ügyében, hangsúlyozva, hogy nem tűrik a magyarok biztonságának és méltóságának veszélyeztetését, egyúttal azt sem hagyják, hogy ilyen aljas cselekedetek aláássák az elmúlt évek munkáját a két nemzet közötti együttműködés érdekében.

Magyar Szövetség: 82 napja nem működik az ország
Úgy tűnik, Rudolf Huliak miniszteri kinevezésével a kormánykoalíciónak papíron sikerül visszaszereznie a parlamenti többségéhez szükséges 76 szavazatot. Hogy ez a gyakorlatban is így lesz-e, majd a március 25-én kezdődő ülésszaka mutatja meg – írja Facebook-oldalán a Magyar Szövetség.

A szlovák EP-képviselők szerint is megbukott az uniós migrációs politika
Az utóbbi időben az Európai Unió tagországai közül egyre többen vezetik be ismét a schengeni övezeten belüli határellenőrzést, ami ellenkezik az uniós polgárok szabad mozgásának elvével. Példa erre a tagállamok csaknem harmada, beleértve Németországot, Hollandiát és Ausztriát.

Milyen veszélyekkel jár az új nyelvtörvény? – nyilvános vita a Pozsonyi Magyar Szakkollégiumban
„A nyelvtörvény árnyékában – beszélgetés az államnyelvtörvény szigorításáról és a kisebbségi jogokról” c. szlovák nyelven zajló diszkusszió során egy asztalhoz ültetjük Zuzana Čaputová volt tanácsadóját, Marián Giba alkotmányjogászt, és Fiala-Butora János kisebbségjogi szakértőt, akikkel a készülő nyelvtörvény-szigorításról és a nemzeti kisebbségek jogállásáról fogunk beszélgetni – írta a Pozsonyi Magyar Szakkollégium a holnap (12. 10./kedd) 19:00 órakor a szervezet székházában (Pozsony Óváros, Kapucínska 5) rendezett esemény meghívójában.
Forrás: bumm.sk

Gubík László: A Magyar Szövetség összehív egy jogász csapatot, hogy kivesézze és szétcincálja a nyelvtörvény tervezetét
A Magyar Szövetség elnöke a kulturális tárca kiszivárgott nyelvtörvény-tervezetére reagált közösségi oldalán.

Felmérés: a külföldi politikusok közül Orbán Viktorban és Petr Pavelben bíznak a legtöbben Szlovákiában
A vezető külföldi politikusok közül Szlovákiában a megkérdezettek legnagyobb hányada Orbán Viktor magyar miniszterelnökben és Petr Pavel cseh államfőben bízik a leginkább – derült ki egy, a DennikN által készíttetett aktuális felmérésből, amelynek eredményeit a pozsonyi újság honlapján tették közzé kedden.

Gubík László személyes találkozót kért Robert Ficótól
Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke személyes találkozót kért Robert Fico miniszterelnöktől, amelynek témája az önkormányzati finanszírozási rendszer kérdése lenne, tekintettel annak hiányosságaira.

Pozitív változást vár a Magyar Szövetség az új kisebbségi tanácstól
A gyakorlatban is érezhető változásokat hozhat a kormány önálló nemzetiségi kisebbségi tanácsa statútumának elfogadása és a kisebbségi kormánybiztos hatásköreinek erősítése – reméli a Magyar Szövetség.

Gyimesi a belügyminiszterrel tárgyalt a déli és északkeleti régiók fejlesztéséről
Gyimesi maradt az egyetlen látható felvidéki magyar politikus. A mai találkozó konkrét eredménnyel zárult.

Gubík: A kilencvenes, kétezres évek rossz reflexeit éleszti fel a nyelvtörvény módosítása
Gubík László csütörtökön a kormányhivatalban találkozott Horony Ákos kisebbségi kormánybiztossal. A Magyar Szövetség elnökét a találkozó részleteiről és a nyelvtörvény kilátásba helyezett szigorításáról kérdeztük.

Veszélybe kerülhet a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának működése
A kulturális minisztérium hétfőn menesztette a Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) igazgatóját, Branislav Panist. Kedden pedig a tárca leváltotta Anton Bittnert, a Szlovák Nemzeti Galéria (SNG) ideiglenesen megbízott igazgatóját, majd őt nevezte ki az SNM élére. A kulturális minisztérium egyik legnagyobb intézménye alá tartozik a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma is, amelynek igazgatóját, Jarábik Gabriellát kérdeztük.

Gubík Lászlót választották a Magyar Szövetség új elnökévé
A mai napon tartotta tisztújító kongresszusát Félben a Magyar Szövetség, melyen 77 szavazattal Gubík Lászlót, a SZAKC elnökét, az Esterházy Akadémia igazgatóját választották a magyar párt új elnökévé.

Gubík: Meg kell állítani a lejtmenetet
A Magyar Szövetség szeptember 28-án tartja tisztújító kongresszusát. A választáson indul Gubík László is, aki civil aktivistaként lett ismert, miután megfosztották szlovák állampolgárságától. A párt állapotáról, kihívásairól és jövőbeni terveiről beszélgettünk vele.

Tuzson Bence: Az EU jogalkotási rendje túlburjánzott jogrendszer és átláthatatlanságot eredményez
Az EU jogalkotási rendje egy túlburjánzott jogrendszert, s végső soron átláthatatlanságot eredményez – jelentette ki Tuzson Bence igazságügyi miniszter Pozsonyban, ahol részt vett a Comenius Egyetemen rendezett Pozsonyi Jogi Fórumon kedden.

Forró: Mindkét országot erősítik a magyar-szlovák kapcsolatok
Szlovákia és Magyarország hasonló álláspontot képvisel az Európai Unióban zajló eseményekről, jelenleg szorosan együttműködnek egymással, ami mindkét szomszédos állam számára előnyös. Ezt Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke mondta a TASR TV-ben.

Szlovákiában a végeredmény szerint az ellenzéki progresszívek nyerték a legtöbb mandátumot, de Robert Fico kormánypártja erősített pozícióján
Az ellenzéki Progresszív Szlovákia (PS) nyerte a legtöbb mandátumot, de a legnagyobb kormánypárt, a Robert Fico vezette Irány (Smer-SSD) csaknem megduplázta európai parlamenti (EP-) képviselőinek számát, viszont a felvidéki magyarság politikai képviseletének ezúttal sem sikerült bejutnia az EP-be – derült ki az országban már szombaton lezajlott EP-választás hivatalos végeredményeiből, amelyet vasárnap este ismertettek az állami választási bizottság és a statisztikai hivatal közös pozsonyi sajtótájékoztatóján.

Szlovák kormányfő: nincs okom azt hinni, magányos őrült követett el ellenem merényletet
Robert Fico szlovák kormányfő szerint arra kell számítani, hogy a kormányellenes média és külföldről finanszírozott nem kormányzati szervek megpróbálják majd bagatellizálni az ellene elkövetett gyilkossági kísérletet.

Forró Krisztián: minden esélyünk megvan arra, hogy legyen európai parlamenti képviselőnk
Forró Krisztián szerint az államfőválasztás is megmutatta, hogy a többség a béke és nem a háború pártján áll, ez tükröződik a második forduló eredményében. Jó együttműködésre számít a megválasztott elnökkel, de a figyelem középpontjában már az európai parlamenti választások állnak – a magyar párt elnöke szerint nagyon fontos, hogy a felvidéki magyarság hangja megjelenjen az Európai Parlamentben, nemcsak a felvidéki magyarságot erősítve ezzel, hanem az egész magyar nemzetet is.

Nem szűnik meg a KKA
Hivatalosan is bejelentette terveinek megváltoztatását a kulturális tárca, egyelőre nem kerül sor a Kisebbségi Kulturális Alap, a Művészeti Alap, valamint az Audiovizuális Alap összevonására.

Ódor Lajos lesz a PS listavezetője az EP-választáson
Ódor Lajos volt kormányfő lesz a Progresívne Slovensko (PS) listavezetője az európai parlamenti választáson – jelentette be szerdán Michal Šimečka, a PS elnöke.

Böjte Csaba Dunaszerdahelyen: Szeressük ki egymásból a jót!
A mai ember identitáskrízisben van: nem találja önmagát, nincs önbizalma. Sokan ezért vesznek el az úton, pedig minden egyes ember egy csoda. Minden gyermek Isten ajándéka, aki selejtet nem teremt. Ha megbélyegezzük egymást, akkor a mennyei atyát kritizáljuk. Ezért sem szabad egymást leértékelnünk – mondta Böjte Csaba ferences szerzetes Dunaszerdahelyen, a fél éve működő Felvidéki Mathias Corvinus Collegium rendezvényén. A gyermekmentő erdélyi szerzetest az MCC a tehetséggondozó programja keretében hívta meg, amelynek célja, hogy olyan tudást adjon a legtehetségesebb fiataloknak, amihez máshol, az iskola kereteken belül nem jutnak hozzá. Böjte Csaba azt üzente a felvidéki fiataloknak: ismerjék fel magukban, hogy Isten remekművei, és szeressék ki egymásból a jót.

Szijjártó Péter: Magyarország a jövőben is elkötelezett a határátkelési pontok létesítésében Szlovákiával
Magyarország a jövőben is elkötelezett amellett, hogy minél több határátkelési pontot létesítsen Szlovákiával – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a magyarországi Drégelypalánk és a szlovákiai Ipolyhídvég között 2,9 milliárd forintból épült új Ipoly-híd projektzáró eseményén Drégelypalánkon.

Szijjártó Péter a szlovákiai Magyar Szövetség párt vezetőivel tárgyalt
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a szlovákiai Magyar Szövetség párt vezetőivel tárgyalt, Robert Fico szlovák miniszterelnök jövő heti budapesti látogatása előkészítéseként – a politikus erről közösségi oldalán számolt be.

Szlovákiában márciusban tartják meg az államfőválasztást
Március 23-án tartják az államfőválasztás első fordulóját Szlovákiában – jelentette be a pozsonyi parlament elnöke, Peter Pellegrini hétfőn.

Forró Krisztián marad a felvidéki magyar párt elnöke, s ő lesz a köztársaságielnök-jelöltjük is
Megerősítette pártelnöki tisztében Forró Krisztiánt a felvidéki magyar párt kongresszusa, s a párt köztársaságielnök-jelöltjének is őt választotta az eddig Szövetségnek nevezett párt legszélesebb körű döntéshozó testülete, amely egyúttal névváltoztatásról is döntött, s Magyar Szövetségre nevezte át magát – jelentették be a párt tisztújító kongresszusán a felvidéki Paton szombaton.

Forró lehet a Szövetség államfőjelöltje
A Szövetség elnöksége kedden úgy döntött Forró Krisztián pártelnököt szeretnék indítani az államfőválasztáson. A döntést még a december 9-én esedékes pártkongresszusnak is jóvá kell hagynia.

Ukrajna felfüggesztette a Lengyelország, Magyarország és Szlovákia elleni panaszát a WTO-nál
Kijev úgy döntött, hogy „szünetelteti” a Lengyelországgal, Magyarországgal és Szlovákiával szemben az ukrajnai gabonaimport korlátozása miatt a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) benyújtott panaszát, mert megkísérel gyakorlati, kompromisszumos megoldást találni a probléma megoldására – közölte Tarasz Kacska gazdasági miniszter-helyettes, Ukrajna kereskedelmi képviselője csütörtökön Brüsszelben, újságíróknak nyilatkozva.

Forró Krisztián a joj24 tévében: Erős manipuláció az oka a magyarok alacsonyabb részvételének
Forró Krisztián, az Aliancia – Szövetség párt elnöke volt a joj24 hírtelevízió szerda esti, Analízisek című műsorának a vendége. A „Hogyan tovább a vereség után” alcímet kapott beszélgetésben rajta kívül még egy másik parlamenten kívül maradt párt, a Demokrati elnöke, Eduard Heger kapott helyet. A műsort Lucia Straňavová vezette, aki láthatóan ügyelt arra, hogy mindkét beszélgetőpartnere egyenlő időt kapjon a megszólalásra.

Ratislav Káčer: „Magam is részben magyar gyökerekkel rendelkezem, akkor milyen hungarofóbiáról beszélünk?”
A szlovák külügyminiszter szerint Orbánnak az az érdeke, hogy felszítsa a nemzeti szenvedélyeket, gyűlöletet szítson, és azt a látszatot keltse, hogy Szlovákia a bolond, aki táplálja azt.

Szijjártó Péter: közös sikertörténeteket kell építeni Szlovákiával
Minél jobb a kapcsolat Magyarország és Szlovákia között, annál jobb az élethelyzete a felvidéki magyarságnak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Danubia Televíziónak adott interjújában. A tárcavezető Ipolydamásdon, a Károly Róbert híd minapi felavatása után nyilatkozva úgy fogalmazott: ha a két ország közös sikertörténeteket épít, akkor a nehéz ügyekre is megoldást talál.

Menczer Tamás: a szlovák külügyminiszter hisz a fegyverszállításokban, de a harctéren csak halál van
A szlovák külügyminiszter hisz a fegyverszállításokban, és igaza is lenne, ha ennek a konfliktusnak lenne megoldása a harctéren, de nincs – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára az MTI-nek hétfőn.

A Szövetség számára prioritás a kisebbségi törvény elfogadása
Programbemutató sajtótájékoztatót tartott a Szövetség a párt pozsonyi székházában, amelyen Mózes Szabolcs, a Szövetség alelnöke és Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere és a Szövetség elnökségi tagja tájékoztattak a párt programjának egy részéről. Ez volt az első programbemutató sajtótájékoztató, amelyt még további három fog követni.

Orbán Viktor: nagy lehetőségek vannak a Romániával és Szlovákiával való együttműködésben
Nagy lehetőségeket lát a Romániával és a Szlovákiával való együttműködésben Orbán Viktor miniszterelnök.

Az egykori Most-Híd több vezető politikusa bejelentette, hogy távozik az egységes felvidéki magyar pártból
Bejelentette az egykori Most-Híd párt több vezető politikusa, hogy az általuk alkotott platform kilép a többéves tárgyalási folyamat után 2021 őszén egységesült felvidéki magyar pártból, a Szövetségből – számoltak be felvidéki hírcsatornák kedden.

Potápi Árpád János: az akaratán kívül világnemzetté vált magyarság számára nagyon fontos, hogy meg tudja tartani identitását
Az akaratán kívül világnemzetté vált magyarság számára nagyon fontos, hogy meg tudja tartani identitását – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára kedden a felvidéki Révkomáromban, ahol részt vett a „Miénk a város!” játék ünnepélyes eredményhirdetésén.

Orbán Viktor: Szlovákia fontos szövetségesünk és stratégiai partnerünk; készen állunk a közös munkára
Orbán Viktor miniszterelnök kedden levélben fejezte ki gratulációját Szlovákia új kormányfőjének, Ódor Lajosnak – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Ódor Lajos személye hozzájárulhat a szlovák-magyar viszony javulásához
Stabilitást hozhat a magyar nemzetiségű kormányfő Szlovákiában. Ódor Lajos kinevezése jól mutatja, hogy a felvidéki magyarság körében is vannak olyan szakemberek, akik bárhol megállják a helyüket − fogalmazott lapunknak adott interjújában Forró Krisztián. A szlovákiai magyar Szövetség párt elnökét arról kérdeztük, milyen hatással lehet a felvidéki magyar közösségekre és a szlovák−magyar kapcsolatokra, hogy az országnak magyar nemzetiségű kormányfője lesz, valamint hogy hogyan készül a párt a szeptemberi előre hozott választásokra.

Čaputová döntött a folytatásról, magyar nemzetiségű miniszterelnöke lesz Szlovákiának
Zuzana Čaputová köztársasági elnök bejelentette, hivatalnokkormányt bíz meg az ország irányításával.

Menczer Tamás: a szlovák külügyminiszter tisztelettel beszéljen a magyarokról!
Felszólítjuk Szlovákia külügyminiszterét, Rastislav Kácert, hogy tisztelettel beszéljen a magyarokról! – írta hivatalos Facebook-oldalán Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.

Orbán Viktor részt vett a szlovák államiság évfordulóján tartott gálaesten
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó Pozsonyban részt vett az önálló Szlovákia megalakulásának 30. évfordulója alkalmából rendezett szombati gálaesten – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Szijjártó Péter: mindkét fél sokat profitál Magyarország és Szlovákia együttműködéséből
Mindkét fél sokat profitál Magyarország és Szlovákia együttműködéséből, ez a megbízható kapcsolat ráadásul segít a jelenlegi nehéz helyzet kezelésében is – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pozsonyban.

Szövetség: Pozitív diszkriminációra lenne szükség a magyar közoktatásban
Milyen problémákkal küzd a magyar közoktatás Szlovákiában, és milyen megoldásokat javasol a Szövetség? A párt szerdai sajtótájékoztatóján az új tárcavezető beiktatása kapcsán mutatták be az ágazat legégetőbb problémáit.

Kövér László részvétnyilvánítása a szlovák parlament elnökének
Részvétét nyilvánította Kövér László, az Országgyűlés elnöke Boris Kollárnak, a szlovák parlament, a nemzeti tanács elnökének a Pozsony belvárosában történt tömegszerencsétlenség miatt.

Novák Katalin: a szankciók az orosz agresszornak okozzanak nehézségeket, ne Európának
Olyan uniós gazdasági szankciókra van szükség, amelyek az orosz agresszornak okoznak súlyos gazdasági nehézségeket, nem az európai gazdaságnak – mondta el pénteken Pozsonyban a Zuzana Caputová szlovák államfővel folytatott négyszemközti, majd plenáris megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón Novák Katalin magyar köztársasági elnök.

Nagy István magyar agrárminiszter Budajhoz megy a Sajó miatt
Magyarországot is zavarja a Sajó példátlan szennyezése. A Ján Budaj vezette Környezetvédelmi Minisztérium február óta tartó tétlensége miatt a folyó élővilága kipusztult.

Orbán: a közép-európai népek túlélésének záloga a szövetségkötés
A közép-európai sorsközösségben élő népek között értelmetlen bármiféle ellenségeskedés, „mindannyiunk túlélésének záloga a barátság és a szövetségkötés” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Mária Valéria híd átadásának huszadik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, hétfőn Esztergomban.

Farkas Iván: A Magyar Közösség Pártja nem szűnik meg, hanem alaposan átalakul
A szökőév szökőnapján, azaz 2020. február 29-én lezajlottak a parlamenti választások. Mindenekelőtt meg szeretném köszöni a részvételt mindazoknak, akik eljöttek választani. Egyúttal meg szeretném köszönni a Magyar Közösségi Összefogás 22-es választási listájára leadott szavazatokat. Ismét sokan voltunk, ám újra nem elegen.

Szlovák választások – Menyhárt: erős, egységes etnikai politizálást folytató magyar képviseletre van szükség
Erős, egységes és etnikai politizálást folytató magyar képviseletre van szükség a Felvidéken – jelentette ki csütörtökön sajtótájékoztatóján Menyhárt József, aki a minap mondott le a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöki tisztéről.

Merre van az előre? Őry Péter így szervezné újjá a magyar politikai képviseletet
A február 29-i választáson az etnikai politizálás létjogosultsága nem kérdőjeleződött meg, de világossá vált, hogy haladéktalanul véget kell vetni a felvidéki magyar politika megosztottságának – véli az MKP Országos Tanácsának elnöke. Őry Péter szerint az egységes magyar érdekképviseletnek alulról építkezőnek kell lennie, tekintet nélkül a párthovatartozásra, de nem hagyható figyelmen kívül, kinek vannak a régiókban működő struktúrái. Interjúnk.

Kihirdették a hivatalos végeredményt
A parlamenti választásokat az OĽaNO mozgalom nyerte meg. A formáció a szavazatok 25,02 százalékát szerezte meg, és ez 53 parlamenti mandátumot hozott neki. A választások hivatalos végeredményét egy sajtótájékoztató keretében hirdette ki az Állami Választási Bizottság vasárnap. A választási részvétel elérte a 65,8 százalékot. A parlamentbe hat párt és mozgalom jutott be.