Hétfőn ülésezett a Nemzeti Kisebbségekért és Etnikai Csoportokért Felelős Bizottság, amely per rollam eljárás keretében felhívást tett közzé, melyben kérik – többek között Igor Matovič miniszterelnököt -, hogy az idei népszámlálás során az eredeti terveknek megfelelően a második nemzetiséget is meg lehessen jelölni.
„Mi, a Nemzeti Kisebbségi és Etnikai Csoportok Bizottságának tagjai aggódunk a 2021-es népszámlálás során a nemzetiség és az etnikum meghatározása módjának megváltoztatására tett kísérlet miatt, különösen a nemzetiségre vonatkozó második kérdés javasolt eltörlése miatt. Nem értünk egyet azzal, hogy ezt a lehetőséget az utolsó pillanatban, azaz közvetlenül a népszámlálás megkezdése előtt kizárjuk a népszámlálási űrlapból” – áll a felhívásban.
A bizottság arra hivatkozik, hogy a jelenlegi változtatást a nemzeti kisebbségek részvétele, nyilvános és szakmai megbeszélések, valamint egy ilyen lépés hatásának vizsgálata nélkül tették – áll a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményükben.
Véleményük szerint a szlovák állampolgárok – köztük a nemzeti kisebbségek tagjai – számára előrelépést jelentene a nemzetközi hatóságok által is ajánlott második nemzetiség lehetőségének választása, ezért kérik a kérdőív jelenlegi formájában való megőrzését.
Ugyanakkor a bizottság utasította elnökét – a Szlovák Köztársaság kormányának nemzeti kisebbségekért felelős képviselőjét –, hogy a felhívást küldje el a Szlovák Köztársaság miniszterelnökének, az Emberi Jogok, Nemzeti Kisebbségek és Nemek Közötti Egyenlőség Tanácsa elnökének és a Szlovák Statisztikai Hivatal elnökének.
A bizottság 32 szavazati joggal rendelkező tagja közül 23 szavazott ezen állásfoglalás mellett, 9 tartózkodott, senki sem volt ellene. A tizenhárom nemzeti kisebbség közül tíz támogatta, három tartózkodott, és egyik sem ellenezte – derült ki a közleményből.
Bukovszky László, a bizottság elnöke, a nemzeti kisebbségek megválasztott képviselőinek akarata értelmében arra kérte a felhívás címzettjeit, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy néhány nappal a 2021. évi népszámlálás előtt megállítsák a népszámlálási forma megváltoztatását.
Mint ismert, gyorsított eljárásban már tárcaközi egyeztetésen van az a javaslat, amely szerint megszűnne az a lehetőség, hogy az idei népszámlálás során második nemzetiséget is meg lehessen jelölni.
Felvidék Ma