Helyes döntésnek tartja Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hogy Klaus Iohannis államfő csak akkor hívja egyeztetésekre a pártokat, ha előzetesen megállapodnak egymással egy parlamenti többség kialakításáról.
Az RMDSZ elnöke az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva csütörtök este elmondta, két meghiúsult kormányalakítási kísérlet után teljesen érthető, hogy az államfő kivár a formális tárgyalásokkal. Kelemen ugyanakkor leszögezte, számítani kell arra, hogy jelen helyzetben a parlamenti többség kialakítása időigényes lesz, mert – bármilyen összetételű is lesz a koalíció – „van egy fokú bizalmatlanság” az egyes alakulatok között.
A politikus úgy véli, találni kell egy olyan közös, hosszú távú tervet, elképzelést, amely segíthet túllépni a közelmúlt sérelmein. „Ez egyaránt érvényes a PNL–USR- és a PSD–PNL-viszonyra” – fogalmazott. Hozzátette: egy széles többség kialakításához akár két-három hétre is szükség lehet, hiszen össze kell hangolni az együttműködő pártok álláspontját, ki kell dolgozni a kormányprogramot, illetve a miniszterelnök személyéről is dönteni kell.
A PNL–USR–RMDSZ alkotta koalíció helyreállításáról Kelemen Hunor azt mondta, az RMDSZ álláspontja változatlan: a szövetség ezt a variánst részesítené előnyben, de egyre kevesebb esélyt lát a megvalósulására. Elismerte, a PSD-vel való koalíció esetén kényelmes, 59 százalékos többséget alakítana a PNL, és ha bevonják a kisebbségeket, ez tovább nőne, az RMDSZ-szel együtt pedig meglenne a kétharmados arány a parlamentben . „Ha létrejön egy ilyen széles többség, a célok között kell szerepelnie az alkotmányos reformnak, hosszú távú perspektíváról lehet beszélni” – magyarázta.
Hosszú a PSD-s igénylista, nem járnának jól az összeborulással a liberálisok Az USR után a PSD-vel folytatta a kormányalakítás lehetőségeiről szóló egyeztetéseket a PNL. A kiszivárgott hírek szerint a PSD kulcsfontosságú pozíciókat – köztük a miniszterelnökit – követelne kormányra lépése esetén. Mint ismeretes, Klaus Iohannis államfő csütörtök este bejelentette, csak akkor hívja egyeztetésre a parlamenti pártokat, amikor kialakul az új kormány beiktatásához szükséges parlamenti többség.
kronikaonline.ro Fotó: RMDSZ