
Címke: pozsony


Orbán Viktor: ma minden idők legjobb szlovák-magyar kapcsolatrendszerében élünk
Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ma minden idők legjobb szlovák-magyar kapcsolatrendszerében élünk – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Robert Fico szlovák kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón hétfőn Pozsonyban.

Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia megnyitja a határátkelőhelyek sűrítésének második fejezetét
Magyarország és Szlovákia megnyitja a határátkelőhelyek számának bővítésére irányuló megállapodás második fejezetét, amelynek keretében három új híd és négy új út építésének tervezését is megkezdik a felek – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pozsonyban.

Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia a lehető legszorosabban együttműködik a béke érdekében
Magyarország és Szlovákia patrióta kormánya a lehető legszorosabban együttműködik a minél előbbi ukrajnai béketeremtés és a két ország szuverenitásának védelme érdekében – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pozsonyban.

A magyar külügy határozottan elítélte a késes támadást és kiáll a felvidéki magyarság mellett
A pénteken történt pozsonyi késes támadás kapcsán Magyar Levente külügyi államtitkár szlovák kollégájával egyeztetett az eset kivizsgálása ügyében, hangsúlyozva, hogy nem tűrik a magyarok biztonságának és méltóságának veszélyeztetését, egyúttal azt sem hagyják, hogy ilyen aljas cselekedetek aláássák az elmúlt évek munkáját a két nemzet közötti együttműködés érdekében.

Szijjártó Péter: a szlovák házelnök megerősítette, hogy nem korlátozzák a magyarok nyelvhasználati jogait
Peter Ziga, a szlovák parlament elnöke világosan megerősítette, hogy egy esetleges új nyelvjogi törvény semmilyen módon nem fogja korlátozni az országban élő nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatát – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pozsonyban.

Orbán Viktor kedden Ficóval és Vuciccsal tárgyal
Robert Fico az ellene elkövetett merénylet óta először találkozik a magyar miniszterelnökkel.

Tuzson Bence: Az EU jogalkotási rendje túlburjánzott jogrendszer és átláthatatlanságot eredményez
Az EU jogalkotási rendje egy túlburjánzott jogrendszert, s végső soron átláthatatlanságot eredményez – jelentette ki Tuzson Bence igazságügyi miniszter Pozsonyban, ahol részt vett a Comenius Egyetemen rendezett Pozsonyi Jogi Fórumon kedden.

Szlovák-magyar vasúti találkozó Pozsonyban
A felvidéki magyarok és az anyaország közötti vasúti kapcsolat erősítése és a két ország közötti vasúti közlekedés fejlesztéséről folytatott tárgyalásokat a magyar és a szlovák vasúttársaság vezetője Pozsonyban – közölte a MÁV Zrt. honlapján pénteken.

Szili Katalin: ma a korparancs az, hogy küzdeni kell a békéért és a biztonságért
Ma a korparancs az, hogy küzdeni kell az egész nemzet békéjéért és biztonságáért, mert a háborúban nem születik semmi – mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó kedden Pozsonyban, a magyar nagykövetség március 15-i rendezvényén elhangzott ünnepi beszédében.

Az 1919-es pozsonyi sortűz áldozataira emlékeztek
Maroknyi magyar gyűlt össze 2024. február 11-én, a csalogányvölgyi temetőben, hogy az 1919. február 12-én történt pozsonyi sortűz áldozataira emlékezzenek. A Csemadok Pozsony-Óvárosi Alapszervezete által szervezett megemlékezésen, a múltidézést követően, elhelyezték a koszorúkat.

Szili Katalin Pozsonyban: nem lehet feladni az etnikai politizálást
Nem lehet feladni az etnikai politizálást, mert az az önfeladást jelentené – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap Pozsonyban, ahol beszédet mondott a Felvidékről kitelepített magyarok emlékére tartott megemlékezésen.

Szili Katalin: az asszimiláció elkerüléséhez kollektív jogok kellenek
Az asszimiláció elkerüléséhez kollektív jogok kellenek – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó Pozsonyban szerdán, A svájci Jura kanton autonómiája, harca az önrendelkezésért című könyv bemutatóján.

Szili Katalin: ma az igazság a béke oldalán áll
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc a legjobb példája annak, hogy ki kell állni az igazság, a jogaink és szuverenitásunk védelmében, és ki kell állni azért, hogy ma az igazság a béke oldalán áll – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó szerdán Pozsonyban, a Medikus kertben lévő Petőfi-szobornál tartott ünnepi megemlékezésen.

Kövér László: az energetikai függés megoldása nem vezethet egy másik egyoldalú függés kialakulásához
Az energetikai függés problémáját egyidejűleg és úgy kell megoldani, hogy az ne eredményezzen egy másik egyoldalú függést – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke Pozsonyban a V4-es országok parlamenti elnökeinek találkozóján pénteken.

Szijjártó Péter: mindkét fél sokat profitál Magyarország és Szlovákia együttműködéséből
Mindkét fél sokat profitál Magyarország és Szlovákia együttműködéséből, ez a megbízható kapcsolat ráadásul segít a jelenlegi nehéz helyzet kezelésében is – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pozsonyban.

Potápi: megerősödött a nemzeti összetartozás érzése az elmúlt 12 évben
Az elmúlt 12 év legfontosabb eredménye, hogy sokakban föltámadt és megerősödött a nemzeti összetartozás tudata, élménye, érzése – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára Pozsonyban, ahol köszöntőt mondott a Pozsonyi Magyar Szakkollégium évnyitó ünnepségén pénteken.

Orbán Balázs: az ukrajnai háború elhúzódásán Európa nem nyerhet
Az ukrajnai háború elhúzódásán még nyerhetnek valamit a kínaiak és az amerikaiak, de egy biztos, hogy ezen a háborún Európa már nem nyerhet – jelentette ki Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója hétfőn Pozsonyban, ahol felszólalt egy panelbeszélgetésen a Ladislav Hanus társaság által szervezett konzervatív konferencián.

„Pozsonynak erős, inspiráló hangulata van, amely a helyi magyarságra is jó hatással lehet”
Kollai István történész, közgazdász 2010 és 2015 között volt a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója. Milyen célokkal érkezett ide? Mit sikerült ebből megvalósítani? Miért zárt be a Café Nappali, amelynek kezdeményezője volt? Mit gondol a helyi magyar közösségről? – ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban kerestük meg őt.
