Egyházi magánintézményként kezdődött el az oktatás a bánffyhunyadi magyar óvodában, miután a Kolozs megyei város önkormányzata nem hagyta jóvá, hogy az állami iskolahálózat részévé váljon a magyar támogatással épült ingatlan.
Kató Béla erdélyi református püspök a keddi tanévnyitó és hálaadó ünnepségen úgy fogalmazott, hogy az óvoda építésének történetét nézve a bánffyhunyadi magyarság azt gondolhatta, hogy a földi hatalom a legnagyobb, amivel szemben nincsenek eszközök. Most mégis ünnepelhet, mert elhitte, hogy a hatalom nem az emberé, hanem az Istené – mondta. „Nem kívánok kárhoztatni senkit és semmit, hanem hálát adni Istennek, hogy a bánffyhunyadi magyar reformátusok képesek voltak arra, hogy megszervezzék, mellé álljanak, bátorságuk van arra, hogy elindítsanak egy önálló, magán és egyházi kombinációban történő oktatást” – mondta a püspök. Emlékeztetett, hogy egy éve mérföldkőnek tekintették az óvoda megépültét, és azt hitték, épülhet az iskola is, a folytatást pedig sokan kudarcként élték meg.
„Most pedig, mikor itt vagyunk, látjuk, hogy az összefogás és a hit, amely bennünk van, legyőzhetetlen (.). Nem tehetünk mást, ezt az óvodát nekünk most birtokba kell venni” – mondta Kató Béla hálát adva az intézményben tanuló gyerekekért. A további feladatokra is kitért, rámutatva, hogy nem elég beindítani az intézményt, a gyerekeket nevelni is kell. „Amikor egy közösség dönt arról, hogy az ő elvei szerint szeretné nevelni a gyerekeket, az óriási dolog” – jelentette ki. Hozzátette: a bánffyhunyadiaknak megadatik a lehetőség, maguk dönthetnek, mit akarnak utódjaiknak áthagyományozni, tovább éltetve a közösséget.
Kató Béla szerint a helyi magyar közösségnek külön perselye kell legyen az óvoda fenntartására, és a közös erőfeszítés megerősíti a közösséget. Áldást mondott a gyerekekre, szülőkre és az óvodát működtető egész közösségre. Vincze Minya István kalotaszegi esperes beszédében úgy vélte, az intézmény épp azért jött létre, hogy megmaradjon a bánffyhunyadi magyar református közösség.
Kerekes Adelhaida Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes elmondta, hogy bár az intézményben magánoktatás zajlik, azt elismeri az állam. Búzás-Fekete Mária bánffyhunyadi alpolgármester úgy vélte, egy év után véget ért a helyi magyarság szenvedése, az óvoda megnyitása örömöt és boldogságot okoz. Jakab Mihály Gyula bánffyhunyadi református lelkész úgy értékelt, megvalósult a tervük és megköszönte a püspökség támogatását, a szülők bizalmát, hogy 35 gyereket írattak be az óvodába, és az óvónőknek is, hogy vállalták a munkát.
A bánffyhunyadi református egyházközség júniusban jelentette be, hogy az új tanévtől magánintézményként, de térítésmentesen működteti a magyar támogatással épült óvodát, miután az önkormányzati testület tavaly nem hagyta jóvá, hogy az állami oktatási hálózat részévé váljon. Azóta sem sikerült megállapodni az önkormányzattal erről, Mircea Morosan polgármester arra hivatkozott, hogy a város eladósodott, nem tudja finanszírozni az intézményt.
A tavaly júliusban felavatott, azóta kihasználatlanul álló épület magánóvodaként működtetését már a romániai közoktatás minőségéért felelős bizottság (ARACIP) is jóváhagyta. Az egyház még az épület tavalyi felavatásakor egyértelművé tette, hogy magyar nyelvű oktatás folyik benne, de mindenki számára nyitott lesz nemzetiségi és vallási hovatartozástól függetlenül. A 35 gyerekből nyolc román nemzetiségű vagy vegyesházasságban született.
A magyar állam támogatásával a református egyház által épített új óvodát 2022. július 17-én avatták fel. A 300 millió forintból felépített kétszintes épületben négy óvodás és egy bölcsődés csoport kap helyet. A mintegy 9000 lakosú Bánffyhunyadon közel 30 százalékos a magyarok aránya, és a város vonzáskörében magyar többségű falvak találhatók.
MTI