
Címke: kanada


A Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjasok kanadai regionális konferenciája
A kanadai Niagara Falls magyar közösségének otthona, az Árpád Ház látta vendégül a harmadik kanadai regionális konferenciára érkező résztvevőket. Az eseményre június 9-11. között került sor, mely egyben a 2022/23 évi Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjprogram kanadai programszakaszának zárása is volt.

Potápi Árpád János: ma első és legfontosabb álmunk a béke
A magyar szabadságszerető nép, 1848 forradalmi lelkülete ezért talált otthonra olyan gyorsan minden magyar szívében – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára helyi idő szerint szombaton Kanadában, Calgaryban, a magyar közösség március 15-i ünnepségén.

Potápi Árpád János: a legnehezebb időkben a nemzet egysége erőt ad
A 175 évvel ezelőtt kitört forradalom egyik legnagyobb eredménye az, hogy egységbe kovácsolta a nemzetet – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Edmontonban vasárnap a március 15-e alkalmából tartott ünnepségen, kiemelve, “a legnehezebb időkben, amikor legfontosabb értékeink forognak veszélyben, a nemzet egysége ad nekünk erőt, az a tudat, hogy számíthatunk egymásra és az anyaországra”.

A világon keresztül létezünk és vagyunk – a kanadai magyar cserkészet története III. rész
A cserkészet egyik központi eleme a világtalálkozók mellett a cserkésztáborok. A katolikus egyházközség kötelékébe tartozó torontói 20-as számú Árpád Vezér cserkészcsoport a ’70-es évektől kezdve négy jubileumi tábort szervezett a jezsuiták Loyola Parkjában.

A világon keresztül létezünk és vagyunk – a kanadai magyar cserkészet története II. rész
A Külföldi Magyar Cserkészszövetség öt kerületben végzi a munkát: Európában, Dél-Amerikában, Ausztráliában, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában. A KMCSSZ nem csak a Kárpát-medencében élő magyar cserkészekkel ápol jó viszonyt, hanem az adott régiókban élő más nemzetiségű cserkészekkel is próbálja megtalálni a közös hangot.

Színdarab az emigrációról ’56-os emigránsoknak
Az Ottawai Magyar Házban egy a forradalom és szabadságharc idején középiskolás osztály életébe nyerhettek bepillantást a nézők.

Hivatalában látogatta meg Novák Katalin Ontario tartomány miniszterelnökét
Ontario tartomány miniszterelnökével találkozott kanadai látogatásának negyedik napján a köztársasági elnök; Novák Katalin és Doug Ford többek között a kanadai magyarok helyzetéről tárgyalt.

Novák: Magyarország feladata a felelősségvállalás, a diaszpórában élő magyaroké pedig magyarságuk megőrzése
A diaszpórában élők és az anyaország összetartozása felelősség is mindkét fél számára – hangsúlyozta a köztársasági elnök helyi idő szerint vasárnap Torontóban, az Első Magyar Református Egyház új templomának és közösségi központjának megnyitóján.

Szilágyi: a haza mi vagyunk
A legfontosabb üzenet, amit az 1956-os forradalomban harcoló honfitársaink hagyatékul hagytak ránk az, hogy a haza nem országhatárokhoz köthető, hanem közösséghez és barátokhoz, a haza mi vagyunk – mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára vasárnap, Kanadában tett hivatalos, négynapos látogatásának zárónapján az MTI-nek.

Trianon 101 – Emléktúrák és megemlékezések Kanadában
Trianon 101 – Emléktúrák és megemlékezések Kanadában – a Kanadai Magyar Diaszpóra Tanács és Magyarország Kanadai Nagykövetsége együttműködésében.

Szenthe Anna: „A magyarság érzése biztonságot ad, menedéket nyújt a helytálláshoz a kanadai életben”
Mintegy 360 ezer magyar él a csaknem 10 millió négyzetkilométeres Kanada területén elszórtan. Közülük időseket és fiatalokat – az internet révén már lakóhelytől függetlenül is – nagy sikerrel szólítanak meg a Kanadai Magyar Kulturális Tanács (KMKT) programjai. A szervezet vezetője, a Diaszpóra Tanács Kanadai elnöke, Szenthe Anna – férjével, Szenthe Sándor tiszteletbeli konzullal együtt – több mint négy évtizede dolgozik ezért a közösségért, a nemzeti értékeik megőrzéséért. Az Edmontonban élő biológus úgy véli: sosem voltak még annyira összetartók, mint manapság.

A kanadai magyarok nem felejtik, honnan jöttek
A kanadai magyar diaszpóra egyik albertai tagja idén februárban 300 ezer kanadai dollár, azaz közel 70 millió forint értékű adományt juttatott el a szolnoki Hetényi Gyula Kórháznak, amely az utóbbi időszak egyik legnagyvonalúbb felajánlása volt.

A magyar közösségek mindennapjai Kanadában – összetartozás a korlátozások idején
A Kanadában élő magyar diaszpórát is új kihívások elé állították a CoViD-19 járvány miatti korlátozások. A vírus terjedésének megakadályozása érdekében a kanadai kormányzat is komoly korlátozásokat vezetett be az elmúlt hetekben, amelyek előreláthatóan több héten, vagy akár hónapon keresztül is fennmaradnak, így a közösségi rendezvények megtartását is akadályozzák. (tovább…)

Költészetnapi közös kanadai virtuális verselés
Mivel a diaszpórában élő magyarok közösségének megtartása szempontjából még az átlagosnál is nagyobb kihívást jelent a kötelező fizikai távolságtartás a nagy kiterjedésű Kanadában, a magyar költészet napján ismét az online közösségi tér nyújtott segítséget egy közös versmondáshoz. (tovább…)

Kanadában a helyi magyar emlékeket és értékeket bemutató honlap indult
A helyi magyar emlékeket és értékeket bemutató honlap indult Kanadában az ottawai magyar nagykövetség kezdeményezésére.

41. Nyugat-Kanadai Magyar Néptánc Fesztivál
A kanadai Maros néptánccsoport 2000-ben alakult, tagjai pedig öt városból, három tartományból (Alberta, Saskatchewan, Manitoba), több száz kilométereket utazva érkeznek próbákra. Véleményem szerint kevés ilyen elszánt csoport létezik, ezért igazán példaértékű az az elkötelezettség, amelyet ők a magyar hagyományápolás iránt tanúsítanak.
