A nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés Magyarországon gyűjtött újabb támogató aláírásait igazolta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) – közölte kedden Izsák Balázs, a kezdeményező bizottság képviselője, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
Románia a saját külpolitikai tekintélyét rombolja, amikor az európai polgári kezdeményezésekkel szemben pereskedik, és rendre elveszíti ezeket a pereket – jelentette ki egy szerdai sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón Izsák Balázs, a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés bizottságának képviselője annak a pernek a kapcsán, amelyet Románia szerdán veszített el az Európai Unió luxembourgi törvényszékén.
Románia elvesztette azt a pert, melyet az Európai Bizottság (EB) ellen indított, és amelyben a nemzeti régiókról indított európai polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételét kifogásolta.
Immár hivatalosan is elismertté vált a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésének a sikeressége – jelentette be csütörtökön Izsák Balázs, a polgári kezdeményezés bizottságának a képviselője, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
Befejeződött pénteken éjfélkor a Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiókért folytatott polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése, a szükséges hét helyett tizenegy országban sikerült teljesíteni a célt. A kampánycsapatnak és vezetőjének, Pesty Lászlónak a számok mögötti 15 hónapnyi kemény munkáért gratulált Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, valamint Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke.
Izsák Balázs szerint akár múlt időbe is lehet tenni a 2013 óta használt „Székelyföldért megmozgatjuk Európát!” jelszót. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke azon a sajtótájékoztatón beszélt erről, amelyet pénteken tartott Sepsiszentgyörgyön a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésének az éjfélkor bekövetkező lezárása alkalmából.
A folyamatos ellenségeskedéssel való felhagyásra kéri Románia képviselőit Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke abból az alkalomból, hogy az Európai Törvényszék csütörtökön tárgyalja Románia Európai Bizottság (EB) elleni keresetét a nemzeti régiók polgári kezdeményezése ügyében.
Napirenden kell tartani a nemzeti régiók ügyét május 7-éig azokban az országokban, ahol a „tartalék aláírások” száma még nem elegendő – hangsúlyozta az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a székely szabadság napja alkalmából szerdán Budapesten.
Levélben tájékoztatta Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés szervezőit az aláírásgyűjtés időtartamának a harmadik meghosszabbításáról – közölte pénteken a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sajtószolgálata.
A nemzeti régiók védelmében indított európai aláírásgyűjtés folytatásában és egy új európai etnoregionáls mozgalom megalapozásában reménykedik a kezdeményezést elindító Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amely az ez irányú folyamatos építkezést tartja fontosnak – jelentette ki vasárnap az MTI-nek Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
Bár az utolsó nap jóval több mint tízezren álltak a székely petíció mellé, és két államban – Horvátországban és Litvániában – a szombat éjféli határidő előtt sikerült elérni a törvényben meghatározott limitet, a kezdeményezés mégsem lett érvényes és eredményes. Ennek az az oka, hogy a határidő lejártáig – Horvátország, Litvánia, Magyarország, Románia és Szlovákia után – további két országban kellet volna még összegyűjteni a kellő mennyiségű szignót. Ami Horvátországot illeti, ott valóságos csoda történt szombaton, mert a déli szomszédunktól az utolsó 24 órában több mint hétezer szignó futott be.
Még 3600 perc van, amivel megsokszorozhatjuk és sikerre vihetjük a nemzeti régiókról szóló aláírásgyűjtést, amely azt jelentené, hogy a saját demokrácia-felfogására oly büszke európai intézményeknél két kezdeményezéssel is kopogtathatnak közösségeink – fogalmazott portálunk megkeresésére Szili Katalin. A határon túli autonómiaügyeket koordináló miniszterelnöki megbízott a szombaton záruló kampány kapcsán kiemelte: egy aláírással az Európában élő nemzeti kisebbségek jövőjét támogathatjuk, ezért mindenkit arra kért, szólítsák meg külföldön élő rokonaikat, ismerőseiket is.
Szombaton zárul a nemzeti régiók európai uniós védelméért indított aláírásgyűjtés, a véghajrában azonban nehézséget okoz, hogy pár napja a Facebook, az Instagram és a Youtube letiltotta a kampány fizetett hirdetéseit.
Az aláírásgyűjtés sikere nemzetpolitikai érdek, hisz nagyban hozzájárulna a külhoni magyarság jogainak és lehetőségeinek bővüléséhez, ezáltal a magyar közösségek szülőföldjén való megmaradásához és boldogulásához – hangsúlyozta portálunknak Potápi Árpád János, a szombaton lezáruló őshonos nemzeti kisebbségekről szóló aláírásgyűjtés kapcsán. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár – aki szerdán jelentette be, hogy elkapta a koronavírust – a házi karanténból nyilatkozva kiemelte, az őshonos kisebbségek ügye nem csak székely, nemcsak magyar, hanem összeurópai ügy is.
Folyamatos diplomáciai erőfeszítés és háttérmunka zajlik azért, hogy a november 7-i meghosszabbított határidőig meglegyen a támogató aláírások még hiányzó mennyisége a Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezéshez – mondta el a Maszolnak Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésének késő esti szavazásán a koronavírus okozta járvány miatt jóváhagyta az európai polgári kezdeményezésekhez szükséges aláírások összegyűjtésére, azok tagállami ellenőrzésére és igazolására vonatkozó határidők visszamenőleges meghosszabbítását tartalmazó bizottsági javaslatot – közölte az uniós parlament pénteken.
Közleményben sérelmezte csütörtökön a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hogy a sajtóban közölt hírek ellenére továbbra sincs jogalapja a nemzeti régiókért elindított európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése folytatásának.