bocskai rádió Archives - Külhoni Magyarok

Címke: bocskai rádió

Az amerikai jótevők – Harmadszor támogatta a clevelandi magyarság Szürtét

Pünkösd alkalmával Szürtén járt a Bocskai Rádió igazgatója és főszerkesztője, Molnár Zsolt. Nem érkezett üres kézzel: a clevelandi magyar ajkú egyházak, szervezetek és civilek közös erejéből kétezer dollár adományt hozott, amelyből fele-fele arányban részesült a település református és római katolikus közössége. Zsolt életében először jött Kárpátaljára és a megérkezése pillanatáig azt látszatot keltette, hogy csupán kirándulni érkezett. Akik ismerik, tudják, szeret meglepetést okozni, segíteni és minden helyzetből a maximumot kihozni annak érdekében, hogy magyar és magyar között hidakat építsen. A jótékony akció számomra is meglepetés volt. Hála mindazoknak az amerikai magyaroknak, akik nem süket fülekkel fogadták Zsolt adományozásra felhívó szándékát!

(tovább…)

Eseménybeszámoló a Magyar Diaszpóra Tanács XI. üléséről -A résztvevők újra Budapesten!

November 17-én személyes jelenléttel lett megtartva a Magyar Diaszpóra Tanács éves konferenciája. Az eseményről Dr. Szilágyi Péterrel, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárával beszélgettünk, aki Kolozsvárról csatlakozott be adásunkba. Szintén erről a programról mesélt a hallgatóinknak Nt. Tamásy Éva. Az evangélikus lelkipásztor a résztvevők oldaláról mondta el élményeit.

(tovább…)

Élj, tanulj és fejlődj Washington DC-ben! Beszélgetés a Széll Kálmán Public Policy Fellowship Program résztvevőivel

A Széll Kálmán Fellowship, a Hungary Foundation támogatásával megvalósult közpolitikai ösztöndíjprogram, amely egykori magyar miniszterelnökről és pénzügyminiszterről kapta nevét. A program keretein belül magyar fiatalok első kézből ismerkedhetnek meg az amerikai kormányzati rendszerrel. A Hungary Foundation mellett társszervező The Fund for American Studies nyári programjának célcsoportját a magyarországi intézményben aktív jogviszonnyal bíró, vagy frissen végzett diplomás fiatalok jelentik. A két hónapos ösztöndíj-időszak idén nyáron július 29-én zárul. Az eddig szerzett élményekről és benyomásokról Vad Márk, Szabó Bence és Kovács D. Domonkos nyertes hallgatókat kérdeztük.

(tovább…)