
Címke: szlovákiai magyarok


„Kizárólag saját választóinknak felelek” – Gubík László felvidéki magyar pártelnök Ficóról és Fideszről
Múlt héten Robert Fico miniszterelnökkel tárgyalt Gubík László, a felvidéki Magyar Szövetség nemrég megválasztott elnöke, aki 2011-ben a magyar állampolgárság felvétele miatt veszítette el szlovák állampolgárságát – a büntető jogszabályt pedig az akkor is hatalmon lévő kormányfő kezdeményezte. A politikus azt mondja, Fico ígérete szerint nem szigorítják a szlovákiai nyelvtörvényt. A „szuverenista” retorikát használó Szövetség-politikus, Gyimesi György szerinte nem a magyar közösségnek motorozik, és a közeljövőben eldől, tolerálható-e különútja. Húsz évvel a kettős állampolgárságról szóló december ötödikei népszavazás után Gubík László szerint a sebek már gyógyulnak, ám úgy látja, a határontúli egyéni választókerületek kialakítása újabb törést okozhatna a viszonyban. Nagyinterjú.

Őry Péter: Rossz irány a nyelvtörvény szigorítása, a Szlovákiában használt nyelvek egyenjogúsítása felé kellene elmozdulni
Milyen rendelkezések szabályozzák Szlovákiában az államnyelv és a kisebbségi nyelvek használatát? Miért rossz irány a nyelvtörvény tervezett módosítása? Hogyan lehetne biztosítani a Szlovákiában használt nyelvek egyenjogúsítását? Őry Pétert, a Magyar Szövetség alelnökét, a Pro Civis polgári társulás elnökét kérdeztük.

Juhász András: A felvidéki magyarság nemcsak Csallóközről és Komáromról szól, tessék a többi régióra is odafigyelni
Az etnikai alapú politizálás lehetőségeit kutató sorozatunkban most azokat a polgármestereket kérdeztük meg, akik a saját községük-városuk irányításán túl az országos politika iránti érdeklődésüket is már többször kinyilvánították. Arra kértük az egyes településvezetőket, hogy saját tapasztalatuk, meglátásaik alapján foglalják össze, miben látják az etnikai politizálás megújulásának lehetőségét. Ezúttal Juhász Andrást, Zselíz polgármesterét kérdeztük.

Potápi Árpád János: Szlovákiában kisebb mértékű volt a magyarság népességcsökkenése a többi környező országhoz képest
Szlovákiában a magyarság népességcsökkenése kisebb volt a többi környező országhoz képest a legutolsó népszámlálási adatok alapján – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Magyarok Szlovákiában címmel rendezett konferencián kedden Budapesten.

Forró Krisztián: Szolidaritást kell vállalni a gazdákkal!
Országos szintű tüntetést szerveznek a szlovákiai gazdák február 22-re. Forró Krisztián köztársasági elnök-jelölt szerint elfogadhatatlan, hogy az Európai Unió versenyhátrányba hozza a saját gazdáit.

Robert Ficóval találkozott a Magyar Szövetség elnöke, önálló törvényben rögzíthetik a nemzeti kisebbségeket érintő jogszabályokat
Robert Fico szlovák miniszterelnökkel és Martina Simkovicová kulturális miniszterrel egyeztetett a pozsonyi kormánypalotában pénteken Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke, a találkozón megegyezés született egy, a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény létrehozásáról és a Kisebbségi Kulturális Alap önállóságának megmaradásáról – közölte az MTI-vel a Magyar Szövetség sajtóosztálya.

A Magyar Szövetség elnökével találkozott a szlovák kormányfő keddi budapesti útja előtt
Forró Krisztiánnal, a Magyar Szövetség elnökével tárgyalt Robert Fico szlovák miniszterelnök keddi budapesti útja előtt, ahol Orbán Viktor kormányfővel találkozik – közölte az MTI-vel az egységes felvidéki magyar párt hétfőn.

Forró lehet a Szövetség államfőjelöltje
A Szövetség elnöksége kedden úgy döntött Forró Krisztián pártelnököt szeretnék indítani az államfőválasztáson. A döntést még a december 9-én esedékes pártkongresszusnak is jóvá kell hagynia.

Potápi Árpád János: a templomépítések is a közösségek megerősítését szolgálják
A templomépítések és templomfelújítások is a közösségek megerősítését szolgálják – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Tompán, ahol beszédet mondott az újonnan épült Assisi Szent Ferenc-templom felszentelésén szombaton.

Nagyító: Mennyire lesznek fontosak a kisebbségi ügyek a Fico-kormánynak?
A szociális terület prioritás lesz a Smer számára, ezért látogatott elsőként a Munka-, Szociális és Családügyi Minisztériumba Robert Fico miniszterelnök. De mi a helyzet a kisebbségi kérdéssel?

Exkluzív interjú Szijjártó Péterrel: Sokan dolgoztak az ellen, hogy legyen magyar képviselet
A Nézőpont műsorában Szijjártó Pétert, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterét a szeptember 30-i szlovákiai választásról és a szlovák-magyar kapcsolatok alakulásáról kérdeztük.

Szili Katalin Pozsonyban: nem lehet feladni az etnikai politizálást
Nem lehet feladni az etnikai politizálást, mert az az önfeladást jelentené – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap Pozsonyban, ahol beszédet mondott a Felvidékről kitelepített magyarok emlékére tartott megemlékezésen.

Szlovákiai választások – Kolek Zsolt: kulcskérdés a magyar választók mozgósítása
Kulcskérdés a magyar választók mozgósítása a szeptember 30-i előrehozott szlovákiai választások előtti utolsó hetekben – mondta Kolek Zsolt felvidéki újságíró az M1 aktuális csatornán szerdán.

„Selyés“ tanévnyitó Ódor miniszterelnökkel: „Itt faragtak céltudatos emberré…“
„Nem volt kérdés, hogy ma melyik iskolába látogassak el…“ – szögezte le a komáromi Selye János Gimnázium mai tanévnyitó ünnepségén annak egykori kitűnő diákja, az alma materébe jeles vendégként visszatért Ódor Lajos miniszterelnök.

Szili Katalin: az egészséges nemzettudat nem ellenséges más nemzetekkel
Az egészséges nemzettudat nem ellenséges más nemzetekkel, az egymás iránti tisztelet jellemzi, s ennek megértése vezethet el egy 21. századi Kárpát-medencei megbékélési folyamathoz – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a felvidéki Párkányban pénteken, a Limes-Anavum regionális honismereti társulás, Isten-Haza-Nemzet-Szülőföld című rendezvényén.

A Szövetség számára prioritás a kisebbségi törvény elfogadása
Programbemutató sajtótájékoztatót tartott a Szövetség a párt pozsonyi székházában, amelyen Mózes Szabolcs, a Szövetség alelnöke és Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere és a Szövetség elnökségi tagja tájékoztattak a párt programjának egy részéről. Ez volt az első programbemutató sajtótájékoztató, amelyt még további három fog követni.

Szili Katalin: az EB nem tud és nem akar mit kezdeni a nemzeti kisebbségi kérdésekkel
Az Európai Bizottság (EB) nem tud és nem akar mit kezdeni a nemzeti kisebbségi kérdésekkel, alkalmatlan erre akárcsak a béketeremtésre – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a felvidéki Martoson, ahol részt vett a Martosi Szabadegyetem egyik fórumán pénteken.

Szilágyi Péter: a magyar kormánynak prioritás az anyanyelvi oktatás biztosítása a Kárpát-medencében
A magyar anyanyelvű oktatás biztosítása a Kárpát-medence minden régiójában elsőrangú feladat Magyarország kormánya számára – jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a felvidéki Rimaszombatban, ahol beszédet mondott a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) XXXI. nyári egyetemének megnyitóján hétfőn.

Szijjártó Péter: kiemelt stratégiai cél a magyar-szlovák kapcsolatok fejlesztése
A magyar kormányzati külpolitika egyik fő célja a Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolatok fejlesztése, mivel a két országot több dolog köti össze, mint ami elválasztja – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután szlovák kollégáját fogadta hétfőn Budapesten.

Szilágyi Péter: tovább kell örökíteni az elődöktől kapott értékeket
Tovább kell örökíteni az elődöktől kapott értékeket, a hitet, az anyanyelvünket, szokásainkat és történelmünket – jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a felvidéki Debrődön, ahol beszédet mondott a Debrődi Szent László Búcsún szombaton.

Nagykaposi vállalkozó lett az idei Év vállalkozója Verseny győztese
A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége által meghirdetett Év Vállalkozója Verseny ötödik évfolyamának döntőjére péntek délután került sor Komáromban. Az idei verseny döntőjén tíz vállalkozó mérettette meg tudását. A Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával megvalósuló verseny idei kiírása arra összpontosított, hogyan kell céget vezetni válság idején.

Szili Katalin: a 21. század kihívásaira erős nemzetként kell választ adni
Erős nemzetként kell választ adni a jelen kihívásaira, erős nemzetként kell a nemzetek Európája erőforrásának lenni – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a felvidéki Éberhardon, a nemzeti összetartozás napjának alkalmából az Apponyi Albert gróf végső nyughelyén tartott megemlékezésen szombaton.

Potápi Árpád János: a lovassportnak óriási szerepe van az identitás megerősítésében
A sportnak és főleg a lovassportnak az identitás megőrzésében és megerősítésében óriási szerepe van – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Gútán, ahol köszöntőt mondott az Attila Palotája-fapajta ünnepélyes átadásán pénteken.

Bemutatkozik a Bodrogközi Magyar Közösség Háza
A magyar kormány támogatásával megvalósult, Királyhelmecen található Bodrogközi Magyar Közösség Háza már hosszú évek óta a közösségépítést és a magyar identitástudat megerősítését szolgálja. A Közösségi Házról készült összefoglaló videó azt is bemutatja, hogy mennyi mindennek ad otthont az épületkomplexum.

Potápi Árpád János: mindenhol, a tömbmagyarságban is ápolni kell a magyar kultúrát
Mindenhol, a tömbmagyarságban is ápolni kell a magyar kultúrát, mert az identitás erősítése nélkül negatív folyamatok indulhatnak el – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Örsújfalun, ahol köszöntőt mondott a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával megújított helyi kultúrház ünnepélyes átadásán pénteken.

Elhunyt Duray Miklós felvidéki magyar politikus
Elhunyt Duray Miklós felvidéki magyar politikus, közíró, egyetemi tanár pénteken – közölte a Szövetség a Közös Célokért civil szervezet és a Felvidék.ma szlovákiai magyar hírportál az MTI-vel.

Szilágyi Péter: a nemzettudat és az ősökhöz való kapcsolódás embert formáló és identitást képező lehetőség
A nemzettudat és az ősökhöz való kapcsolódás embert formáló és identitást képező lehetőség – jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a felvidéki Gömörpéterfalán, ahol köszöntőt mondott a Magyar Közösségi Ház portáján megvalósult új fejlesztések átadóján szerdán.

A Felvidéken is beindult a SakkTesi Program
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a házigazda intézmény szervezésében, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága anyagi támogatásával, november 19-én a komáromi Eötvös Utcai MTNY Alapiskola épületében 30-30 óvoda- és alsó tagozatos pedagógus önkéntes alapon vesz részt a Polgár Judit nemzetközi nagymester, kétszeres sakkolimpikon által kifejlesztett SakkTesi Program keretében megvalósuló továbbképzésen. Az egésznapos ismeretgyarapítás során elsajátíthatják a sakk és a testnevelés összekapcsolásának módját, lehetőségeit.

Potápi: határozottan pozitív tendenciák láthatók a Felvidéken az óvodaprogramnak köszönhetően
Határozottan pozitív tendenciák láthatók a Felvidéken az óvodaprogramnak köszönhetően, nőtt a magyar óvodákba beíratott gyermekek száma – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol beszédet mondott a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében megépült új református óvoda átadásán pénteken.

Közös haza, közös munka – Interjú Potápi Árpád Jánossal
Melyek a magyar nemzetpolitika legfontosabb eredményei az elmúlt tizenkét évben? Tud-e a folyamatokat koordináló államtitkár kedvencet választani közülük? Miben más és miben hasonlít egymásra a tardoskeddi és a zetelakai, vagy a temeríni és a beregszászi magyar? Potápi Árpád Jánossal, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárával beszélgettünk.
