A magyar kormány politikájának lényege, hogy nemzetben, közösségben, családban gondolkodik, „számunkra ez a társadalom alapja” – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán a horvátországi Drávaszögben, miután letették a magyar állami támogatással épülő pélmonostori Magyar Kulturális Központ, Könyvtár és Óvoda alapkövét.
A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) elnöke, Jankovics Róbert a hét elején Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettessel tárgyalt a horvátországi magyarsággal kapcsolatos kérdésekről, szerdán pedig Horvátország külügyminisztere, Gordan Grlić Radman fogadta Zágrábban.
Az egész világot, az országot, így a szülőföldünket is sújtó koronavírus-járvány ellenére 2021-ben is felújítások, építkezések és további gyarapodás jellemezte a horvátországi magyar közösséget. Számos olyan projekt valósult meg, amelyekre éveket kellett várnunk. A kultúra, a hagyományápolás, az oktatás és a gazdaság területén tavaly is sikerült jelentős eredményeket elérnie a horvátországi magyarságnak – mondta Jankovics Róbert, a HMDK elnöke, magyarságunk parlamenti képviselője a 2021-es évet értékelő interjúban.
Külhoni magyar pártvezetőkkel egyeztetett hétfőn Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Szekszárdon. A tanácskozás napirendjén az elmúlt év legfontosabb nemzetpolitikai eredményei és az egyes régiók helyzete szerepelt. A külhoni magyar pártok képviselői a határon túli magyarok jövő évi választásokon való részvételére szólítottak fel.
A magyar közösségek megtartása elemi érdek, Magyarország számára fontos minden egyes magyar, aki identitását, önazonosságát, nyelvét, kultúráját, hagyományait meg kívánja őrizni, és fontos számukra a szülőföldön maradás biztosítása is – nyilatkozott az MTI-nek szerdán Szili Katalin, a Kárpát-medencei autonómiatörekvések egyeztetéséért felelős miniszterelnöki megbízott Harmincból tíz című könyvének bemutatóján, a drávaszögi Kopácson.
Múlt csütörtökön tartotta meg soros ülését a zágrábi – országos hatókörű – Kisebbségi Tanács (KT). A tanácskozáson szó volt az októberi pótválasztásokról, valamint a testület jövőbeli terveiről is.
Magyar Levente, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese kedden hivatalában fogadta Jankovics Róbertet, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) elnökét. A megbeszélést követően Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkárral tárgyalt.
Az aradi tizenhármak kivégzésének napja történelmünk egyik legszomorúbb napja. A 172 évvel ezelőtti eseményekről mindenütt megemlékeznek a magyarok, éljenek a világ bármely pontján. A mártírok emléke előtt mi, horvátországi magyarok október 6-án a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) bellyei székházának udvarán ültetett emlékfánál koszorúzással és gyertyagyújtással egybekötött megemlékezéssel tisztelegtünk.
Augusztus 20-a államalapító Szent István királyunk ünnepe, melynek alkalmából ünnepi programokat, összejöveteleket tartottak egyesületeink a Drávaszögtől a tengermellékig. A HMDK központi rendezvényére Pélmonostoron került sor, ahol a Szent Márton katolikus templom adott helyet az ünnepi misének.
Ismét Jankovics Róbertet választotta elnökének a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) a drávaszögi Kopácson szombaton tartott tisztújító közgyűlésén.
A nemzet egyik legkisebb, de legerősebb közössége, a horvátországi magyaroké, ismét bizonyította élni akarását – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton, a drávaszögi Kopácson, ahol közösségi házat avattak fel.
Az április 14-én megtartott elektronikus ülésén döntött a zágrábi Kisebbségi Tanács (KT) az idei állami költségvetésben jóváhagyott összeg elosztásáról a nemzeti kisebbségi egyesületek programjai között. A magyar kisebbség programjaira újabb rekordösszegű támogatást ítéltek meg. Idén még több magyar szervezet kapott támogatást, 9 megyéből 48 egyesület programját, működését támogatja a KT.
A magyar kormány idén is segíti a horvátországi magyarokat, ezért újabb támogatást biztosít a HMDK vidék- és gazdaságfejlesztési stratégiájának végrehajtására. Új pályázatait február 26-án hirdette meg az Economica Hungarica Alapítvány (EHA).
A hétvégén villámlátogatásra érkezett Horvátországba Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára. A politikus látogatása során a HMDK vezetőivel, Jankovics Róbert elnökkel és Matijević Olivér ügyvezető elnökkel folytatott megbeszélést.
A külhoni magyar pártok vezetőivel egyeztetett csütörtökön Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Az ójankováci magyarokkal tárgyalt hétfőn parlamenti képviselőnk, Jankovics Róbert. A megbeszélésen szó volt a közösség aktuális helyzetéről és jövőbeli terveiről is.
A 2020-as évre kétségkívül rányomta bélyegét a koronavírus-járvány, ami mindannyiunk életét megnehezítette. Tevékenységünket a helyzethez alkalmazkodva alakítottuk. Ami a fejlesztéseket illeti, azok a magyarságunk számára fontos egyesületekben, intézményekben most sem álltak le, és több avatóünnepséget tartottunk. Még ilyen körülmények közepette is hatalmas, történelminek mondható sikert értünk el a parlamenti választásokon, olyan támogatást kaptunk az itteni magyar közösségtől, amilyent korábban egyetlen más jelölt sem – mondta Jankovics Róbert, a HMDK elnöke, parlamenti képviselőnk a 2020-as évet értékelő nyilatkozatában.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden reggel fogadta Jankovics Róbertet, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) elnökét, a megbeszélésre Budapesten, a Karmelita Kolostorban került sor.
Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a múlt héten részt vett az új kopácsi óvoda átadóünnepségén, majd ellátogatott azokra a magyarságunk számára meghatározó fontosságú helyszínekre, ahol a magyar állam támogatásával infrastrukturális fejlesztések folynak.
Augusztus 20-ai ülésén a Horvát Kormány újabb négy évre kinevezte az országos Kisebbségi Tanács (KT) – egy kivétellel – régi-új tagjait a kisebbségi parlamenti képviselők soraiból. A horvátországi magyarságot a következő négy évben is Jankovics Róbert HMDK-elnök fogja képviselni.
A vasárnapi horvátországi választásokat követően Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) az elnöke fogja képviselni a mintegy 15 ezres magyar kisebbséget a zágrábi parlamentben, amelyben egy garantált hely jut a magyaroknak. Jankovics Róbertet az új kormány várható összetételéről, a koronavírus-járvány utáni teendőkről és a magyar kisebbség helyzetéről kérdeztük.
Az Országgyűlés elnöke szerint olyan gazdasági, társadalmi és szellemi változásokat kell elérni Magyarországon, hogy „soha ne lehessen többé mást, mint nemzeti politikát folytatni.” Kövér László ezt pénteken mondta a Magyar Művészeti Akadémia budapesti emlékülésén.
A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) múlt szerdán, május 20-án tartotta soros elnökségi ülését. A tanácskozáson többek között a HMDK képviselőjelöltjeiről is döntöttek: a július 5-ei parlamenti választásokon Jankovics Róbert elnök indul a mandátumért, helyettese Matijević Olivér ügyvezető elnök lesz.
Eddig is a magyar nyelvű oktatás volt a prioritás. A magyar nyelvű oktatás mindig is a legfontosabb része volt a HMDK-nak a horvátországi magyarság megmaradása érdekében létrehozott programjának. Az utóbbi években sikerült fejleszteni és korszerűsíteni a horvátországi magyar iskolákat – megépült a vörösmarti, majd a laskói iskola tornacsarnoka, tavaly felavattuk az eszéki HMOM Központ kollégiumát, és hamarosan felépül az új kopácsi óvoda is.
A magyar kormány támogatásával létrehozott Tangazdaságot és Ifjúsági Központot adott át csütörtökön a drávaszögi Kopácson Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
A HMDK minden olyan elsős, ötödikes és középiskolás diákot támogat, aki Horvátországban magyar iskolába iratkozott. Azok, akik A modell szerint tanulnak, 5000 kúnás (cca. 680 Eur)támogatásban részesülnek, míg a B modellt választók 3000 kúnás (cca. 410 Eur) támogatást kapnak. Hétfő délután a HMDK konferenciatermében írták alá a szerződéseket a sikeresen pályázó diákok szüleivel.