
Címke: Sólymos


Megvalósították a forgatókönyvet: megalakult a Szövetség
Szombaton megtartotta alakuló közgyűlését a Szövetség, amely az MKP, a Híd és az Összefogás egyesülésével jött létre. A kongresszuson minden aszerint történt, ahogy az már a napok, vagy akár hetek óta ismert információk szerint tervben volt.

Szili: a felvidéki magyarság szülőföldön boldogulásának záloga az egységes politikai érdekképviselet
A felvidéki magyarság szülőföldön boldogulásának záloga az egységes stratégia és a hozzá kapcsolódó egységes politikai érdekképviselet – hangsúlyozta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, miután megbeszélést folytatott Forró Krisztiánnal, a szlovákiai Magyar Közösség Pártja (MKP), Sólymos Lászlóval, a Híd és Mózes Szabolccsal, az Összefogás elnökével.

A Szövetség – Magyarok, Nemzetiségek, Régiók céljai és elvárásai
Pozsonyban sajtótájékoztató keretében ismertették a Szövetség – Magyarok, Nemzetiségek, Régiók céljait, illetve az új szlovák kormánnyal szembeni elvárásait. A sajtót a Szövetséget létrehozó három párt elnökei: Forró Krisztián (MKP), Mózes Szabolcs (Összefogás) és Sólymos László (Híd) közösen tájékoztatták.

Az MKP kezdeményezésére tárgyalt a három párt, de továbbra sincs megegyezés az arányokban
A három magyar párt keddi tárgyalásán sem született áttörés.

A pályázati határidők kitolását kéri a kulturális és környezetvédelmi tárcától polgármesterek kezdeményezésére a Most-Híd és az MKP
A COVID alatt lehetetlen a januári és februári pályázati határidőket tartani. A pártok szerint a községek nem lehetnek a szükségállapot újabb kárvallottjai – áll a két párt által kiadott közös sajtóközleményben.

A három magyar párt tallósi fóruma: Nem szabad traumatizálni a közvéleményt
Három magyar párt vezető tagjai találkoztak a mátyusföldi és csallóközi polgármesterekkel a Galántai járásbeli Tallóson. Berényi József, Sólymos László és Mózes Szabolcs megvitatták a tervezett fúzióról felmerülő kérdéseket. Választ adtak arra kérdésre is, mikor kerülhet sor az egységes magyar párt megalakulására.

A Híd a Drucker-párttal tárgyal, hogy lesz ebből magyar egység?
Sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy a Híd Tomáš Drucker pártjával tárgyal. A három pártelnököt kérdezte a Ma7 a célokról, a bizalomról, vagy annak hiányáról.

MKP, Híd, Összefogás: Közösen az állampolgársági törvény diszkriminatív tervezete ellen
A három parlamenten kívüli párt a héten megállapodott, hogy a belügyminisztérium által tervezett állampolgársági törvény módosítása kapcsán közösen lépnek fel. Az MKP képviselői Ondrej Dostállal közösen készítettek módosító javaslatot, a Híd pedig saját tervezetet nyújtott be a minisztériumhoz. Külön igyekezeteiket a héten összehangolták.

Sólymos külön munkacsoportot akar a Beneš-dekrétumoknak
Sólymos László, a Híd párt elnöke azt írja a Facebookon, hogy szakmai szinten kell foglalkozni a Beneš-dekrétumokkal, s azt javasolta az MKP-nak és az Összefogásnak: hozzanak létre egy közös munkacsoportot a jogorvoslat érdekében – egy nemzetközileg elismert szakember vezetésével.

Egység? Piszkosul nehéz lesz – együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a felvidéki magyar pártvezetők
Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá az MKP, a Híd és az Összefogás elnöke augusztus 20-án, Komáromban. Forró szerint az egység megteremtésében az MKP-nak lesz a legnagyobb felelőssége, Sólymos úgy látja, az egység nem jelentheti a sokszínűség elvesztését, Mózes pedig azt mondja, mindez piszkosul nehéz lesz. Tudósítás.

Hárompárti tanácskozás az MKP székházában: ezt várják a pártelnökök a pénteki találkozótól
Július végén az MKP, a Híd és az Összefogás közéleti piknik címen egyeztető fórumot tartott a lehetséges együttműködésről Gombaszögön. Forró Krisztián, az MKP elnöke már ott jelezte, hogy e hétre az MKP tárgyalóasztalhoz hívja a két pártot. A találkozó augusztus 7-én, pénteken lesz az MKP pozsonyi székházában. A pártelnököket arról kérdeztük, mit várnak a pénteki találkozótól, illetve mivel lennének elégedettek az eseményt követően.

Megszüntették a kisebbségi kultúrák részlegét a szlovák kulturális minisztériumban
Megszüntették a kisebbségi kultúrák részlegét a szlovák kulturális minisztériumban, és annak feladatai egy új, „többpólusú politikák osztálya” néven létrehozott részleg hatásköre alá kerültek – írta a Ma7.sk felvidéki magyar hírportál hétfőn.

Az Összefogással tárgyalt a Híd új vezetése
Péntek délután találkozott az Összefogás és a Híd vezetősége, hogy az együttműködés lehetőségéről tárgyaljon.
