
Címke: szövetség


Szijjártó Péter: a Szövetséggel való megállapodás alapján a kormány folytatja a felvidéki magyar közösséget támogató programjait
A kormány ezentúl is folytatni fogja a felvidéki magyarság támogatása szempontjából kulcsfontosságú programjait a Szövetség nevű szlovákiai magyar párt kérésére, de ezek sikeréhez fontos a parlamenti képviselet megléte is, ezért lényeges az is, hogy minden magyar elmenjen szavazni hétvégén – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a szlovákiai Borsiban.

Szlovákiai választások – Kolek Zsolt: kulcskérdés a magyar választók mozgósítása
Kulcskérdés a magyar választók mozgósítása a szeptember 30-i előrehozott szlovákiai választások előtti utolsó hetekben – mondta Kolek Zsolt felvidéki újságíró az M1 aktuális csatornán szerdán.

A Szövetség számára prioritás a kisebbségi törvény elfogadása
Programbemutató sajtótájékoztatót tartott a Szövetség a párt pozsonyi székházában, amelyen Mózes Szabolcs, a Szövetség alelnöke és Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere és a Szövetség elnökségi tagja tájékoztattak a párt programjának egy részéről. Ez volt az első programbemutató sajtótájékoztató, amelyt még további három fog követni.

Az egykori Most-Híd több vezető politikusa bejelentette, hogy távozik az egységes felvidéki magyar pártból
Bejelentette az egykori Most-Híd párt több vezető politikusa, hogy az általuk alkotott platform kilép a többéves tárgyalási folyamat után 2021 őszén egységesült felvidéki magyar pártból, a Szövetségből – számoltak be felvidéki hírcsatornák kedden.

Magyarország Szlovákia számára nem veszélyforrás, hanem stratégiai partner és szövetséges
Hétfő délután a Szövetség pozsonyi székházában találkozó zajlott le a párt és a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának küldöttsége között. A találkozó után Mózes Szabolcs, a Szövetség alelnöke, és Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke tájékoztatta a sajtó képviselőit.

Szövetség: Eljött a választások ideje
A Szövetség szerint Szlovákiában mielőbb ki kell írni a választásokat.

Gratulál a magyar kormány az szlovákiai magyar Szövetség választási eredményéhez
Gratulációját fejezte ki a Szövetség nevű felvidéki magyar pártnak a kormány nevében Semjén Zsolt a szlovákiai megyei és önkormányzati választásokon elért magabiztos eredményéhez – tartalmazza a Miniszterelnökség közleménye, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Negyedével több képviselői mandátumot szerzett a szlovák megyei választásokon a felvidéki magyar párt
A szlovák megyei választásokon a Szövetség nevű felvidéki magyar párt mintegy negyedével több képviselői mandátumot szerzett, mint elődpártjai öt évvel korábban; az önkormányzati választásokon a legtöbb polgármesteri posztot, a mandátumok csaknem felét független jelöltek szerezték meg – derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által vasárnap délután közzétett hivatalos végeredményekből.

Szövetség: Pozitív diszkriminációra lenne szükség a magyar közoktatásban
Milyen problémákkal küzd a magyar közoktatás Szlovákiában, és milyen megoldásokat javasol a Szövetség? A párt szerdai sajtótájékoztatóján az új tárcavezető beiktatása kapcsán mutatták be az ágazat legégetőbb problémáit.

Szili: a kollektív jogok biztosítása elkerülhetővé tenné az asszimilációt
A kollektív jogok biztosítása elkerülhetővé tenné az asszimilációt – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a szlovákiai Füleken, ahol előadást tartott az egységes felvidéki magyar párt, a Szövetség nőtagozatának tavaszi találkozóján szombaton.

Továbbra is életképes közösség a felvidéki magyarság
A Szövetség politikusai sajtótájékoztatón reagáltak a népszámlálás csütörtökön közzétett eredményeire.

Népszámlálás: 422 + 34 ezer magyar él az országban
Nyilvánosságra hozták a 2021-es népszámlálás nemzetiségre vonatkozó adatait. Ebből kiderült, hogy az ország 422 ezer lakosa vallotta magát magyar nemzetiségűnek az erre vonatkozó első kérdésnél. További 34 ezer személy jelölte meg azonban a magyart a nemzetiségre vonatkozó második kérdésnél is.

Forró: Csak egymást segítve erősödhet a felvidéki magyarság
A Szövetség elnöke szerint egy széleskörű, közös munka eredményének lehet tulajdonítani, hogy az előzetesen vártnál kisebb mértékű a felvidéki magyarság fogyása.

Szövetség: Részben marad az egyetemi autonómia
A párt petícióját támogató több mint 500 aláírásnak köszönhetően a Szövetség az oktatási minisztériummal tárgyalt – áll a Szövetség portálunkhoz eljuttatott közleményében. A tárcaközi egyeztetésben ugyan több kritikus pontban is eredmény született, az azonban továbbra sem jelenthető ki, hogy az egyetemek autonómiáját sikerült teljes mértékben megvédeni.

Az MKDSZ csatlakozik a Szövetséghez
A Szövetség és az MKDSZ vezetősége megállapodott, hogy a kereszténydemokrata párt beolvad a Szövetségbe, az MKDSZ befejezi önálló működését és tagjai a soron következő választásokon már az új egységes párt jelöltjeiként mérettetik meg magukat.

Napirendre kerül a Csemadok-törvény, a Szövetség több nemzetiségi adást szeretne
A törvényhozás, első olvasatban legalábbis, foglalkozni fog azzal a törvényjavaslattal, amely értelmében a Csemadok évente 300 ezer eurós állami támogatást kapna. A kormány a közmédiáról szóló törvényt is módosítani fogja, ennek keretében a Szövetség több nemzetiségi műsoridőt szeretne.

Megvalósították a forgatókönyvet: megalakult a Szövetség
Szombaton megtartotta alakuló közgyűlését a Szövetség, amely az MKP, a Híd és az Összefogás egyesülésével jött létre. A kongresszuson minden aszerint történt, ahogy az már a napok, vagy akár hetek óta ismert információk szerint tervben volt.

Potápi: üdvözöljük a Szövetség megalakulását
Levélben gratulált Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az új felvidéki magyar párt, a Szövetség megalakulásához Forró Krisztiánnak, a Szövetség szombaton megválasztott elnökének.

A Szövetség elutasítja a szlovák kormány álláspontját a Minority SafePack-kel kapcsolatban
“A szlovákiai magyar kisebbség képviselőiként teljes értetlenséggel állunk a döntés előtt, hogy Szlovákia a Minority SafePack ügyében Görögország után második tagállamként az Európai Bizottság oldalára állt, ezzel kifejezve, hogy elutasítja az európai kisebbségek jogainak védelmét és az európai kisebbségi minimum bevezetését.” – áll a formáló párt által a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

Szijjártó: az egységes felvidéki magyar képviselet megteremtése után erős képviselet a cél
A magyarság egységes képviseletének a megteremtése után remélhetőleg az erős parlamenti képviselet is meg fog jelenni a Felvidéken – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, miután megbeszélést folytatott a Magyar Közösség Pártjának (MKP) vezetésével csütörtökön.

A Szövetség üdvözli a magyarországi oltás lehetőségét
Az oltás a megoldás, így mindent, ami az emberek oltási kedvét és a biztonságos oltóanyaghoz való gyors hozzáférést segíti elő, pozitívan értékelünk. Üdvözöljük ezért azt a lehetőséget is, hogy nemcsak Szlovákiában, hanem Magyarországon is jelentkezhetnek oltásra a szlovákiai magyarok – áll a Szövetség sajtóanyagában.

Szövetség: Az ország modernizációjából a magyarlakta régiók sem maradhatnak ki
Nagy lehetőség a magyarlakta régiók modernizációjára az Európai Újjáépítési Alap. A Szövetség a térség fejlesztését kéri az új kormánytól – hangzott el a magyar pártok keddi sajtótájékoztatóján.

Forró Krisztián a TA3-ban: Nem elég egységesnek látszanunk, annak is kell lennünk
A Szövetség néven megalakult magyar egység kapcsán az egyik legfontosabb dolog, hogy egy olyan egységes párt alakuljon, amelyben az emberek meg tudnak bízni, és amely az emberek valós problémáira fókuszál – jelentette ki Forró Krisztián, az MKP elnöke a TA3 hírtelevízió csütörtök esti műsorában.

A Szövetség – Magyarok, Nemzetiségek, Régiók céljai és elvárásai
Pozsonyban sajtótájékoztató keretében ismertették a Szövetség – Magyarok, Nemzetiségek, Régiók céljait, illetve az új szlovák kormánnyal szembeni elvárásait. A sajtót a Szövetséget létrehozó három párt elnökei: Forró Krisztián (MKP), Mózes Szabolcs (Összefogás) és Sólymos László (Híd) közösen tájékoztatták.
