
Szerző: gabi


Többet és előre – üzente Szili Katalin miniszterelnöki megbízott köszöntőjében a spanyolországi magyaroknak az I. Összmagyar Találkozón
A spanyol címerben szerepelő felirat, a Plus és Ultra, vagyis a többet és előre hívószavakkal köszöntötte Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a Madách Egyesületet a hagyományteremtő kezdeményezéséért, az Összmagyar Találkozón El Escorialban. A 2014 óta működő Madách Egyesület fiatal szervezetnek számít, de olyan nagy múltú diaszpóra közösség történetének egy újabb fejezete, amely széles körben tudja megszólítani azokat, akiknek fontos a magyar nyelv, a kultúra és a hagyomány Spanyolországban.

A határon túlról is lehet jelentkezni az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémiára
Meghosszabbított határidővel várják a 21 és 35 év közötti keresztény fiatalok jelentkezését az egész Kárpát-medence területéről és a diaszpórából az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémiára augusztus 28-ig. A tíz hónapos szakkollégiumi képzés alatt tizenöt résztvevő részesülhet a program ideje alatt teljes ellátásban és ösztöndíjban.

Orbán: Magyarország újabb segélyszállítmányt küld Ukrajnába
Magyarország újabb hatalmas segélyszállítmányt küld Ukrajnába – közölte a miniszterelnök pénteken.

CÖF-CÖKA: ismét megmutatkozott a közösség ereje a Békemeneten
Ismét megmutatkozott a közösség összetartozása, ereje az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, a nemzeti ünnepen a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) által szervezett Békemeneten – közölte az alapítvány elnöke szerdán az MTI-vel.

Orbán Viktor: Nem hagyjuk, hogy a baloldal belerángassa Magyarországot a háborúba
143 napja, október 23-án megüzentük a baloldalnak: nem hagyjuk, hogy visszarántsák hazánkat a baloldali rémálomba, hogy csődbe vigyék az országot, és azt is, hogy Magyarországnak előre kell mennie és nem hátra – kezdte ünnepi beszédét Orbán Viktor miniszterelnök, hangsúlyozva: megmutattuk az erőnket, és ez meghozta az eredményt.

Potápi: a jövő és a múlt között kell választanunk
Április 3-án a jövő és a múlt között kell választanunk – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Bonyhádon az 1848-as forradalom évfordulóján rendezett megemlékezésen.

Orbán Viktor: Olyan világot akarunk, amelyben békében és biztonságban élve szabad magyarok lehetünk
Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti ünnep előestéjén levélben köszöntötte a Kárpát-medencei illetve a külhoni magyar közösségeket; levelét világszerte számos március 15-ei ünnepségen felolvassák – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hétfőn.

Miniszteri biztos: a hűség, a kötelesség és a felelősség erénye szükséges a szabadsághoz
A szabadság nem örök érvényű, de a hűség, a kötelesség és a felelősség kulcsfontosságú erényei révén minden alkalommal kivívható és megtartható – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 174. évfordulója alkalmából a németországi Frankfurtban vasárnap tartott ünnepségen.

A magyar állam támogatásával felújított bölcsőde-óvodát avattak a székelyföldi Uzonban
A magyar állam támogatásával felújított bölcsőde-óvodát avattak vasárnap a székelyföldi Uzonban.

Szintet lép a magyar kormány lovas programja Erdélyben
Elindul az erdélyi lovas program második szakasza, nyolcvan lovasegyesület kap támogatást a magyar kormánytól – jelentette be szombat délután a maksai Benke Kúriában szervezett lovas fórumon Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

Potápi: a cselekvő nemzethez hozzátartozik a választáson való részvétel
Kolozsvár, 2022. március 12., szombat (MTI) – Potápi Árpád János szerint a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által hirdetett cselekvő nemzet évéhez hozzátartozik az április 3-i parlamenti választásokon és a népszavazáson való részvétel.

Szovátán átadták a Teleki Oktatási Központ tanuszodáját és szabadidős részlegét
A székelyföldi Szovátán péntek délután átadták a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Teleki Oktatási Központjának a tanuszodáját és szabadidős részlegét.

Március 8-ig lehet jelentkezni a Nemzetpolitikai Államtitkárság Jövőt építünk című felhívására
Március 8-ig lehet jelentkezni a Jövőt építünk című felhívásra, amelyet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága hirdetett meg a 2022 a cselekvő nemzet éve keretében. A felhívásra a Kárpát-medencében 2010 óta Magyarország Kormányának támogatásával megvalósított bölcsődei, óvodai létesítmények, épületek építészei jelentkezhetnek.

Brisbane-Farkaslaka – igaz mese egy ausztráliai magyar színtársulatról
Felkerekedett a diaszpóra. Nem Ausztráliába mentek az anyaországból előadni, hanem onnan jöttek a Kárpát-medencébe bemutatni a tudásukat az óceánparti metropolisz magyar színtársulatának tagjai! A járvány előtt rögzített, történelmi jelentőségű turné legjobb pillanatait november 14-én láthatják világszerte a Duna World nézői.

Indul a jelentkezés a Kárpátaljai Mentorprogramra
2021-ben kárpátaljai magyar vállalkozók számára is elindítjuk Mentorprogramunkat, segítve ezzel a helyi cégvezetők fejlődését.

Orbán: a közép-európai népek túlélésének záloga a szövetségkötés
A közép-európai sorsközösségben élő népek között értelmetlen bármiféle ellenségeskedés, „mindannyiunk túlélésének záloga a barátság és a szövetségkötés” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Mária Valéria híd átadásának huszadik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, hétfőn Esztergomban.

Potápi: üdvözöljük a Szövetség megalakulását
Levélben gratulált Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az új felvidéki magyar párt, a Szövetség megalakulásához Forró Krisztiánnak, a Szövetség szombaton megválasztott elnökének.

Egymást segítve fejlődhetnek a magyar vállalkozók a Kárpát-medencében
Óriási jelentősége van az I. Erdélyi Gazdasági Fórumhoz hasonló rendezvényeknek a magyar vállalkozások fejlődése szempontjából, az ilyen programokon erős kapcsolatok jöhetnek létre, és közben a résztvevők tudást, tapasztalatot szerezhetnek – véli a Romániai Magyar Üzleti Egyesület elnöke. Diósi László szerint, ha a magyar vállalkozók összefognak a Kárpát-medencében, megosztják egymással a szükséges tudást, akkor a jövő nyertesei lehetnek.

A Magyarok Kenyeréből három megyei szervezet kapott szép adagokat
Adományozó ünnepségéhez érkezett ma a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program. Az államtitkár is méltatta a kezdeményezést. Három civil szervezet kapott egy-egy tonna lisztet.

Évfordulót ünnepel Csíkszeredában a Sapientia EMTE
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a 2012-es intézményi akkreditáció óta az első tanévnyitó évfordulóján szervezi meg az Egyetem Napja eseményt. Idén a szélesebb közönség számára is megnyitják a zenei programokon való részvételt a Csíkszeredai Kar parkolójában.

Az ukrán külügy is bekérette a magyar nagykövetet
Azok után, hogy a magyar külügyminisztérium bekérette a budapesti ukrán nagykövetet, válaszlépésként a kijevi külügyminisztérium is berendelte a magyar nagykövetet, hogy tudomására hozza az ukrán fél álláspontját Magyarország és a Gazprom orosz gázipari vállalat hétfői gázmegállapodásáról – közölte kedden az RBK-Ukrajina ukrán televízióval Oleh Nikolenko ukrán külügyi szóvivő.

Szijjártó: A magyar külügyminisztérium bekérette az ukrán nagykövetet
Szuverenitásunk megsértésének tartjuk, hogy Ukrajna meg akarja akadályozni Magyarország biztonságos gázellátását, ezt kikérjük magunknak, és az ukrán nagykövetet keddre bekérettük a Külgazdasági és Külügyminisztériumba – közölte Szijjártó Péter, a tárca vezetője közösségi oldalán.

Potápi Árpád János: a magyar oktatásnak van jövője Kárpátalján
A jogszűkítő törvények ellenére Kárpátalján van jövője a magyar nyelvű oktatásnak – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a kárpátaljai magyar iskolák központi tanévnyitó ünnepségére küldött videóüzenetében, amelyet szeptember 4-én, szombaton délelőtt tartottak Beregszászon.

RMDSZ: közös érdek a nemzeti identitás vállalása a romániai népszámláláson
Közös érdek, hogy a vegyes házasságokban, a szórványban, a nagyvárosokban élő, a külföldön tanuló vagy dolgozó romániai magyarok is nemzeti identitásukat vállalva vegyenek részt a népszámláláson – közölte csütörtökön a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

Kárpátaljai filmesek nyerték a VII. Kulturális Filmek Fesztiválját
Tállyán a Szent László katolikus templomban Szarvas Péter Atya áldotta meg a VII. Kulturális Filmek Fesztiválja résztvevőit, Pesty László filmrendező pedig megemlékezett Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas költőről, aki egyik alapítója volt a rendezvénynek.

A nagycsalád az életre mondott igen
Jónak, alázatosnak lenni kívülről nagyon egyszerűnek tűnhet, pedig nagyon kevesen képesek eljutni az önzetlen szeretet legmagasabb szintjére. Az ötgyermekes Kolozsvári Tibor, a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ vezetője nagyon jó úton jár, hogy az érzelmi létrán felérjen a csúcsra, ha még nincs ott. A vele való beszélgetésből az is kiderül, hogy a recept világos, hittel kell élni az életet, és igent kell mondani a szembe jövő feladatokra. Erőt mindig kapunk ehhez, eleget.

Kárpátaljáról, rólunk – könyvbemutató Ungváron
Hiánypótló kutatás, egyedülálló kötet – végre elhozták Kárpátaljára is. Budapesten már bemutatták a kiadványt, most viszont a szerzőknek végre sikerült eljutniuk Kárpátaljára is. Kedden Ungváron, legközelebb pedig Beregszászban tartnak előadást.

Nagycsaládosnak lenni hatalmas isteni ajándék
El sem tudná magát képzelni nagycsaládja nélkül a munkácsi Popovics Pál, aki szerint nem elmagyarázni, hanem átélni kell, hogy miért jó gyermekeket vállalni. A férfi a családjából merített erőt a köz javára fordítja, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnökeként már több ezer gyermek formálását, nevelését segítette. A vállalását folytatja, annál is inkább, mert a cserkészet a magyarság megtartását is segíti.

Szilágyi Péter: a bukovinai székelyek otthonra találtak Bátaszéken
A székelyek azután, hogy nyolcvan évvel ezelőtt elindultak Bukovinából, otthonra találtak Bátaszéken – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa szombaton Bátaszéken, a Székelyek Háza átadásán.

Novák Katalin: a következő évtized a magyar büszkeség évtizede lesz
A nemzet újraegyesítésének évtizedét a nemzeti büszkeség évtizede követi majd, és azért kell dolgoznunk, hogy a határokon átnyúló nemzeti összetartozás vitathatatlan tény legyen Magyarországon és külföldön. És azért kell dolgoznunk, hogy a magyarok – bármely részén élnek is a világnak – büszkék lehessenek arra, hogy a magyar nemzethez tartoznak, és ez tiszteletet váltson ki a kívülállókból – emelte ki Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton Palicson a Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi ünnepségén.

Potápi Árpád János: világítótorony a Csíkszépvízen felavatott Székely Határőr Emlékközpont
Nemcsak hadtörténeti kiállítás, hanem igazodási pont, iránymutató világítótorony is a Székely Határőr Emlékközpont – hangoztatta Potápi Árpád János szombaton, a magyarországi támogatással kialakított létesítmény avatóünnepségen Csíkszépvizen, ahol a nemzetpolitikai államtitkár segítségét díszpolgári címmel hálálta meg a település önkormányzata.

Kövér László-interjú: Ott állunk a falnál, nincs hová hátrálnunk
A Magyar Országgyűlés elnöke legutóbbi felvidéki látogatása alkalmával egyetlen médiumnak, hetilapunknak adott hosszabb lélegzetvételű interjút. Beszélgetés Kövér Lászlóval példaképekről, golyónyomokról, személyes hibákról és arról, milyen jövő vár Európa államaira, ha nem sikerül fordítanunk az EU szekérrúdján.

Családbarát vállalkozást épít a szabadkai Cöndör-házaspár
Nagyon sok családos vállalkozó esik abba a hibába, hogy a cége fejlesztésének alárendeli a magánéletét, ami előbb-utóbb visszaüt. A szabadkai Cöndör Tibor és felesége nem szeretne ebbe a hibába esni, ezért úgy építkeznek, és tervezik a jövőt, hogy abban a gyerekek mindig kiemelt szerepet fognak kapni. Persze törekednek arra, hogy közben a szakmai sikerek se maradjanak el.

Kárpát-medencei Magyar Vállalkozók VI. Találkozója – Jelentkezés
A Nemzetpolitikai Államtitkárság a Design Terminallal közösen 2021. július 15–18. között, Mezőkövesden szervezi meg a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozók VI. Találkozóját külhoni magyar vállalkozók számára.

Az MKP székházában tárgyalt Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter
Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter folytatott eszmecserét Forró Krisztián MKP-elnökkel és Bárdos Gyula elnökségi taggal, a Csemadok országos elnökével.

A taj-szám nélküli külföldiek és külhoni magyarok is foglalhatnak már időpontot az oltásra
Szombattól már az itt élő, taj-számmal nem rendelkező regisztrált külföldieknek és a taj-számmal nem rendelkező külhoni magyar állampolgároknak is megnyílik az EESZT időpontfoglaló rendszere – közölte a koronavírus.gov.hu szombaton.

Grezsa: az óvodaprogram a magyar közösségek erősítésén túl a közép-európai együttműködést is segíti
Az óvodaprogram a magyar közösségek erősítésén túl a közép-európai együttműködést is segíti – jelentette ki Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos a felvidéki Hanván, ahol átadta a helyi Református Egyházközségnek a program keretében felújított óvodáját pénteken.

Áder: a történelmi örökséggel minden új nemzedéknek feladata van
A történelmi örökséggel minden új nemzedéknek feladata van, ezért volt becsületbeli ügyünk helyreállítani II. Rákóczi Ferenc borsi várkastélyát – jelentette ki Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a felvidéki Borsiban, ahol Zuzana Caputová szlovák államfővel közösen részt vett és beszédet mondott a magyar állami támogatással felújított Rákóczi-várkastély átadásán szombaton.

Potápi: Magyarságunkból, kultúránkból és anyanyelvünkből kell építkeznünk!
Fel kell hívni a figyelmet minden velünk történt igazságtalanságra, és abból kell építkeznünk, amit nem vehetnek el tőlünk: magyarságunkból, kultúránkból és anyanyelvünkből – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken a felvidéki Nagyszelmencen, ahol köszöntőt mondott a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával ott megvalósított fejlesztések átadásán.

Trianon 101 – Emléktúrák és megemlékezések Kanadában
Trianon 101 – Emléktúrák és megemlékezések Kanadában – a Kanadai Magyar Diaszpóra Tanács és Magyarország Kanadai Nagykövetsége együttműködésében.

A magyar állam támogatásával felépített óvodát adtak át Székelyhídon és Nagyváradon
A magyar állam támogatásával felépített óvodát adtak át pénteken Székelyhídon és Nagyváradon. Mindkét óvoda felépítésében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) volt a magyar állam partnere.

Egyházművészeti kiállítással nyitotta meg kapuit a közönség előtt a nagyváradi püspöki palota
Egyházművészeti kiállítással nyitotta meg kapuit a közönség előtt az egyház által csaknem három éve birtokba vett, és még felújítás alatt álló nagyváradi római katolikus püspöki palota szombaton.

Önkormányzatok hétvégéje a Rákóczi Szövetség táborában
A Rákóczi Szövetség hagyományteremtő jelleggel szervezte meg az önkormányzatok hétvégéjét Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi táborban, a szombati találkozóra félszáz magyarországi településvezető érkezett, akik támogatják a külhoni megmaradást szolgáló Magyar Iskolaválasztási Programot.

Potápi: a magyarok büszkék lehetnek a nemzet egységére
A magyarok méltán lehetnek büszkék arra, hogy egyre inkább egységesnek tekinthető a nemzet – hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Magyarország Barátai Alapítvány kétnapos online konferenciájának keddi, második napján.

Semjén: a magyar állam célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon
A magyar állam értelme és célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és a magyar emberek életminősége javuljon – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyarország Barátai Alapítvány online konferenciáján hétfőn.

Potápi: közzétették a kárpátaljai szociális programcsomag idei felhívásait
Budapest, 2021. május 18., kedd (MTI) – Több mint 2,5 milliárd forint keretösszeggel közzétették a kárpátaljai szociális programcsomag idei felhívásait – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Felszentelték a magyar állami támogatással megújított sepsiszentgyörgyi vártemplomot
Hálaadó istentiszteleten felszentelték vasárnap a magyar állam támogatásával megújított sepsiszentgyörgyi református vártemplomot.

Potápi: ha mindent megteszünk, a magyar feltámadás nem marad el
Ha mindent megteszünk érte, a magyar feltámadás nem marad el – jelentette ki Potápi Árpád János államtitkár. A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a székelyföldi Gyergyószárhegyen beszélt erről, ahol cserkészemlékmű avatásán vett részt, és a Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ) Szent György kitüntetését vette át.

Magyar állami támogatással épült orvoslakásokat avattak a székelyföldi Borszéken
Magyar állami támogatással épült orvoslakásokat avattak péntek délután a székelyföldi Borszéken.

Igaz magyar szívvel az USA nyugati partján
Közel negyed évszázada a San Franciscó-i magyarság felvirágoztatásáért dolgozik, de a hatalmas távolság ellenére gyakran látogat haza Pataki Ildikó Mónika, a Magyar Diaszpóra Tanács tagja, mert lélekben az anyaországban érzi igazán otthon magát. Ebben a szellemben nevelte az USA-ban született lányait is, akik magyarnak tartják magukat, és honvágyat éreznek a hazájuk iránt. Beérett a munka gyümölcse.

„A Megváltónk legyőzte a bezártságot a feltámadás, a nyitott sír csodája által”
Az anyaországi támogatásnak történelmi jelentősége van, az elmúlt tíz év rendkívül meghatározó, egy valódi mérföldkő a mi életünkben is – erről beszélt a Külhonimagyarok.hu hírportálnak adott interjújában a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke. Géresi Róbert reményét fejezte ki, hogy a felvidéki magyarság fogyását meg lehet állítani, de ehhez szavai szerint teljes összefogásra van szükség. Az egyházi vezető üdvözölte a felvidéki magyar pártok megegyezését, az egységes érdekképviselet létrejöttét.

Szenthe Anna: „A magyarság érzése biztonságot ad, menedéket nyújt a helytálláshoz a kanadai életben”
Mintegy 360 ezer magyar él a csaknem 10 millió négyzetkilométeres Kanada területén elszórtan. Közülük időseket és fiatalokat – az internet révén már lakóhelytől függetlenül is – nagy sikerrel szólítanak meg a Kanadai Magyar Kulturális Tanács (KMKT) programjai. A szervezet vezetője, a Diaszpóra Tanács Kanadai elnöke, Szenthe Anna – férjével, Szenthe Sándor tiszteletbeli konzullal együtt – több mint négy évtizede dolgozik ezért a közösségért, a nemzeti értékeik megőrzéséért. Az Edmontonban élő biológus úgy véli: sosem voltak még annyira összetartók, mint manapság.

Potápi: megjelent a dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíj idei pályázati felhívása
Megjelent a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának idei pályázati felhívása a dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíjra, amelyre külhoni magyar jogászhallgatók jelentkezését várják – közölte Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

Új erőre kapott az elmúlt évtizedben a délvidéki magyarság
A megfogyatkozott délvidéki magyarságnak azok helyett is erőt kell tudnia felmutatni, akik nincsenek itt velünk, de bízunk benne, hogy egyszer majd hazatérnek – jelentette ki a Külhonimagyarok.hu portálnak adott interjújában a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Hajnal Jenő részletesen beszélt a tanács által vitt, a nemzetpolitikai államtitkárság támogatását élvező programokról, a magyarság és szerbség példaértékű együttműködéséről és a jövőbeli tervekről is.

Heroikus tehetséggondozás a sok sebből vérző Kárpátalján
Fel kell kötnie a fehérneműt annak, aki a köz érdekében végzett munkában le akarja körözni a Kárpátalján élő és tevékenykedő Váradi Natáliát. A főiskolai tanár hosszú évek óta több központot vezet, alapítványt igazgat, számos programot, konferenciát szervez, amelyekbe több ezer gyermeket, fiatalt és felnőttet von be. Az elért eredmények tekintélyt parancsolnak, Váradi Natália azonban mégis hihetetlenül szerényen és önzetlenül végzi munkáját, és sugárzó tekintettel szolgálja a gyermekeket és a kevésbé fiatalokat. Ha rajta múlik, Kárpátalján a magyarságnak nemcsak múltja és jelene, hanem jövője is lesz.

Márciusi ifjakról a ma ifjúságának – Rendhagyó március 15-ei megemlékezés a Bajorországi Magyar Iskola (BMI) tagintézményeiben
A Bajorországi Magyar Iskola öt tagintézményében az idei megemlékezés is online térben történt. A hétvégi magyar iskolákban tanító kollégák pedagógiai elszántsága, kreativitása, leleményessége az ötletek széles és színes tárházát kínálta az élményszerű, személyes tapasztaláson alapuló, értékeiben gazdag időutazáshoz. Óvodások és kisiskolások, kamaszok és felnőttek egyaránt részesei voltak az idei rendhagyó ünneplésnek.

Potápi: Tíz éve, hogy letették az első állampolgársági esküt a Kárpát-medencében
Pénteken volt tíz esztendeje annak, hogy 2011. március 12-én, az egyszerűsített honosítási eljárásnak köszönhetően, először a Kárpát-medencében, a horvátországi magyarság akkori vezetői Mohácson, Szekó József polgármester előtt, le tudták tenni az állampolgársági esküt – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton, a kelet-szlavóniai Harasztiban, ahol újraavatták a nemrég megrongált Petőfi-szobrot.

Potápi: úgy lehet visszatérni a normális élethez, ha beoltatjuk magunkat
Csak úgy lehet visszatérni a normális közösségi élethez, ha regisztrálunk, majd beoltatjuk magunkat – üzente a vajdasági és a magyarországi embereknek is Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken Topolyán.

Március 10-e tisztelgés a székely bátorság előtt
Dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárának közös közleménye a székely szabadság napja alkalmából

A kanadai magyarok nem felejtik, honnan jöttek
A kanadai magyar diaszpóra egyik albertai tagja idén februárban 300 ezer kanadai dollár, azaz közel 70 millió forint értékű adományt juttatott el a szolnoki Hetényi Gyula Kórháznak, amely az utóbbi időszak egyik legnagyvonalúbb felajánlása volt.

Emberfeletti küzdelem a vajdasági betegek gyógyításáért
Még csak alig két éve működik a Vajdasági Magyar Orvosok és Fogorvosok Egyesülete, de már ennyi idő alatt is sokat tett helyben a magyar ajkú gyógyítás színvonalának javításáért. A Bagi Boján vezette szervezet élvezi a nemzetpolitikai államtitkárság támogatását, amiért az egyesület rendkívül hálás. Az együttműködés nyertesei pedig a délvidéki magyar betegek, akik egyre magasabb színvonalú anyanyelvi ellátásban részesülhetnek.

Potápi: magyarnak lenni hátrány helyett újra előny
Magyarnak lenni hátrány helyett újra előny, a magyarság mára „egységes világnemzetté vált” – emelte ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a hétvégi magyar iskolák online találkozóján pénteken.

Potápi: nagy az érdeklődés a külhoni magyar egészségügyi szakembereknek szóló képzések iránt
Nagy az érdeklődés a Nemzetpolitikai Államtitkárság által indított, külhoni magyar egészségügyi szakembereknek szóló februári online képzések iránt, amelyek a Bethesda Gyermekkórház és a Magyar Gyermekorvosok Társaságának szakmai irányításával valósulnak meg.

A járvány miatt idén sem tartanak tömegrendezvényt a székely szabadság napja alkalmából
A koronavírus-járvány és a leküzdésére hozott korlátozó intézkedések miatt idén sem szerveznek tömegrendezvényt a székely szabadság napja alkalmából Marosvásárhelyen – közölte a Marosszéki Székely Tanács.

A román államfőhöz fordult a köztársasági elnök a Szamos nehézfémszennyezése miatt
Klaus Iohannis román államfőhöz fordult pénteken Áder János köztársasági elnök a Szamos nehézfémszennyezése ügyében annak érdekében, hogy Románia késedelem nélkül tegyen lépéseket a most már rendszeressé vált szennyeződések miatt.

EB: folytatódhat a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése
Levélben tájékoztatta Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés szervezőit az aláírásgyűjtés időtartamának a harmadik meghosszabbításáról – közölte pénteken a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sajtószolgálata.

Kisebbségi törvényt akar Zelenszkij
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségesnek tartja egy olyan törvény elfogadását, amely szabályozná az Ukrajna területén élő nemzeti kisebbségek identitásának és egyenlőségének védelmét – jelentette a zn.ua.

„Széchenyi öröksége” rajzpályázat
A Pázmaneum Társulás – csatlakozva a Gróf Széchenyi Család Alapítvány által meghirdetett emlékévhez – rajzpályázatot hirdet külhoni és anyaországi alapiskolás és középiskolás diákok részére Széchenyi öröksége címmel. A rajzpályázat védnöke Dr. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa.

Határtalanul – Csibi Krisztina bukovinai ősökről, a nyelvjárások szenzációjáról és a facebook cenzúrájáról
A Kárpát-medence legeldugottabb falvaiban és a diaszpórában is jelen vannak rendezvényeikkel. Tízéves a Magyarság Háza. Csibi Krisztina, az intézmény igazgatója szerint minél több szempontból érdemes megismerni múltunkat, és úgy továbbadni, hogy másokat ne sértsünk vele. Sokféle kényszerrel terhelt családtörténete szinte modellezi hazánk történelmét.

Potápi: a sport az egyik legfontosabb közösségkovácsoló erő
A Marosvásárhely szomszédságában fekvő Marosszentgyörgyön átadták a magyar állam támogatásával felépített sátortetős műjégpályát. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az eseményen mondott köszöntőjében kiemelte: 2016 óta a magyar állam támogatásával Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson épült még új, fedett jégpálya.

2021 a nemzeti újrakezdés éve – megújult formában folytatódnak a nemzetpolitikai programok
A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) döntése értelmében 2021 a nemzeti újrakezdés éve. A tematikus év keretében a 2010 óta rendszerszinten felépített nemzetpolitikai programok megújult formában, új elemekkel bővülve folytatódnak az oktatás, a kultúra, az ifjúság, a család, a gazdaság, az egyház, a sport és az egészségügy területén. Az elmúlt évek nemzetpolitikai döntéseinek és programjainak köszönhetően ma egységesebb és egyre erősebb a magyarság, a kormány pedig a koronavírus-járvány alatt is tovább dolgozik a magyar-magyar kapcsolatok erősítésén.

A madéfalvi vérengzés áldozataira emlékeztek az esemény 257. évfordulóján
A székelyföldi Madéfalván megemlékeztek a Habsburg császári csapatok 1764-es székelyellenes vérengzésének áldozatairól csütörtökön, az esemény 257. évfordulóján.

Potápi: a sport jó eszköze a nemzet megerősítésének
A nemzetpolitika célja, hogy megerősítse a közösségeket, a nemzetet a Kárpát-medencében és az egész világon, a sport pedig jó eszköze ennek – mondta a közmédiának Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Bonyhádon, miután az Egy vérből vagyunk alapítvány év végi jótékonysági futását teljesítette.

A Nemzetpolitikai Államtitkárság főtámogatásával valósul meg az Egy vérből vagyunk alapítvány év végi jótékonysági akciója
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főtámogatásával valósul meg az Egy vérből vagyunk alapítvány Fuss pont most! című év végi jótékonysági akciója, amelynek keretében rászoruló külhoni és anyaországi gyerekek számára gyűjtenek.

Erőre kaptak a határon túli magyar cégek az elmúlt években
Jónás László: A határon átívelő együttműködéseket egyáltalán nem befolyásolta a pandémia
Az online világ az információ átadására tökéletes, de érzelmeket kiváltani, közösséget építeni nem lehet a világhálón keresztül – jelentette ki a Design Terminal üzletfejlesztési vezetője. Jónás László kiemelte: a különböző programoknak, a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásának köszönhetően sok határon túli magyar cég fejlődött rengeteget az elmúlt öt évben. A cél az, hogy ezek a vállalkozások és az anyaországi szereplők egyszer sikeres hálózatban működjenek együtt.

Az online térben valósul meg idén a külhoni magyar óvodapedagógusoknak szóló Sakkjátszótér Program
Jelenléti rendezvények helyett az online térben tartja idén a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a külhoni magyar óvodapedagógusoknak szóló Sakkjátszótér Komplex Képességfejlesztő Programot. A képzésben 156 külhoni óvodapedagógus vesz részt, az első online képzések november 7-én indulnak.

Egy nép azt mondta: „Elég volt!”
Az 1956-os dicsőséges forradalomra emlékeztünk. Itt Bajorországban és szerte a világban. Rendhagyó módon, másképp, mint eddig tettük, de ugyanolyan tiszta lélekkel. A Bajorországi Magyar Iskola (BMI) szövetségében működő hétvégi magyar iskolákban: Münchenben, Nürnbergben, Regensburgban, Burghausenben és Weidenben a hősök, a bátor pesti srácok voltak a megemlékezések főszereplői. Egy közös gondolat mentén tettük meg időutazásunkat, amely így hangzott:,,…egy nép azt mondta:,,Elég volt!”

Balogh Ferenc hegedűművész: „Elég volt egyszer országot váltani, még sok is!”
Balogh Ferenc Liszt-díjas hegedűművész már többet élt Magyarországon, mint Erdélyben, de nem tagadja, hogy egy országváltásnak nemcsak nyereségei, hanem veszteségei is vannak. Mai napig hűséges befogadó zenekarához, a Nemzeti Filharmonikusokhoz, amelynek elsőhegedűseként bejárta a világot, még ha az utazgatás útlevél és állampolgárság híján nem is indult zökkenőmentesen.

Potápi: Magyarország mindig talpra állt
Magyarország a történelem során mindannyiszor talpra állt, levert forradalmak, vesztes világháborúk és megszállások után is képes volt a megújulásra – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap Dombóváron.

Szilágyi Péter: az Orbán-kormány új alapokra helyezte a külhoni és a diaszpóra magyarság képviselőivel folytatott párbeszédet
Az Orbán-kormány új alapokra helyezte a külhoni és a diaszpóra magyarság képviselőivel folytatott párbeszédet és azon dolgozik, hogy minél több területen váljon általánossá az egységes magyar nemzetben és az egységes Kárpát-medencében gondolkodás – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa szombaton, Magyaralmáson.

Levélben köszönti a külhoni magyar iskolák tanárait és diákjait a nemzetpolitikai államtitkár
Tanévkezdés alkalmából levelet intézett a Kárpát-medence magyar oktatási intézményeinek diákjaihoz és tanáraihoz Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

A felvidéki magyaroknak csak a »motor« kell, aki lelkesíti őket és kitart velük – Petőfi-ösztöndíjasként Pozsonyban
A nyitott lelkű, kalandvágyó ifjúság számára a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának ösztöndíjpályázata keretében megvalósuló Petőfi Sándor Program évek óta kitűnő alkalmat biztosít arra, hogy külföldön próbáljon szerencsét, s hogy a szórványterületeken fogyásban lévő magyarság identitását megerősítse, segítse a kinti közösségeket. A lelkes, tettvágytól buzgó ösztöndíjasok között volt idén Pap Boglárka is, aki a Pozsonyban töltött időről és tapasztalatairól mesél.

Jelesre vizsgázott az online Ringató képzés – Gróh Ilona: Módszertani és zenepedagógiai szempontból erős volt a hét
Szinte minden szempontból felülmúlta az előzetes várakozásokat a nemzetpolitikai államtitkárság által támogatott, a külhoni magyar pedagógusoknak szóló Ringató módszertani tanfolyam, amely úgy volt rendkívül hatékony, hogy az emberi, megható pillanatoktól sem volt mentes. A képzésen résztvevő 18 külhoni és a diaszpórában élő pedagógus pénteken a szakmai részt befejezte, de a hallgatók szombaton egy kötetlen beszélgetésre még egyszer összegyűlnek a virtuális tanteremben.

Potápi: kiemelkedő az érdeklődés a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program iránt
Kiemelkedő az érdeklődés a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program iránt, több mint 2200 pályázat érkezett, és a kérelmek mintegy fele nyert el támogatást – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A programra idén az erős magyar közösségek éve keretében 3,8 milliárd forint áll rendelkezésre.

Az online térben hódít a nagyváradi testvérpár
A vállalkozás továbbfejlesztésére használják a hosszúra nyúlt járványhelyzetet
A papír alapú tréning eszközök forgalmazására és képzések szervezésére rendkívül rossz hatással volt a márciusban kitört járványhelyzet, emiatt az online térben teljesedik ki a nagyváradi Szirtesi-Nagy Réka és Nagy Emőke. A Develoform Consulting cég tulajdonosai szakmai közösséget, csoportot szerveztek a Facebookon, emellett az online üzletágukat is fejlesztették. A testvérpár így, ha nem is lett a járványhelyzet nyertese, de minimalizálta a veszteségeket.

Trianon 100. évfordulóján debütált a Fokos zenekar első videóklipje
A Fokos zenekar megalakulásáról, a kezdeti évekről több ízben hallhattak, olvashattak már. Sokszor megemlítésre kerültek a közös gimnazista évek, a barátság, a népzene iránti szeretet, mely mind része a zenekar első szárnycsapásainak. Egy dolgot azonban háttérbe szorított az idő: a megzenésített verseket.

Szülőfödem…
,,…nem száll-e szívedbe büszkeség, ha a múltakra gondolsz s nem dagad-e önérzettől, ha a jövőre nézesz? s mindezeket magaddal fogod-e vihetni? a délibábos rónákat, az ismerős hajlékot, az édes dallamot, a kedves arcokat, az emléket és a reményt, mely a nemzet éltéhez van kötve?…”
Jókai Mór

Nemzeti Összetartozás Napja – „Milyen jó, hogy itt vagyunk” címmel videópályázatot hirdet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága
Június 4-e, a nemzeti összetartozás napja alkalmából, az erős magyar közösségek és a nemzeti összetartozás éve keretében fiataloknak szóló videópályázatot hirdet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága „Milyen jó, hogy itt vagyunk” címmel.

A válság miatt megjelent konkurenciával küzdenek az adai ikrek
„Azt már most tudjuk, hogy sokkal többet kell dolgoznunk sokkal kevesebb pénzért”
A több évtizedes tradíció miatt biztos lábakon áll az adai ikrek – Gordos Károly és Sándor – cége, a Fogaskerék (szerbül Zupcanik), de a járvány következtében fellépő válsághelyzet az ő vállalkozásukat is megpróbálja. Fel azonban nem adják, és a szerb állam által biztosított támogatásokkal, illetve a kitartó munkájukkal mindenképpen megerősödve kerülnének ki a válságból. A lehetetlen nincs benne a szótárukban.

Győrfi Pál: győzelemre állunk a vírus elleni harcban
Az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének előadásával és a kétnapos vetélkedő eredményhirdetésével ma kora este befejeződött a Kárpát-medencei magyar vállalkozók I. online találkozója, amelyet pénteken és szombaton összesen kétszáz résztvevő kísért figyelemmel. Megegyeztek abban, hogy bár az online térben is sikeres volt a találkozó, sok hasznos tanácsot, információt kaptak a mentoroktól, szakemberektől, jövőre személyesen szeretnének találkozni, Mezőkövesden.

Az online térben is óriási érdeklődés kíséri a vállalkozói találkozót
Megkezdődött ma a Kárpát-medencei magyar vállalkozók I. online találkozója, amely Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Jónás László, a Design Terminal üzletfejlesztési vezetőjének nyitó beszédei után előadásokkal és workshopokkal folytatódott. A kétnapos rendezvény, amelyen kétszázan vesznek részt, holnap Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének előadásával zárul.

Március 30-a az orvosok világnapja
Március 30-a az orvosok világnapja. A kezdeményezés az Amerikai Egyesült Államokból indult, ahol 1990-ben nyilvánították ezt a napot az orvosok napjának, hogy keretet adjanak azon gesztusoknak, eseményeknek és programoknak, amelyekkel ünnepelhetik az orvostudomány fejlődését, annak gyarapítását és elsősorban a szakembereiket, akik tudásukkal és empátiájukkal együttesen enyhítik a betegek szenvedéseit. Magyarországon 2015 óta szenteljük március 30-at az orvosok iránti tiszteletünk kifejezésére.

Az ösztöndíjasok jelentős része már hazatért
Minden segítséget megad a nemzetpolitikai államtitkárság a Kőrösi Csoma Sándor Programban és a Petőfi Sándor Programban a világ különböző pontjain, diaszpórában és szórványban szolgálatot teljesítő ösztöndíjasoknak – nyilatkozta a Magyar Nemzet érdeklődésére Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. (tovább…)

Szili Katalin: fontos emlékeznünk a 30 évvel ezelőtti márciusi történésekre
Olyan napokon vagyunk túl és olyan hetek várnak még ránk, amelyek során az egymásra való odafigyelés, nagyobb és szűkebb közösségeink megóvása a legfontosabb célunk. Ugyanakkor, ha nem is együtt, de egyénenként otthonainkban mégis szükséges visszatekintenünk a három évtizeddel ezelőtti márciusi történésekre.

Írógéppel a haza szolgálatában – Trianon 100
Saját magát a XX. század fekete dobozának tartotta, azt vallotta, átszűrődött rajta ennek a száz évnek minden nyomorúsága. Szokták a Délvidék krónikásaként is emlegetni. Számomra az az ember, aki megfoghatóvá, érzékelhetővé tett egy felfoghatatlan nemzettragédiát. Tíz éve nincs köztünk Illés Sándor vajdasági író, újságíró.

Szeretetet, tiszteletet és anyanyelvet kapnak – Csángó gyerekeket táboroztatnak az Öku tanárai
„Csíkország” legkeletibb sarkában, Csíkcsomortánban több mint 20 éve fogadja be a mostoha körülmények között élő csángó gyerekeket a Csibész Alapítvány Babba Mária Gyermekotthona. A budapesti Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola (Öku) pedagógusai pedig már 14 éve szerveznek számukra egyhetes nyári táborokat. Ezek célja a közösségépítésen és a magyarságtudat erősítésén túl a mostoha családi körülmények közé született és korábban sokszor bántalmazott vagy éheztetett csángó gyermekek felkarolása, életminőségének javítása. Az egyik szervezővel, az Öku tanítójával, Batár Attilával beszélgettem.

Potápi Árpád János: Nincs alternatívája a magyar-magyar összefogásnak
Potápi Árpád János szerint a kijevi kommunikációval ellentétben egyértelműen visszalépés és elfogadhatatlan az új középfokú oktatási törvény. Elismerte, a várakozásokkal ellentétben 2019-ben sem történt előrelépés az ukrán–magyar kapcsolatok terén, ugyanakkor bizakodással várja a két ország vezetőinek személyes találkozóját. Magyar szempontból is elemezte az Ukrajnában lezajlott 2019-es választásokat, szót ejtett az idén ősszel esedékes, a kárpátaljai közösségünk szempontjából meghatározó fontosságú önkormányzati választások tétjéről. Ő is úgy látja, nincs alternatívája a magyar–magyar összefogásnak. A centenáriumi lapszámunkba készült exkluzív interjú során nemcsak politikáról beszélgettünk a nemzetpolitikai államtitkárral. Gondolták volna, hogy nincs sofőrje, és hogy évente 120 ezer kilométert tölt a volán mögött, vagy hogy egyre jobban kedveli a hokit, szeret futni, síelni és lovagolni? A Kárpátalján történt rendőrségi kalandjairól is mesélt. Interjúnkból az is kiderül, ha választania kellene, akkor Fradi, vagy Újpest?

Menő magyarországi gimnáziumban tanulni – Hazavárják a diaszpóramagyarság fiataljait
A diaszpórában, a Kárpát-medence határain túl élő magyarság fiataljainak indul gimnáziumi képzés a Sárospataki Református Kollégiumban ez év szeptemberétől – jelentették be a Nemzetpolitikai Államtitkárság és az intézmény közös sajtótájékoztatóján. Mint ismert, mintegy 2,5 millió magyar él a diaszpórában, akik számára a visszajelzések szerint vonzó a magyarországi gimnáziumi oktatás, különösen egy olyan időszakban, amikor a fiatalok amúgy is saját identitásukat keresik.

Potápi: újabb kárpátaljai óvodát korszerűsítettek a magyar kormány támogatásával
Újabb kárpátaljai óvodát újítottak fel és korszerűsítettek a magyar kormány támogatásával, ezúttal Csontoson – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára csütörtökön a helyszínről telefonon az MTI-nek nyilatkozva.

Korabeli sztárok, mai példaképek
A tudományos, történelem- és irodalomkönyvek lapjain legtöbbször férfinevekkel találkozunk, nőkről ritkán emlékezik meg a história. Pedig nem csak korunk bővelkedik kiemelkedő nőalakokban. Vajon kiről szóltak (volna) az elmúlt századok női magazinjai? Összeállításunkban három egymást követő évszázad három erdélyi nőalakját idézzük meg, akik nemcsak a korabeli bulvársajtóban szerepeltek vagy szerepelhettek volna, hanem az időtálló kiadványokban is.

Szilágyi Péter: szorosabb lett a diaszpórában élő magyarság és az anyaország kapcsolata
Nagy sikereket értünk el a nemzetpolitikában 2010 óta, a diaszpórában élők és az anyaország kapcsolata szorosabbá vált – mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa hétfőn Budapesten.

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének közleménye a horvátországi elnökválasztással kapcsolatban
A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) közleményben fordul a Horvátországban élő magyarsághoz a horvátországi köztársasági elnökválasztás második fordulójával kapcsolatban.

„A magyar kulturális diplomácia jelene és jövője” címmel tartott előadást Bárány Anzelm, a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója
Balassi Bálint nevelőjéről, Bornemisza Péterről elnevezett bécsi székhelyű Társaság novemberi rendezvényének vendége Bárány Anzelm, a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója volt.

Ady est: Csinszka
Emlékezetes estnek lehettünk részesei a guildfordi Magyar Iskolában, és nemcsak a remekül felépített és előadott darab miatt.

Szüreti Bál 2019 – 19. sz. Hunyadi Mátyás Cserkészcsapat, Chicago
A cserkészmozgalom 1910-ben indult be Magyarországon s mivel a kommunizmus eszméinek nem volt megfelelő így a 2. világháborút követően idejekorán feloszlatták. Azonban a menekülttáborokban újraindították a cserkészmozgalmakat, így alakult ki a Külföldi Magyar Cserkészszövetség, melynek célja az “emberebb ember, magyarabb magyar” nevelése a diaszpórában élő fiatalok számára.

A tánc, mint közös nyelv
Dél-amerikai turnéja során Argentína után Uruguayba is ellátogatott a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes. Az Uruguayi Magyar Otthon tagjai egy héten át látták vendégül a pozsonyi táncosokat. Ez alatt az idő alatt mind a helyiek mind pedig vendégeik sok-sok élménnyel gazdagodtak.

Virtuózok Kamaraegyüttes koncertjei Montreálban
2019. november 15-én este a montreáli Oscar Peterson Hall volt a Virtuózok Kamaraegyüttes kanadai turnéjának első állomása. Másnap délelőtt a Montreáli Magyar Iskolába is ellátogattak az együttes tagjai. Mindkét helyszínen nagy sikert arattak.

Honfoglaláskori magyar sírok leletanyagát bemutató kiállítás nyílt Csíkszeredában
Honfoglaláskori magyar sírok leletanyagát bemutató kiállítás megnyitóját tartották kedd este Csíkszeredában, a Mikó várban.

Klímanócskák Pereden
A 2019 a külhoni magyar gyerekek éve keretében Kárpát-medencei körútra indul a Klímanócskák Program. Ennek célja, hogy többrétűen mutassa be a klímával kapcsolatos problémákat és adja tovább a gyermekek részére ezen problémák megoldásához a lehetséges válaszokat, megismertesse a gyermekeket az éghajlatváltozás összefüggéseivel és hozzájáruljon a gyermekek klímatudatos magatartásának kialakításához. A mai napon a felvidéki Pereden ismerkedhetnek az óvodások és óvodapedagógusok a játékos programmal.

Magyar jövőt a szórványban
A magyar szórvány napja alkalmából szombaton Aradon tartott tanácskozáson a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) véglegesítette a 2020-2024-es szórvány cselekvési tervet. A terv részleteit vasárnap ismertette a honlapján az RMDSZ.

Fergeteges volt a csúzai Csárdás jubileumi műsora
Egy fergeteges néptáncbemutatóval ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját a csúzai Csárdás tánccsoport. A húsz év alatt közel száz táncos tizenhat koreográfiát sajátított el, amit a félezernél is több fellépés során mutattak be. Ebből adtak ízelítőt a jubileumon, lendületes és magával ragadó táncuknak pedig elégedetten mosolygó és (vas)tapsoló közönség volt az „eredménye” most is, mint mindig.

Gyermekfesztivál a kulturális sokszínűség jegyében
Egy ország társadalmi, kulturális képét jelentősen formálja és meghatározza etnikai sokszínűsége is. Így van ez Horvátországgal is, 22 hivatalosan elismert kisebbség él a területén, ápolja, őrzi hagyományait. Ebből a sokszínű kultúrából kaptunk egy kisebb szeletet a szentlászlói Petőfi Sándor Kultúregyesület hétvégi gyermekfesztiválján.

Ukrán külügyminiszter-helyettes: Kijev nem fogja eltörölni sem az oktatási, sem a nyelvtörvényt
Ukrajna nem fogja eltörölni sem a 2017-es oktatási törvényt, sem az ukrán mint államnyelv működéséről szóló jogszabályt, de kész az egyenrangú párbeszédre és a megállapodásra Magyarországgal – jelentette ki Vaszil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettes a Szevodnya című ukrán lapnak adott interjújában, amely pénteken jelent meg az újság honlapján.

A kárpátaljai magyarok szovjet lágerekbe hurcolására emlékeztek Szolyván
Gyászünnepséggel és félezer fős emlékmenettel emlékeztek meg szombaton Kárpátalján arról, hogy 75 évvel ezelőtt deportálták a sztálini lágerekbe a vidék magyar férfilakosságát a megszálló szovjet hatóságok.

Átadták a kárpátaljai Técső magyar támogatással felújított református templomát
Hálaadó istentisztelettel egybekötve átadták és felszentelték vasárnap a kárpátaljai Técsőn a magyar kormány támogatásával, a Rómer Fóris Terv keretében, a Teleki László Alapítvány szervezésében kívül-belül felújított, hétszáz éve épült református templomot.

Magyar állami támogatással épült óvodákat adtak át vasárnap Székelyföldön
A magyar állam támogatásával épült bölcsődét és óvodát adtak át vasárnap a Székelyföld keleti peremén fekvő Balánbányán és a nyugati peremvidékén fekvő Backamadarason is.

Soltész: A Kárpát-medencében élő nemzetek megmaradását csak az összefogás szolgálhatja
A Kárpát-medencében élő nemzetek megmaradását csak az összefogás szolgálhatja – jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a felvidéki Csúzon, ahol köszöntőt mondott a helyi római katolikus templom megújított plébániájának átadásán.

Szijjártó: a szorosabb együttműködésből Románia és Magyarország is profitálhatna
Szijjártó Péter szerint mind Románia, mind Magyarország számára hasznos lenne, ha a két ország szorosabbra fűzné kapcsolatait, és ez által Közép-Európa is erősebbé válna. A külgazdasági és külügyminiszter Aradon beszélt erről a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott hétfő reggeli sajtótájékoztatón.

Potápi: példaértékű magyar-magyar összefogással nyílt új fejezet a kárpátaljai magyar nyelvű szakképzésben
A Kárpát-medencei magyar közösségek számára is példaértékű az az anyaországi és kárpátaljai összefogás és együttműködés, amelynek köszönhetően mintegy száz diák kezdhette meg tanulmányait az új tanévben a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola újonnan létesült Egán Ede Szakképzési Centrumában – jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár hétfőn az ungvári járási Nagydobronyban, az intézmény tanévnyitó és átadó ünnepségén.

Egy család, amelynél a hagyomány lételem
Legyen szó néptáncról, lovas kocsizásról vagy szénahordásról a farmon, mindent szívvel-lélekkel végeznek, négyen együtt, apa, anya és a gyerekek… Ficáék szerint csak így érdemes élni, aktívan a családért és a közösségért, továbbadva a lángot.

Több tucatnyi helyszínen tartottak megemlékezést a Felvidéken
Több tucatnyi helyszínen – szinte minden nagyobb, magyarok által lakott településen – tartottak megemlékezéseket a nemzeti gyásznap alkalmából a Felvidéken vasárnap.

A Vajdaságban több településen is megemlékeztek a mártírhalált halt katonatisztekről
A magyarság megmaradásának az a titka, hogy „a sok pusztítás, vész után nemzetünk mindig felül tudott kerekedni mindenen” – hangsúlyozta Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke vasárnap Eleméren, Kiss Ernő altábornagy szülővárosában, ahol a 170 évvel ezelőtt mártírhalált halt aradi vértanúkra emlékeztek.

Emberfeletti küzdelem a kárpátaljai Beregszászon
A szentek köztünk járnak, csak nem mindig tudunk róluk – mondta nekem egyszer egy katolikus pap ismerősöm. Az atya bizonyára olyan emberekre gondolt, mint a beregszászi Ilosvay Mária és családja, akik jelenleg is tíz sérült, hátrányos helyzetű gyermeket nevelnek, olyan piciket fogadtak be, akikről mások lemondtak. Mária tíz éve kezdett süteményeket készíteni, hogy a gyerekeknek minden finomságot megadjon, majd öt esztendeje a családja segítségével cukrászvállalkozást indított. Azóta már másoknak is készítenek tortákat, süteményeket, egy ideje pedig házi készítésű fagylalttal színesítették a kínálatot.

Potápi: Perényi Zsigmond életpéldája azt üzeni, magyarságunk megőrzését minden érdek elé kell helyezni
Perényi Zsigmond életpéldája azt üzeni, hogy magyarságunkat, annak megőrzését minden érdek elé kell helyeznünk, saját közösségünkért ki kell állnunk, saját lehetőségeinkhez mérten kell harcolnunk érte a legjobban – jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár vasárnap Nagyszőlősön, a nemzeti gyásznapon tartott kárpátaljai központi megemlékezésen.

Kövér: az 1848-49-es szabadságharc erőt adott, hogy felülkerekedhessünk a XX-XXI. század kihívásain
Az 1948-49-es szabadságharc erőt adott, hogy a magyarság felülkerekedhessen a XX-XXI. század kihívásain – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a romániai Oklándon tartott hálaadó Istentiszteleten az aradi tizenhármak és társaik mártíriumára emlékezve vasárnap .

Semjén: a gyásznap csak március 15-ével és az 1867-es kiegyezéssel érthető számunkra
Semjén Zsolt szerint az október 6-i aradi gyász csak március 15-ével, az 1848-as forradalom kirobbanásának ünnepével, és a forradalom leverése utáni 1867-es kiegyezéssel együtt érthető.

Potápi: a bukovinai székelyek kultúrája erősebb, mint valaha
Harminc év után a bukovinai székelyek kultúrája erősebb, mint valaha – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton a Tolna megyei Kismányokon, a Magyarok Nagyasszonya templom jubileumi ünnepségén.

Kövér László: Székelyföldnek történelmi kárpótlás jár Budapestről és Bukarestből egyaránt
Kövér László szerint Székelyföldnek és a székelységnek történelmi kárpótlás jár Budapestről és Bukarestből egyaránt. Az Országgyűlés elnöke Székelyudvarhelyen beszélt erről szombaton, a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ (SZÉK) felújított épületének avatóünnepségén.

A LAMOSZSZ IV. küldöttgyűlésének zárónyilatkozata
A Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége (LAMOSZSZ) 2019. szeptember 27–29. között tartotta IV. Találkozóját és Közgyűlését Santiago de Chile-ben az argentin, brazil, chilei, paraguayi, uruguayi és venezuelai országos magyar szervezetek képviselői részvételével.

Megjelent a Nemzetpolitikai Kutatóintézet angol nyelvű folyóiratának legújabb száma
Megjelent a Nemzetpolitikai Kutatóintézet Hungarian Journal of Minority Studies című angol nyelvű folyóiratának legújabb száma.

Szövetségben fejleszti vállalkozását a beregszászi házaspár
Ha egy tehetséges és elszánt házaspár vállalkozásba kezd, akkor ketten, ha hegyeket nem is mozgatnak meg, de szinte csodára képesek – erre példa a beregszászi Puskás Ildikó és Puskás Róbert. A házaspár két és fél éve nyitott menzát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, emellett különböző rendezvényeken és programokon biztosítják a cateringet. Most arról álmodoznak, hogy szórakozóhelyet nyitnak a helyi fiataloknak, de ahogy eddig dolgoztak, ez csak ma terv, holnap már valóság lehet.

SZNT: a nemzeti régiókról szóló kezdeményezés össznemzeti ügy
A nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés össznemzeti ügy, mert az uniós fejlesztési forrásokkal közvetlenül javítani lehet e térségek népességmegtartó erejét – közölte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja pénteken az M1 aktuális csatornán.

Az eszéki magyar fogorvosok
Csősz József és édesanyja, Sára több mint egy évtizeddel ezelőtt nyitották meg Eszéken fogorvosi rendelőjüket. A kis családi vállalkozásból mára egy jól menő, 24 alkalmazottal működő, 5000 pácienst ellátó fogászati központ lett.

„A mi történetünk” – Szakmai hétvége és továbbképzés külhoni magyar egyetemistáknak és főiskolásoknak
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága „A mi történetünk” címmel szakmai hétvégét és továbbképzést szervez külhoni magyar főiskolai és egyetemi hallgatók számára.

Jövőt remélni itt, a végeken is szabad! – Szemlei életképek
Szeptember 15-én tartották meg Hertelendyfalván a dél-bánáti magyar művelődési egyesületek sorrendben harmincadik Szemléjét. Történt mindez a kiinduló helyszínen.

Potápi: több mint 600 milliós támogatás külhoni szervezetek és vállalkozások gyerekbarát tevékenységére
Több mint hatszázmillió forinttal támogatja a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága a szomszédos országokban működő civil és egyházi szervezetek, valamint vállalkozások gyermekbarát tevékenységét. Idén rekordszámú pályázat érkezett, a kérelmezők mintegy fele juthat támogatáshoz.

Vasárnap ér véget a 4. Nyugat-Európai Magyar Néptáncfesztivál
Vasárnap ér véget a 4. Nyugat-Európai Magyar Néptáncfesztivál a németországi Stuttgartban. A találkozón három országból – Németországból, Hollandiából és Svájcból – összesen nyolc magyar néptánccsoport vett részt – mondta el az MTI-nek vasárnap a helyszínen tartózkodó Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa.

Tanévnyitó a legnagyobb észak-amerikai magyar iskolában
2019. szepember 21-én ismét megnyitotta kapuit a torontói Szent Erzsébet Magyar Iskola. Észak-Amerika legnagyobb és legrégebben fennálló magyar iskolájába a 2019/2020-as tanévre csaknem 200 diák iratkozott be.

Közös cselekvési tervről tárgyaltak az erdélyi magyar politikai szervezetek képviselői
Közös cselekvési tervről tárgyaltak pénteken Kolozsváron az erdélyi magyar politikai szervezetek képviselői.

Kolozsvári gálán vettek részt a Kárpát-medence legjobb kisiskolás mesemondói
A Kolozsvári Magyar Opera termében szervezett gálaelőadáson vettek részt szombat délelőtt azok a gyermekek és tanáraik, akik a legjobban szerepeltek országaikban a magyar kisiskolásoknak szervezett mesemondó versenyeken.

Szándéknyilatkozat az egyesült államokbeli Marymount Egyetem és három külhoni magyar felsőoktatási intézmény között
Az egyesült államokbeli Marymount katolikus egyetem és három külhoni magyar felsőoktatási intézmény vezetője Dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke meghívására találkozott Budapesten, ahol szándéknyilatkozatot írtak alá az intézményeik közötti együttműködésről. (tovább…)

Kezdetét vette a Temesvári Magyar Napok
Tőkés László szerint a temesvári és erdélyi magyarságot megerősítheti az 1989-es helytállásának tudata. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Temesvári Magyar Napok csütörtök esti nyitóünnepségén beszélt erről a helyi opera nagytermében.

A nemzeti összetartozás a témája a Magyarország étele 2020 szakácsversenynek
A nemzeti összetartozás a témája a Magyarország Étele 2020 szakácsversenynek, amelyre január 5-ig lehet nevezni. A versenyt az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND) a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskola együttműködésével, és a Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakmai partnerségével hirdette meg. A versenyre a világ minden tájáról (kiemelten az elcsatolt területekről és a diaszpórából is) várják a csapatok jelentkezését. (tovább…)

Szijjártó: könnyebb a párbeszéd az új ukrán vezetéssel
Könnyebb a párbeszéd az új ukrán vezetéssel, mint az előzővel – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban csütörtökön, miután megbeszélést folytatott Vadim Prisztajkóval, az ukrán diplomácia új vezetőjével.

Megnyílt a 79. OMÉK Budapesten
Nagy István agrárminiszter a magyar mezőgazdaság legrangosabb seregszemléjének, valamint az anyaországi és a határon túli gazdák ünnepének nevezte a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt (OMÉK), amelyet Jakab István, az Országgyűlés alelnöke nyitott meg csütörtökön a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.

Kutatók Éjszakája – Stand-up is lesz a Nemzetpolitikai Kutatóintézetben
Kutatási stand-up előadás is várja a közönséget a Nemzetpolitikai Kutatóintézetben pénteken, a Kutatók éjszakáján. A Külhoni Kornél kalandjai című előadás György Botond erdélyi humorista főszereplésével mutatja be az intézet tevékenységeit, kutatásainak eredményeit – írja a kutatóintézet közleménye.

Jótékonysági félmaratont szervez az Ökumenikus Segélyszervezet Kárpátalján
Az ötödszörre megszervezett Beregszászi Jótékonysági Félmaratonon Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó a jó ügy érdekében futóként áll rajtvonalhoz szombaton a Beregszász melletti Makkosjánosiban – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai adásában.

A Kolozsvár melletti Györgyfalván felavatták a magyar állam támogatásával felépített óvodát
A Kolozsvár melletti Györgyfalván szerdán felavatták a magyar állam támogatásával felépített óvodát. Az avatóünnepségen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára összefogásra buzdította a térség nemzeteit és egyházait.

Több mint négyszáz gyermek kezdte meg a tanévet a Bajorországi Magyar Iskola (BMI) szövetségében
A Bajorországi Magyar Iskola szövetségébe tartozó intézmények is megnyitották kapuikat a 2019/2020. tanévre. A diaszpóra egyik jelentős szervezete az idén szeptemberben öt helyszínen, öt hétvégi magyar iskolában kezdte meg az ötödik tanévét. Tagintézményeiben a becsengetés az idén már több mint négyszáz gyereknek szólt. (tovább…)

Szilágyi Péter: fontos a magyar-izraeli kapcsolatok erősítése
A magyar kormány számára fontos az Izraelhez fűződő kapcsolatok erősítése – jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa a Magyar emlékek Izraelben című könyv bemutatóján kedden Budapesten. A miniszteri biztos azt mondta: a magyar-izraeli baráti kapcsolatok alapja a Kárpát-medencei zsidó közösség, amely máig a legnagyobb Közép-Európában. (tovább…)

Sajtótájékoztató a Külhoni Magyarok honlap indulásáról
Külhoni magyarok elnevezéssel új honlapot indított a kormány, a felület célja, hogy újszerű módon mutassa be a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek életét és az anyaország értük végzett munkáját. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az volt a cél, hogy legyen egy újszerű felület, ahol minden elérhető egy helyen, és egyúttal az egész személyes is legyen.

Vastapsot kapott a Tenkes kapitánya
Óriási sikerrel mutatta be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes A Tenkes kapitánya című táncjátékát péntek este a zentai Sportcsarnokban. A nem mindennapi produkciót hatalmas érdeklődés övezte, több településről is szervezetten, busszal érkeztek a nézők, és a jegyek már napokkal az előadás előtt elfogytak.

Meghódítanák a világot a felvidéki gitárkészítők
Kitörne a Kárpát-medencéből, és a világ meghódítására készül a felvidéki Gútán lakó Kamocsai Imre és Szabó Norbert, akik több mint egy évtizede készítenek elektromos és basszus gitárokat. A barátok minden munkájukra büszkék, de arra különösen, hogy az AWS zenekarral együtt működhettek. Az álmuk pedig az, hogy egyszer a francia Gojira vagy a svéd Amon Amarth banda is az ő gitárjaikon játszik majd.

Semjén: a Kárpát-medencei létezéshez nélkülözhetetlen a magyar nyelv
A magyar nyelv fontosságát emelte ki a Kárpát-medencei létezés szempontjából a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hétfőn Gödöllőn, a Szent István Egyetem tanévnyitó ünnepségén. „Akkor tudunk Kárpát-medencei méretben létezni”, kulturálisan, szellemileg és gazdasági értelemben is, „ha nem hagyjuk, hogy szétessen a magyar nyelv” – mondta Semjén Zsolt.

Merész terveket szövöget egy tehetséges felvidéki divattervező
Már másfél évtizede építgeti a KOKA márkáját a felvidéki Kiss Kósa Annamária divattervező, aki az utóbbi években, a nemzetpolitikai államtitkárság rendezvényein tanultak segítségével próbál szintet lépni. Azon dolgozik, hogy ne csak tehetséges divattervező, hanem sikeres vállalkozó is legyen, amihez egy sor, számára új területen kell bizonyítania. Azt ígéri, nem marad el az áttörés.

Több mint 15 ezer diák utazott idén a Rákóczi Szövetséggel
Több mint 15 ezer diák utazhatott a határon túlra idén a Rákóczi Szövetség támogatásával – mondta Csáky Csongor, a szervezet elnöke szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Központi tanévnyitót tartottak a kárpátaljai református líceumok Nagydobronyban
Ünnepélyesen megnyitotta a 2019-2020-as tanévet a négy kárpátaljai református líceum vasárnap az ungvári járási Nagydobronyban, ahol átadták a magyar kormány közel 400 millió forintnyi támogatásával felújított és új létesítményekkel bővített helyi líceumot.

Nagyváradon felavatták a magyar állami támogatással készült Csillagocska bölcsődét
Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) udvarán pénteken felavatták a negyven férőhelyes Csillagocska bölcsődét.

Szili Katalin: a holnap alapjait ma kell lerakni, és az óvodák ennek eszközei
A holnap alapjait ma kell lerakni, s mivel az óvodák ennek eszközei, az önálló magyar óvodákra a külhoni magyar közösségekben is szükség van – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a felvidéki Tornalján, ahol beszédet mondott a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében elkészült új helyi református magyar óvoda átadásán szombaton.

Hivatalosan is megnyílt a 7. Vásárhelyi Forgatag
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban nyitották meg hivatalosan a hetedik Vásárhelyi Forgatagot. Az esemény a köszöntőket követően a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Táncrapszódia című előadásával startolt. A táncosok elvarázsolták a közönséget pörgős előadásukkal.

Ökumenikus istentiszteleten emlékeztek meg az úzvölgyi csatáról a 75. évfordulón
Ökumenikus istentiszteleten emlékeztek meg hétfőn az Erdély és Moldva határán fekvő Úzvölgye katonai temetőjében a völgyben 75 éve vívott csata áldozatairól.

Két eltérő terület egy vállalkozásban
Praktikus okokból egy kft.-ben építgeti saját vállalkozását Bartalos Erzsébet és férje, Bartalos Róbert: a férfi kéményseprőként dolgozik, míg az asszony magatartászavaros gyermekeket gyógyít mozgásterápiával. A házaspár nem állna meg itt, továbbfejlesztené a vállalkozását, Róbert a kémények belső bővítéséhez vásárolna gépet, Erzsébet egészségházról álmodik. S azon dolgoznak, hogy álmuk valósággá váljon.

Szilágyi Péter: elmúltak azok az idők, amikor az anyaország lemondott a diaszpórában élőkről
Elmúltak azok az idők, amikor az anyaország lemondott a diaszpórában élő magyarokról – jelentette ki az MTI-nek telefonon a Dél-Afrikában tartózkodó Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának miniszteri biztosa vasárnap.

Potápi: a magyar kultúra és néphagyomány a magyar közösségek megmaradásának alapja
A magyar kultúrára és a néphagyományra támaszkodás és továbbadásuk a külhoni magyar közösségek számára a megmaradás alapja – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Nagyidán szombaton.

Potápi: rekordmennyiségű pályázat érkezett a Határtalanul! programban
Rekordmennyiségű, több mint kétezer pályázat érkezett a Határtalanul! programban, az igényelt támogatás összege meghaladta a 6,3 milliárd forintot – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Határtalanul! program eredményeit bemutató sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Potápi: példaértékű a Kőrösi Csoma Sándor- és Petőfi Sándor-program
Példaértékű és világviszonylatban is egyedülálló a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-program – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Gulyás: lehetőséget kaptunk, hogy újjáépítsük szövetségeinket
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az elmúlt 30 évben a magyarság lehetőséget kapott, hogy a kölcsönös tisztelet és a közös érdekek mentén újjáépítse szövetségeit. Gulyás Gergely erről Kolozsváron beszélt a nemzeti ünnep alkalmából szervezett gálaműsor előtt, kedden.

Szilágyi Péter: nemzeti értékeinket magyarságunk ápolásával óvhatjuk meg
Tiszacsoma, 2018. augusztus 20., hétfő (MTI) – Nemzeti értékeinket úgy óvhatjuk meg, ha mindannyian ápoljuk magyarságunkat legkisebb közösségeinkben is, amihez a magyar kormány minden segítséget megad a Kárpát-medencében és diaszpórában élő magyarság számára egyaránt – jelentette ki Szilágyi Péter miniszteri biztos kedden a Beregszászhoz közeli Tiszacsomán tartott augusztus 20-i ünnepségen.

Semjén: a Szent István-i mű az a küldetés, hogy építsük az országot
A Szent István-i mű az a küldetés, hogy építsük az országot – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából tartott hétfői díjátadón, az Országházban.

Semjén: mindannyian az egyetemes magyarság örökösei és hordozói vagyunk
Mindannyian az egyetemes magyarság örökösei és hordozói vagyunk – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjak átadóján hétfőn, az Országházban.

Potápi a Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján: ezen a héten Kolozsvár az egész nemzet kulturális fővárosa
A Kolozsvári Magyar Napok (KMN) hetében Kolozsvár nemcsak az erdélyi magyarság, hanem az egész magyar nemzet kulturális fővárásává válik – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap este Kolozsváron, a magyar napok nyitógáláján.

Megalakult a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kamara
A Kárpát-medencei térség gazdasági egységének megteremtésére, erősítésére tizennégy magyar magánszemély a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen megalapította a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kamarát – jelentette be Parragh László, az MKIK elnöke szerdán az alapító ülést követő sajtótájékoztatón Budapesten, ahol az érintettek aláírták az alapító okiratot.

Szilágyi Péter: a svédországi magyarság példásan őrzi magyar identitását
Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos szombaton a svédországi Hälleberga városában járt a magyar kormánytámogatással megvásárolt és felújított Ifjúsági Központban, ahol a 23. alkalommal megrendezett Kék virág magyar anyanyelvi táborban köszöntötte a résztvevőket.
